Hirdetés

Bérletárusítás az SZKC-nál

HN-információ
Jövő hét elején kezdődnek a bérletek árusításai a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapatának soron következő idénybeli mérkőzéseire. A megszokott bérletek mellett viszont újdonsággal is előrukkoltak a klub vezetői. [dropcap]A[/dropcap]ugusztus végén kezdődik a bajnoki idény a Székely­udvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata számára, így a hónap elején elrajtol az éves belépők értékesítése. „Jól tudják azon szurkolóink, akik az elmúlt idényekben bérletet váltottak a Székelyudvarhelyi KC találkozóira, hogy nemcsak pénzt spórolhatnak meg ezzel, hanem időt is, hiszen nem kell sorban állniuk a mérkőzések előtt. Idén is lehetőség lesz ezen belépők megvásárlására” – áll az udvarhelyi klub hivatalos honlapján. Ezúttal kétféle bérletet kínálnak a szurkolók számára, az egyik a már megszokott lesz, mely az összes alapszakaszbeli találkozóra, valamint egy-egy Challenge- és Románia-kupa-összecsapásra lesz érvényes. A másik – egy új kategória, több sportbarát meglátásának tesznek így eleget – az ALL ACCESS nevet kapja. Ez érvényes lesz az SZKC összes hazai környezetben rendezett mérkőzésére, azaz a román bajnoki alapszakaszra és rájátszásra, valamint a Challenge- és Románia-kupa-meccsekre. A klub tájékoztatása szerint idén is kedvezményt adnak a nyugdíjasoknak és a diákoknak. A bérletek árait hamarosan közzéteszik, értékesítésük pedig augusztus 3-án kezdődik, a régi tulajdonosok helyeit augusztus 17-ig tartják fenn. Negyeddöntős románok Jól szerepel a romániai ifjúsági kézilabda-válogatott a Brazíliában zajló világbajnokságon. A Székely­udvarhelyi KC játékosát, Szász Andrást is a soraiban tudó csapat a csoportkörből a második helyen lépett tovább, majd tegnap hajnalban Tunéziát verték a nyolcaddöntőben. Ma reggel Franciaország következik. A tét az elődöntőbe jutás. Eredmények: csoportban: Románia – Portugália 26–26, Románia – Katar 32–31, Románia – Szerbia 21–21, Románia – Angola 39–29, Románia – Spanyolország 18–23; nyolcaddöntő: Románia – Tunézia 29–27.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!