Legalább kétféle karácsony létezik: egy családban megélt, személyes és egy közösségben megélt, „kereskedelmi”. Utóbbinak nincs még akár évszázados hagyománya nálunk, Nyugat-Európában viszont igen. A mi karácsonyunk és a nyugati társadalmak karácsonya közötti legszembetűnőbb különbség véleményem szerint éppen ebben keresendő: amíg a legtöbbünk számára a vallással és a családdal összekapcsolható személyes karácsony a fontosabb, addig a fejlett társadalmakban a közösségi, kereskedelmi karácsony bír nagyobb súllyal. Finnországi és angliai tapasztalatok következnek. A legkisebb faluban is tetten érhető, hogy a karácsonynak változatai vannak. A feleségemnek nem úgy jött gyermekkorában az angyal, mint ahogy nekem, és valószínűleg a mi gyermekeinknek is másképpen hoz majd ajándékot. Viszont mindkettőnket az angyal tett boldoggá, nem pedig a kis Jézus, pláne nem a kéményen bebújó Mikulás. A karácsonyfa december 24-ig legfeljebb egy közönséges fenyőfa volt, ha egyáltalán volt… Mert emlékszem, nekünk ugyancsak feldíszítette a fát, amit édesapámmal állítottunk a karácsonyfatalpba, de voltak barátaim, akiknél fa sem volt, azt is az angyal hozta. ...És apuval elsétáltunk valamerre, amíg anyu takarított még egyet, hogy az angyal a legnagyobb rendben találja a házat, majd hazamentünk, körbeálltuk a fát, türelmetlenül, de lelkesen elénekeltünk egy-két karácsonyi éneket, és nekiestünk az ajándékoknak. A karácsonyfát nem feltétlenül vízkereszt napján, de annak környékén elbontottuk, és máris a következő angyaljárást vártuk. A tavalyi karácsony előkészületeit Finnországban éltük meg, ahol önkéntes munkát végeztünk egy családnál. Náluk volt az állandó szállásunk. A szentestét Angliában töltöttük, egy vendégfogadóban dolgoztunk. A teljesen kereskedelmi keret ellenére valamennyire sikerült személyessé tennünk, de így is életünk első és remélhetőleg utolsó szörnyű karácsonya volt. Az idei karácsony is Angliában talál bennünket, de már más helyen, és ez már személyes, családi lesz. Jézustalan karácsony Nem örülök, hogy ezt írom, de az a szomorú tapasztalatom, hogy a nyugati (és északi) karácsonyból kiveszett a Jézus. Tavaly négygyermekes, vallásos családban készülhettünk a karácsonyra, így sok minden kijutott abból, hogy a karácsony elvileg a Megváltó születésének, nem pedig a plázáknak az ünnepe. De úgy éreztem, hogy ott, a vallásos családban is átalakult a lényeg: a szentestét valahol egy trópusi kiránduláson töltötték. Bár az adventi időszakkal azonosítható finn „kiskarácsony”, a Pikkujoulu idején akaratlanul is szembemegy az ember azzal, hogy van itt némi keresnivalója Krisztusnak, nem igazán érezhető az, ami nálunk adventkor. Angliában, Newcastle utcáin járva csak a díszek jelzik, hogy most valami más van, mint ami lenni szokott. Az ablak alatt ott lóg egy Mikulás-bábu, a legtöbb lakásban már december elejétől feldíszítve villog a karácsonyfa és giccsesnél giccsesebb díszek, és már nem lehet helyet kapni az éttermekben a hagyományos karácsonyi ebédhez, amit egy rakás vadidegennel együtt fogyasztanak el. A tavalyi karácsonyi „mélypontunkat” nagyban elősegítette, hogy egy ateista család vendégfogadójában dolgoztunk karácsony napján is. A fizikai fáradtság még elment volna, de lelkileg nyomasztó volt egyrészt az, hogy az első karácsonyunk volt távol a családunktól, másrészt pedig az, hogy részesei, sőt „cinkosai” voltunk annak a pofátlan haszonszerzésnek, amelyet egy vallásosokat lesajnáló üzletember tesz egy keresztény ünnep kihasználásával. Karácsonyvárás a Mikulás hazájában Novemberben már karácsonyi fények ragyogják be a finn köztereket, utcákat, elkezdődnek a karácsonyi vásárok, árad a sajátosan elkészített forralt bor, a glögi illata. Finnországban, az Északi-sarkkörön fekvő Rovaniemi városában él a „hivatalos” Mikulás, akit finnül Jou­lu­pukkinak neveznek. Lefordítva tulajdonképpen karácsonyi kecskét jelent a kifejezés, a kereszténység előtti korból származó mitológiái figurának – a neve is mutatja – nincs köze sem Jézushoz, sem angyalhoz. A keresztény évszázadok során azonban a karácsonyi kecskéből szimpatikus öreg bácsi lett, aki a Fül-hegyen (Korvatunturi) lakik, és megajándékozza a gyermekeket. A Mikulás olyan figura Finnországban, mint Erdélyben Drakula. A nagyvilágban az emberek többsége semmit sem tud Finnországról vagy Erdélyről, de a Mikulás és Drakula a legtöbbeknek ismerős. És ahogy maga Románia jól elvan a szájbarágós Drakulájával, úgy Finnország is a Joulupukkijával. Más országokban is az ő személye köré épül a karácsony, a finnek viszont értenek ahhoz, hogy ezt miként használják ki ízlésesen, nem pedig amolyan drakulásan. Nem összekeverendő ugyanakkor a Joulupukki a Pik­kujouluval! Előbbi a Mikulás, utóbbi a „kiskarácsony”, ami nagy vonalakban az adventtel azonos. Rengeteg gyermekprogram, iskolai, intézményi, városi, falusi karácsonyi vásár jellemzi ezt az időszakot. Kézműves édességek, ékszerek, díszek vásárolhatók, és mivel Finnország tele van fenyőfával, maga a természet is hozzájárul ahhoz, hogy valóban ünnepélyes, baráti környezet alakuljon ki a parkokban, iskolákban. Vagy akár a helyi önkéntes tűzoltó-alakulat székhelyén is – például Anjala város tűzoltói is saját karácsonyi programokkal készültek. Mindezt jelentősen elferdíti, hogy egyfajta alkoholos fesztivál jellege is van a Pikkujoulunak, ezenfelül pedig az, hogy a személyes karácsonynak is az a hangsúlyosabb része, hogy a díszekkel az ember „feldobja” a lakását és legyen egy alkalom az ajándékozásra. A manapság olyannyira elterjedt liberális eszmék pedig a karácsonyra és a Pikkujoulura is rányomják a bélyegüket: tehetetlenségemben azt a képmutatást már lenyelem, hogy a karácsonyt az ateisták is kikérik maguknak, azt viszont elképedve hallgattam, amint egy tanító néni mesélte, hogy az osztályában tanuló egyetlen Jehova tanúi felekezetű gyermek szüleinek kérésére nem énekelhetnek az osztályban karácsonyi énekeket, és a tematikus foglalkozásokkal is csínján kell bánniuk. A finn család, akiktől karácsony előtt egy bő héttel búcsúztunk el, néhány nappal később trópusi kirándulásra indult. Bevett szokás ez a fejlett országokban, legalábbis Finnországban és Angliában: a családok felkerekednek és elmennek valahová karácsony idején. Választásuk szerint vagy más „nyaralókkal” töltik együtt a karácsonyt, vagy csak magukban, a családban. De nem az otthon melegében. Hajsza az ünnepi ebédért Egész pontosan december 16-án érkeztünk Angliába, és egy Oxfordhoz közeli, két falu határában levő fogadóban álltunk munkába. A szomszédos épületben volt a lakásunk. Tehát itt aludtunk, itt ettünk, itt dolgoztunk napi 12-14 órát, így alkalmunk sem volt tekeregni és karácsonyi készülődést látni. Oxfordot azért meglátogattuk az egyetlen szabadnapunkon. Szépnek találtuk a díszkivilágítását, nagyon tetszett a karácsonyi vására is, ugyanakkor itt találkoztunk először azzal, hogy keresztény, muszlim, hívő, hitetlen, boldog, boldogtalan „karácsonyozik”. A fogadóban is ott világított a karácsonyfa, de nem villogott, mert az sértené a vendégek szemét! A vendég szemét gyakorlatilag akármi sérthette, de a panziótulajdonosét még inkább! Mindenben hibát talált, de amíg nagyon fel nem mérgesítettük, addig viszonylag jól leplezte, hogy mindez nem a vendég megkopasztásáról szól. Addig kellett egyik vendég körül udvarolni, amíg a másik nem rendelt valamit nagyobb összegre. És külön stressz volt az egyre csak közeledő karácsonyi ebéd, amiről fogalmunk sem volt, hogy mi az, de valami nagyon fontos, ami nagyon sok borravalóval jár. Csak idén állt össze a kép, amikor október első napjaiban a menyasszonyommal megünnepeltük kettőnk majdnem egy napra eső születésnapját egy étteremben: tanúi lehettünk annak, amint egy idős házaspár asztalt foglal a majdnem három hónappal későbbi karácsonyi ebédhez. Mert Angliában csóró dolog karácsony napját otthon tölteni: aki számít, az elmegy egy étterembe, ahol elfogyaszt egy átlagos menüt, amit átlagosnál jobban feldíszít a séf. Csak kapaszkodóként: a „mi” fogadónkban 80 fontba került egy karácsonyi menü, másnap ugyanazt szerényebb tálalással kb. 15-ért meg lehetett rendelni. A mélyen ortodox bukovinai mosogatófiú – aki éppen olyan volt, amilyen egy mélyen ortodox bukovinai lehet – Bibliát ajándékozott a fogadósnak. A következő napokban ez volt a nevetgélés tárgya: a törzsvendégeknek cinikusan mutogatta, hogy kapott egy „f**king Holy Bible”-t karácsonyra. Ettől függetlenül azért csak jó dolog, hogy megszületett ez a Jézusgyermek, így neki is több lehetett a bevétele, hiszen a karácsony hozza a legtöbbet a konyhára! A mi karácsonyunk Sem pénzünk, sem időnk, és – őszintén – sem kedvünk, energiánk nem volt ahhoz, hogy az otthon megszokott módon megünnepeljük a karácsonyt. Szentestén nem kellett dolgoznunk, aznap nem volt esti műszak, valamikor délután 3 felé lejárt a munka. Amíg a menyasszonyom takarított a szobánkban, addig elsétáltam egy közeli erdőszerűségbe, ahol találtam olyan fenyőágat, ami a célnak megfelelt. Mert a cél csak annyi volt, hogy a szekrényben talált karácsonyi díszeket ráaggassuk egy akkoracska fenyőágra, amely megáll egy vízzel megtöltött sörösüvegben. Ez volt a karácsonyfatalpunk. Egy kevés édesség és a munkavégzéshez szükséges ruhák kerültek az ág alá. A körülményekhez képest viccessé tudtuk tenni a karácsonyt, és ez adott némi jókedvet. De azóta is, amikor a rádióban karácsonyi popdalokat játszanak, összeszorul a gyomrunk, és eszünkbe jutnak azok a napok. Reméljük, több olyan karácsonyunk nem lesz. Most már jobb. Azóta összeházasodtunk, így most az új családunk első karácsonyára készülünk. Egy korábbi albérlő itt hagyott egy műfenyőt, amit a háztulajdonos nekünk adott. Éppen most készítjük a karácsonyfadíszeket. Holnap sütünk, majd következik két munkanap, miután ellátogatunk a húgomékhoz, Londonba. Azt hiszem, az lesz az igazi karácsonyunk. Visszatérve Newcastle-be pedig családias, sőt egy kicsit otthonos hangulatot teremtve várjuk majd az angyalt. Idén még ugyan műfenyővel, de karácsonyi ételekkel, gyertyafényben, szeretetben. És ajándékot is fog hozni. A legszebb ajándék talán az az érzés lesz, hogy jövőre otthon várjuk majd az angyalt. Mert mindkettőnknek hiányzik az a karácsony, amelyiknek a hangulata a kulcslyukon át bebújik és elárasztja az egész lakást. Santa Claus viszont interneten, tévén keresztül hozza a karácsonyt. Az ő karácsonyának a hangulata nem képes a kulcslyukon át bejönni. De kisurranni igen. Kovács Hont Imre