tiszta égbolt
kevés felhő
Bérem-bérem, mondd meg nékem…
Szeretne Ön itthon, Székelyföldön sok pénzt keresni? Jó körülmények között élni, európai szintű bérezésben részesülni? Igen? Beszélgessünk róla. Ha a célokban már megegyeztünk, a hogyanokat is vegyük szemügyre.
Honi tájainkon, ha az indulatokat könnyen felkorbácsoló és könnyen igazolható állításokat akarunk keresni, akkor elég csak annyit mondani: Székelyföldön igazságtalanul alacsonyak a bérek, országos szinten is a sereghajtó megyék között kullogunk, de a kommunista ipar huszonéves romjain valójában nem is igazán jöttek létre új munkahelyek. Népszerű azt is hozzátenni, hogy mifelénk nincsenek lehetőségek, s akik ide jöttek, azok is csak kihasználtak minket, s így boldogulni, pénzt keresni – ha a lottóötöst és a törvénytelen jövedelemszerzést kizárjuk – csakis külföldön lehet. Ön is így gondolja? Jaj de jó, mert nem értek egyet.
Hogy Hargita megyében alacsonyak az átlagkeresetek, igaz. De azért is, mert erős a csodavárási és alacsony a vállalkozói szellem. Ha munkahelyteremtésről van szó, az Székelyföldön 100 ember közül 98 tudatában bizonyosan azt jelenti, hogy az „én” és a „mi” foglalkoztatásunk érdekében „ő” vagy „ők” tegyenek valamit. Merevek, rugalmatlanok, bezárkózók, az újhoz, a változáshoz nehezen alkalmazkodók vagyunk. Ne csodálkozzunk tehát, ha a többség tudatában problémamentesebb egyszerű, havi fixre számító alkalmazottnak maradni, mint bizonytalan jövedelmű, kockázatviselő vállalkozónak lenni. Aki pedig nem mer saját lábára támaszkodni, az nem mer vállalkozása kibontakozásához eszközöket, ötleteket, lehetőségeket sem keresni.
Alacsonyak az átlagbéreink azért is, mert hiába keresnek, a jövedelmezőbb, de magasabb képesítettséget igénylő tevékenységekhez a vállalkozók – bár közhelyszerűvé kopott a megállapítás, de attól még igaz – nem találnak felkészült jelentkezőket. Az egyetemi oktatást folytató intézményeken kívül (humántőke) a térségben magas hozzáadott értékeket és szolgáltatásokat előállító cégek – száz kilométeres sugarú körön belül – elvétve, vagy legközelebb Brassóban léteznek. Bocsánat, de esetleg nem árt tisztázni, sem az aszfaltba kevert kőzúzalék, sem a zsákozott pityóka, sem a fűrészárunak feldolgozott fenyőrönk – mint termék – értékben nem számít magas hozzáadottúnak. Még egy járműgyártó üzem se, ha az illető egységben az alkalmazottak csak összeszerelést végeznek. Az informatika, a szoftverfejlesztés, a gyógyszerkutatás, vagy a minősített klón- és elitpityóka termelése viszont igen. De mi ezek közül egyikkel sem foglalkozunk.
De nem csak a szakmunkások, a legalább egy – vagy ne adj’ isten több – idegen nyelvet beszélő munkavállalók terén mutatunk lemaradást, hanem a termelékenységi, teljesítési mutatók terén is. Márpedig az, hogy mivel és hogyan töltjük el a munkahelyi időt, akkor is nagyon fontos, ha a főnök „nem veszi észre” az óránként beiktatott tízperces cigi- és kávészünetet vagy a könyöktámasztót. A teljesítmény akkor is döntő, ha az elégedetlenkedők csak az alacsony bérekről és a gyakori túlórákról beszélnek. Arról, hogy az elvégzett munkáért, a kezeken átmenő nyersanyagért, a féltermékért – végül is a fogyasztó elé kerülő késztermékért – ki-ki a maga szintjén, munkáltató és munkavállaló egyaránt felelősséggel tartozik, arról, hogy az élethosszig tartó önképzés és készségfejlesztés nem csak a papok dolgai közé tartozik, a közbeszédben szintén kevés szó esik.
Szeretne Ön itthon, Székelyföldön tisztességes jövedelmet kapni? Jó körülmények között élni, európai szintű bérezésben részesülni? Igen? Ne csak szeresse, tegyen is érte! A hogyanokat vegye szemügyre…
Domján Levente
 cm.JPG)