Hirdetés

Befejezik a Hargita utca aszfaltozását

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Befejezik a Hargita utca aszfaltozását
Fotó: Bors Béla közösségi oldala

Csíkszeredában a Hargita utca legfelső aszfaltrétegét is elteríti a kivitelező vállat ezen a héten, a hivatalos munkaszüneti napokon sem fognak pihenni – közölte közösségi oldalán Bors Béla, a megyeszékhely alpolgármestere. Az elöljáró bejegyzése szerint a koptatóréteget már szerda délelőtt elkezdték teríteni a sörgyár főbejáratától a Pangus gumiszervizig, két sávon „Csütörtökön a Pangustól a híd irányába haladnak, és a körforgalom előtt visszafordulnak a másik két sávra. Így haladnak a Rét utca felé, ahol szintén visszafordulnak, és a sörgyár bejáratánál zárják a kört. Legvégül a felüljáró előtt levő körforgalmat aszfaltozzák le” – olvasható az elöljáró bejegyzésében. Mint részletezte: a helyi vállalkozó úgy szervezi meg a munkafolyamatot, hogy teljes útlezárást ne kelljen alkalmazniuk. Az autóvezetők ugyanakkor szombatig forgalomkorlátozással számolhatnak a Hargita utca hídon túli szakaszán.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!