borús égbolt
Belső népmozgási tendenciák
Az elmúlt héten írtunk a kivándorlás utóbbi esztendőkben bekövetkezett tendenciáiról, az Eurostat és az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataira való hivatkozással. Romániai viszonylatban közismert, hogy az tulajdonképpen törvényes keretek között csak 1990-től errefelé vált lehetségessé, s még inkább 2007-től, amikor is az Európai Unióhoz való csatlakozás nyomán megnyíltak Románia állampolgárai előtt is a tagállamok határai, azaz a vízummentes beutazás lehetősége. Akkortájt robbanásszerű (jobbára ideiglenesnek tűnő, illetve mutatkozó) kivándorlás következett be, majd 2014-től errefelé egy viszonylagos mérséklődés. A szóban forgó időszak során, azaz 1990-től kezdődően, felerősödött a belső migráció is. E tekintetben a tendencia a vidékről városra való költözés volt, illetve az utóbbi időben a városokból városokba való áttelepedés…
Belső migráció amúgy 1990 előtt is volt, de az nem egy természetes folyamatként nyilvánult meg, hanem az erőltetett pártpolitikai érdekek és szempontok (beleértve a román nemzetiségűek „beáramoltatását” a nemzetiségek, mindenekelőtt a többségében magyarok lakta megyékbe, településekre, ami az erőltetett és fejetlen iparosítás egyik következménye, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy annak egyik célja volt). Ez esetben nem erről a nem kívánatos népmozgási folyamatról kívánunk írni, azt megtették már a történészek, hanem azokról a belső migrációs fluxusokról, amelyek bekövetkeztek a gazdasági-társadalmi átalakulások nyomán. Lapunk a belső migrációról egyébként már többször is beszámolt, most a rendelkezésre álló legfrissebb adatok (a 2017-es esztendei statisztikai adatok) tükrében vázolnánk fel a belső népmozgás tényállását. A 2017-es esztendőben 109 403 romániai lakos költözött vidékről (faluról) városra és 87 000-en városról falura. Ennél is érdekesebb és sokatmondóbb, hogy ugyanakkor 111 000 lakos költözött egyik városból a másik városba. Az utóbbi időszakokban a két fluxus, azaz a városról falura és városról városra való költözés egymással úgymond verseng. Ugyanakkor akárcsak a megelőző esztendők során a városról a vidékre való költözés jóval erőteljesebb, mint a faluról a városra való költözés.
„Nem természetes”…
A fentebb említett tendencia 1997-től kezdődően vált erőteljesebbé, városról falura 81 079 lakos költözött el, és azt követően számuk évről évre növekedett, hol nagyobb arányban (például 2004-ben és 2010-ben), hol pedig kisebb arányban (például 2005-ben és 2011-ben), 2013-tól errefelé viszont mérsékelődni látszik. A migrációs hazai folyamatok egyik jeles szakértője, a szociológus dr. Dumitru Sandu (a felvételen) bukaresti címzetes egyetemi tanár szerint az a tény, hogy a városról a vidékre való költözés az „uralkodó jelenség, annak a bizonysága, hogy Románia nagyvárosai nem képesek befogadni a munkaerőt, azaz annak ellenére, hogy hovatovább több munkahelyet kínálnak, nem áll rendelkezésre elegendő szálláshely, illetve nem megoldottak a lakáskörülmények. A szakértő szerint ilyen körülmények között a külföldi munkavállalás sokszor előnyösebbnek, ígéretesebbnek bizonyulhat. A vidék irányába történő elvándorlás másik okaként
dr. Dumitru Sandu egyes hazai városok elnéptelenedését azzal magyarázza, hogy lerombolódott azok ipara, megszűntek olyan egykori állami cégek, amelyek egykoron jelentős számú alkalmazottat foglalkoztattak. Egyébként ennek a „lepusztulásnak” is meg vannak a maga objektív és szubjektív okai (például a sikertelen privatizációk). Ez utóbbi szóban forgó jelenség főleg egyes délvidéki és moldovai megyékben, illetve településeken mutatkozott meg. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az urbanizációs folyamat jó néhány régióban továbbra is várat magára, annak országos viszonylatban aránya jelenleg sem érve el az 55%-ot. Ilyen összefüggésben érdemes utalni arra is, hogy Európa számos országában, köztük egyes kelet-közép-európai országokban is az urbanizációs fok elérte a 60-70%-ot. (Ebben a tekintetben 1990-től errefelé Lengyelországban és Bulgáriában sem igen következett be kedvező fordulat.)
Mit mutatnak a számadatok?
A belső migrációs fluxusok érzékeltetése végett érdemes utalni az Országos Statisztikai intézettől (INS) származó hivatalos számadatokra. 1990-ben vidékről városra 549 132 lakos telepedett át, majd 1997-ben jóval kevesebb, azaz 68 491 fő, majd bekövetkezett egy fordulat, s a szóban forgó lakosok száma 2017-ben 87 097-re növekedett. 29 évvel ezelőtt egyik városból a másikba 142 671
lakos költözött, ez a szám 1997-ben 75 543-ra csökkent, majd amint már arra utaltunk, felerősödött a városról városra való költözés „fluxusa”, 2017-ben 111 592
lakos költözött egyik városból egy másikba. Létezett és létezik a vidékről vidékre való költözés tendenciája is: 1990-ben még csak 66 958 vidéken lakó személy költözött át egy másik vidéki településre. 1997-ben már jóval többen, szám szerint 77 466-an. Majd bekövetkezett egy mérséklődés, 2017-ben az egyik faluból a másik faluba, illetve az egyik községből a másik községbe költözők száma 72 110 lévén. Nézzük meg a városról vidékre költözés folyamatának az alakulását is: 1990-ben 27 710 személy váltotta fel városi lakhelyét vidékire, számuk 1997-re 81 079-re növekedett, majd ez a folyamat arányaiban csökkenve ugyan, de tovább folytatódott, 2017-ben, amint már arra utaltunk, 109 403 személy költözött városról vidékre. A fenti számadatokat összegezve az derül ki, hogy 1990-ben 786 471 romániai lakos változtatta meg országon belüli lakhelyét, 1997-ben a lakcímcserélők száma 302 579-re csökkenve, majd 2017-ben megemelkedett 380 202-re.
Visszatérve arra a folyamatra, amely felerősödni látszik az utóbbi 22 esztendő során (azaz 1997-től errefelé), nevezetesen a városról városra való áttelepedés, érdemes megemlíteni azt is, hogy nem csupán a kisvárosokból a nagyvárosokba való „átáramlásról” van szó, mert a statisztikai adatokból az derül ki, hogy egykori nagyvárosokból vagy jelenlegi megyeszékhelyekről is sokan költöznek el az egyetemi központokat jelentő vagy olyan gazdasági szerkezettel rendelkező nagyvárosokba, ahol viszonylag jobbak a kereseti lehetőségek, az érvényesülési esélyek, és jobbak – legalábbis viszonylag jobbak – az életkörülmények. A statisztikai adatokra alapozva ezek között említendő a főváros, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Nagyvárad, de Jászvásár is.
Hecser Zoltán
Belső migráció amúgy 1990 előtt is volt, de az nem egy természetes folyamatként nyilvánult meg, hanem az erőltetett pártpolitikai érdekek és szempontok (beleértve a román nemzetiségűek „beáramoltatását” a nemzetiségek, mindenekelőtt a többségében magyarok lakta megyékbe, településekre, ami az erőltetett és fejetlen iparosítás egyik következménye, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy annak egyik célja volt). Ez esetben nem erről a nem kívánatos népmozgási folyamatról kívánunk írni, azt megtették már a történészek, hanem azokról a belső migrációs fluxusokról, amelyek bekövetkeztek a gazdasági-társadalmi átalakulások nyomán. Lapunk a belső migrációról egyébként már többször is beszámolt, most a rendelkezésre álló legfrissebb adatok (a 2017-es esztendei statisztikai adatok) tükrében vázolnánk fel a belső népmozgás tényállását. A 2017-es esztendőben 109 403 romániai lakos költözött vidékről (faluról) városra és 87 000-en városról falura. Ennél is érdekesebb és sokatmondóbb, hogy ugyanakkor 111 000 lakos költözött egyik városból a másik városba. Az utóbbi időszakokban a két fluxus, azaz a városról falura és városról városra való költözés egymással úgymond verseng. Ugyanakkor akárcsak a megelőző esztendők során a városról a vidékre való költözés jóval erőteljesebb, mint a faluról a városra való költözés.
„Nem természetes”…
A fentebb említett tendencia 1997-től kezdődően vált erőteljesebbé, városról falura 81 079 lakos költözött el, és azt követően számuk évről évre növekedett, hol nagyobb arányban (például 2004-ben és 2010-ben), hol pedig kisebb arányban (például 2005-ben és 2011-ben), 2013-tól errefelé viszont mérsékelődni látszik. A migrációs hazai folyamatok egyik jeles szakértője, a szociológus dr. Dumitru Sandu (a felvételen) bukaresti címzetes egyetemi tanár szerint az a tény, hogy a városról a vidékre való költözés az „uralkodó jelenség, annak a bizonysága, hogy Románia nagyvárosai nem képesek befogadni a munkaerőt, azaz annak ellenére, hogy hovatovább több munkahelyet kínálnak, nem áll rendelkezésre elegendő szálláshely, illetve nem megoldottak a lakáskörülmények. A szakértő szerint ilyen körülmények között a külföldi munkavállalás sokszor előnyösebbnek, ígéretesebbnek bizonyulhat. A vidék irányába történő elvándorlás másik okaként
dr. Dumitru Sandu egyes hazai városok elnéptelenedését azzal magyarázza, hogy lerombolódott azok ipara, megszűntek olyan egykori állami cégek, amelyek egykoron jelentős számú alkalmazottat foglalkoztattak. Egyébként ennek a „lepusztulásnak” is meg vannak a maga objektív és szubjektív okai (például a sikertelen privatizációk). Ez utóbbi szóban forgó jelenség főleg egyes délvidéki és moldovai megyékben, illetve településeken mutatkozott meg. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az urbanizációs folyamat jó néhány régióban továbbra is várat magára, annak országos viszonylatban aránya jelenleg sem érve el az 55%-ot. Ilyen összefüggésben érdemes utalni arra is, hogy Európa számos országában, köztük egyes kelet-közép-európai országokban is az urbanizációs fok elérte a 60-70%-ot. (Ebben a tekintetben 1990-től errefelé Lengyelországban és Bulgáriában sem igen következett be kedvező fordulat.)
Mit mutatnak a számadatok?
A belső migrációs fluxusok érzékeltetése végett érdemes utalni az Országos Statisztikai intézettől (INS) származó hivatalos számadatokra. 1990-ben vidékről városra 549 132 lakos telepedett át, majd 1997-ben jóval kevesebb, azaz 68 491 fő, majd bekövetkezett egy fordulat, s a szóban forgó lakosok száma 2017-ben 87 097-re növekedett. 29 évvel ezelőtt egyik városból a másikba 142 671
lakos költözött, ez a szám 1997-ben 75 543-ra csökkent, majd amint már arra utaltunk, felerősödött a városról városra való költözés „fluxusa”, 2017-ben 111 592
lakos költözött egyik városból egy másikba. Létezett és létezik a vidékről vidékre való költözés tendenciája is: 1990-ben még csak 66 958 vidéken lakó személy költözött át egy másik vidéki településre. 1997-ben már jóval többen, szám szerint 77 466-an. Majd bekövetkezett egy mérséklődés, 2017-ben az egyik faluból a másik faluba, illetve az egyik községből a másik községbe költözők száma 72 110 lévén. Nézzük meg a városról vidékre költözés folyamatának az alakulását is: 1990-ben 27 710 személy váltotta fel városi lakhelyét vidékire, számuk 1997-re 81 079-re növekedett, majd ez a folyamat arányaiban csökkenve ugyan, de tovább folytatódott, 2017-ben, amint már arra utaltunk, 109 403 személy költözött városról vidékre. A fenti számadatokat összegezve az derül ki, hogy 1990-ben 786 471 romániai lakos változtatta meg országon belüli lakhelyét, 1997-ben a lakcímcserélők száma 302 579-re csökkenve, majd 2017-ben megemelkedett 380 202-re.
Visszatérve arra a folyamatra, amely felerősödni látszik az utóbbi 22 esztendő során (azaz 1997-től errefelé), nevezetesen a városról városra való áttelepedés, érdemes megemlíteni azt is, hogy nem csupán a kisvárosokból a nagyvárosokba való „átáramlásról” van szó, mert a statisztikai adatokból az derül ki, hogy egykori nagyvárosokból vagy jelenlegi megyeszékhelyekről is sokan költöznek el az egyetemi központokat jelentő vagy olyan gazdasági szerkezettel rendelkező nagyvárosokba, ahol viszonylag jobbak a kereseti lehetőségek, az érvényesülési esélyek, és jobbak – legalábbis viszonylag jobbak – az életkörülmények. A statisztikai adatokra alapozva ezek között említendő a főváros, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Nagyvárad, de Jászvásár is.
Hecser Zoltán
 cm.jpg)
