Bánja-e a székely? (23.2.) – A kapu, amelyen Újszékelynél beléphetünk a Székelyföldre

Az életforma és igények változását már a falu legszélső is sikerrel illusztrálja

A községközpont – előnyös fekvése mellett – tulajdonképpen annak köszönheti a helyi közigazgatás itteni megtelepedését az 1968-as megyésítéskor és átszervezéskor, hogy voltak rendelkezésre álló épületek, volt működő általános iskolája és áthaladt rajta a vasútvonal is. Tulajdonképpen Alsóboldogfalva ugyanígy rendelkezett volna ezekkel az adottságokkal, talán kis jóindulattal még megfelelő épületek is lettek volna, de valahogy erősebb érvek fogalmazódtak meg felsőbb szinteken Újszékely javára.

Hiszen abban az időszakban a lakosság megkérdezése nélkül hozták a döntéseket, amelyek aztán évtizedig, tulajdonképpen a jelen pillanatig meghatározták, meghatározzák az ott élők életét. Székelyszenterzsébet helyzete kicsit más. Egyrészt félre esik, Hájjasfalva irányából könnyebben megközelíthető. Másrészt pedig a sorsa is olyan volt a múltban, hogy hol ide, hol oda csatolták. Korábban egyébként nem volt része a Székelyföldnek, Nagyküküllő vármegyéhez tartozott, onnan került át Udvarhelyszékhez, illetve Udvarhely vármegyéhez (1876), egy ideig önálló községi státusza volt (1950-1957), de rövid ideig tartozott Románandrásfalva községhez is (1957-1968). Ha olyanok az útjai, népessége és intézményekkel való ellátottsága alapján akár innen is lehetett volna jól irányítani ezt a három faluból álló községet.

A református templom és környezete

Romániában gyakran hoznak olyan döntéseket, amelyek egyáltalán nem elégítik ki a lakosság elvárásait; néha lehet orvosolni ezeket, leggyakrabban azon nem sikerül, vagy pedig hosszas huzavona következik, amely során vagy meglátszik az eredmény vagy nem. A község perem-mivolta, mássága jól érezhető Újszékelyen is. Alsóboldogfalváról azt mondják, hogy zsellérfalu. Székelyszenterzsébet pedig akár Cigányszenterzsébetnek is nevezhető lenne, hiszen ott ma már hivatalosan is többséget alkotnak a romák, azaz a helyi református magyar-cigányok.

Az unitárius templom belseje – a padok különleges díszítése, az egyedi festett motívumok teszik értékessé – az épület és a bútorzat teljes felújítás megtörtént az utóbbi években

Miért „új” Újszékely?

Viszonylag késői alapítású település. Korábban – a 15. században – a Nagyküküllő mocsaras árterületén feküdt, ekkor Víztelek néven említik, ám egy tűzvész során teljesen elpusztult (1610), aztán a mostani helyén épült újjá. Református templomának egyik régi harangján található felírat is megőrizte a „soron következő” falunevet: „IN NOMINE DEI PATRIS ET FILII EIVS UNIGENITI JESU CHR. FUSA EXPENSIS SZÉKELY-UJFALU ECCLESIAE ISTI STEPHANUS BOLTOS. C. H. CORONENSIS FECIT ANNO 1684.” Ma is használt nevét 1848 óta viseli.

Az egykori Menyhárt-házat Orbán Balázs is láthatta, egyike volt a legértékesebb épületeknek, amelyet a római katolikus filia hívei közösen megvásároltak, majd elbontották és ide építették fel a Szent László kápolnát – P. Buzogány Árpád felvétele (2002)

Orbán Balázs nem ír túl sokat erről a faluról, ám lelkesedése annál nagyobb: „… szekerünk a Nagy-Küküllő hullámai felett átvezető hidon robog. Ez a sárdi hid, a Székelyföld anyaszékének, Udvarhelyszéknek, határszéle nyugatról, s alig haladtunk egy rövid negyedórát tovább, már elértük az első székely falut, melynek rendszeres házsorai közt haladva a legkedvezőbb benyomás üditi fel kedélyünket. E falu neve Ujszékely, a Küküllő jobb partján elvonuló hegyek alján, széles utzákkal, melyeket nagyrészint cseréppel fedett kőházak szegélyeznek, mintegy hirdetve a jóllétet s culturai fokot, melyen e derék nép áll. Alig van itt ház, melynek utzára néző homlokzatán, bemélyülő fülkében cserfakoszoruba, vagy czifra tulipán-keretbe foglalva föl ne lenne jegyezve a ház gazdájának s kedves élete párjának neve, meg az évszám, melyben a ház „Isten segedelmével” épült, s a feliratok közt kedélyesen rimelők s igen régiek is láthatók.” Jólétet, székely-magyar jelenlétet feltételez ez a megállapítás, jelezve, hogy „rendes” szabad székelyek lakták, nincsen történeti nyoma jelentősebb földesúri, közép- vagy főnemesi család jelenlétének, mint láthattuk Alsóboldogfalva, illetve látni fogjuk a következőkben Székelyszenterzsébet esetében is.

Fennmaradt egy anekdota, amely úgy szól – többen, több változatban is hivatkoznak a történelmi pillanatra –, hogy 1849. július 31-én reggel, amikor Bem serege elindult Székelykeresztúrról a végzetes csatahely, Fehéregyháza irányába, a tábornok a kémek jelentése alapján, nem tartotta szerencsésnek, hogy katonái bármit is elfogadjanak az alsóboldogfalviaktól, hiszen azok kvázi „oláhok”, akik közül sokan részt vehettek valamilyen ellenséges zendülésben, vagy legalábbis nem szimpatizálnak a magyarok forradalmával. Úgyhogy aztán Újszékelyen álltak meg inni, ahol a helyiek nem győzték számukra vedrekkel hordani a vizet. Ez a sereg minden valószínűség szerint azt a faluképet láthatta, amelyet Orbán is leír, s amelyről feltételezhető, hogy szimpatikusabb lehetett számukra, „magyarabb”,”székelyebb”, mint Alsóboldogfalva, ahol a főutca két mindkét oldalán sokkal szerényebb kivitelű, tapasztott oldalú, jobbára zsúppal fedett zsellérházak sorakoztak. Állítólag a honvédek egész éjjel mulattak, és fogalmuk sem volt arról, hogy mi vár rájuk pár óra múltán. A Héjjasfalva és Fehéregyháza közti sík felé nem egy időzített konfrontálódás miatt siettek, ami ott és akkor történt várható volt ugyan, de megeshetett volna pár kilométerrel odébb, vagy pár órával, esetleg pár nappal később is, amikor Bem serege sokkal felkészültebben vonul fel a harctérre. Az orosz túlerő azonban akkor is megmarad. Ismerve a menüt, amelyet a vezérkar fogyasztott a Gyárfás-kúriában – bivalytejes-túróspuliszka – kicsi a valószínűsége annak, hogy arra túl sokat lehetett volna inni az egyébként karcos és „guggolósnak” mondott keresztúri borból. Sokan és sokat írtak erről a csatáról – magyar oldalon mintegy ötezer fő vonult fel a háromszoros orosz túlerő ellen –, amikor elesett ugyan az orosz tüzérség parancsnoka, Grigorij Jakovlevics Szkarjatyin (1808-1849) vezérőrnagy, orosz cári szárnysegéd is. Sokat elárul a forradalmi sereg csökkenő harci moráljáról, hogy az szétszéledt a csata után. Bemet kimentették ugyan a Vilmos-huszárok a mocsárból, de ő maga mégis egymagában ment Marosvásárhelyre augusztus 1-én, ahol átvehetett egy másik csapatot, háromezer főt Kemény Farkas (1797-1852) ezredes seregéből, és fordult máris Kolozsvár iránt… Nehéz megállni anélkül, hogy ne ejtsünk itt pár szót a további eseményekről, amelyek mindig terítékre kerülnek, ha a forradalom végkifejletének viharos eseményeit idézzük. Bem ezzel a sereggel vonul be Kolozsvárra (augusztus 3.), megnyer egy csatát Nagycsűr mellett (augusztus 5.), majd másodszor is elfoglalja, de nem tudja megtartani Nagyszebent (augusztus 8.). Ezt követően Temesvár alá igyekszik, ahol átvehetné a Kossuth által felajánlott fővezérséget, de ez már reménytelen, hiszen augusztus 13-án megtörténik a világosi fegyverletétel. Bem József néhány társával 17-én török felségterületre távozik, és befejezi a magyar ügy érdekében kifejtett tevékenységét.

A polgármesteri hivatal jellegtelen épülete – nem sugall folytonosságot, de formai megújhodást sem (2019)

A falu középületeiről

A hagyomány szerint volt katolikus temploma, amelyet aztán a reformátusok vesznek birtokukba. A későbbiekben megjelenő unitáriusok is a magukénak követelik. Barcsay Ákos fejedelemsége idején (1658-1660) rendeződik ugyan a vallási viszály, aki a reformátusoknak ítéli a templomot, azzal a feltétellel, hogy az unitáriusokkal közösen építsék fel a másikat, az egyistenhívőkét. Ez azonban elmarad. Az unitáriusok külső segítség nélkül emelnek maguknak egyet, amely hamarosan vagy szűknek bizonyult, vagy pedig annyira megrongálódott az évek során, hogy 1812 és 1822 között készül el az, amely ma is áll. Ezen a közelmúltban végeztek jelentős külső és belső felújítást és restaurálást (2016-2020). A református templom is többször újjáépül, úgyhogy kevés építészeti elem emlékeztet a korábbira, amely eredetileg a katolikusokat szolgálta, hiszen azt 1646-ban bővítik, a mait pedig 1847-ben építik meg az előző helyén. A köveket bizonyára felhasználták az építkezéskor, de nem hagytak látható nyomokat, amelyek a korábbi – román vagy gótikus – stílusra utalnának.

A főutca részlete

A faluban létezik egy baptista és egy római katolikus szórványgyülekezet. Újabban a pünkösdista gyülekezet építése zajlik, viszonylag élénken, hiszen ebben az újprotestáns egyházban jól érzik magukat a cigányok. A „klasszikus” baptista hit Amerikából hazatért helyiek jóvoltából kezdett terjedni a múlt század elején – akárcsak több udvarhelyszéki faluban –, imaházuk 1928-ban épült fel. Ma mintegy 15 fő gyakorolja ezt a vallást. Az itt sokáig szünetelő, vagy inkább alvó római katolikus egyházközség filiaként éledt újjá – többnyire máshonnan beköltöző székely-magyar családok jóvoltából, lélekszámuk ma száz fő körüli –, akik megvásárolták a falu egyik jellegzetes régi házát, a Menyhárt Béla-féle bennvalót. Ezt a régi kőházat, amely előtt valóban elvonulhattak Bem katonái, s amelyet Orbán Balázs is láthatott, hiszen mind felfedezhetők voltak rajta azok a stílusjegyek, amelyekről a „Székelyföld kapuján” áthaladva oly lelkesen ír, az itteni katolikusok teljesen átépítettek. Ez a kétezres évek elején történt. Szent László-kápolna néven ugyan hirdeti a római katolikusok jelenlétét, az „egyetemes” és „igazi” hit folytonosságát, de akkor lett volna szerencsés a fejlesztés, ha a helyi világi és egyházi erők képesek lettek volna azt plasztikusan a hagyományba illeszteni, és megteremteni egy olyan vizuális hatást, amely némi előrelépést jelent a 21. századba átvitt hagyományos falukép irányába. Ez azonban nem történt meg. Az új katolikus kápolna – talán akaratlanul is – annak az ízlésficamnak a megtestesítője, amely aztán fékezetlenül gyűrűzik tovább, és építészeti cunamiként semmisíti meg mindazt, ami hagyományos és sajátos, hogy helyet biztosítson azoknak a formáknak, amelyek a páneurópai szkizofrénia hatására, a falu közepén elhelyezett kozmopolita építőanyag-lerakat jóvoltából a lábunk előtt hevernek.

Elhaladtunk egyszer, kétszer, háromszor a református templom és a katolikus kápolna előtt, oda és vissza. Le és fel a falun hosszan. Mind nézelődtünk, hogy milyen jó lenne lefotózni és felhívni a figyelmet arra a jellegzetes régi házra, amely az utca felé fordulva, azzal párhuzamosan helyezkedve mutatta meg szépségeit – ez volt az ugye az egykori Menyhárt-ház –, mígnem rájöttünk, hogy olyan fotó már nem készülhet. Annak annyi.
A helyi iskola épülete, a községháza, az európai uniós forrásokból épített kultúrház közül egyik sem hordoz olyan stiláris vagy formai elemeket, amelyek követendő példák vagy ízléserősítőek lennének. Talán a két paplak és azok környezete rejt némi tartalékot. A 250 fős unitárius gyülekezet ma erősebb, van helyben lakó papja. Szépen felújították az egykori kántori lakást. A 123 lelket számláló reformátusoké valamelyest szerényebb, de a hívek példásan karbantartják az üres parókiát és annak kertjét.

Az egykori unitárius kántori lakás és a református parókia

Az utóbbi három évtized itt is jelentős változásokat hozott

Mielőtt a jelenhez érnénk, nézzük át a statisztikai és a népességi adatokat. A 19. század közepén 857 lakosa van, ebből 14 román. 1900-ban 837, amelyből 1 fő román és 14 német, 1920-ban az össznépesség 835, ebből 811 magyar, 12 román, 10 zsidó, 1941-ben 755 lakosa van, ebből 23 román, 668 magyar, 1 német, 53 egyéb – ezt anélkül közli a statisztika, hogy megjelölné a nemzetiséget, feltételezhető, hogy a zsidó és a cigány etnikumokról van szó. A magyar lakosság jelentős apadása azzal magyarázható ekkor, hogy Újszékely is a román oldalon maradt a második bécsi döntés következtében, román helyőrség telepedik ide, a hadköteles itteni magyarok jelentős része pedig átszökik a határon. 1966-ban 661 lakják, ekkor 12 románt, 625 magyart és 23 cigányt számolnak; 1992-ben 628 lakosából 9 románnak, 520 magyarnak, 1 németnek és 98 cigánynak vallja magát. Amikor Sepsiszéki Nagy Balázs a Székelyföld falvai a huszadik század végén című munkája harmadik kötetéhez gyűjti az adatokat – 2002. március – ugyancsak 628 helyi lakost említ, akik közül 298 unitárius, 223 református, 88 római katolikus, 11 ortodox, 3 baptista, 2 pünkösdista és 3 egyéb vallású. A következő népszámláláskor (2011) 745 főből 679 vallotta magyarnak magát. Ami a cigányokat illeti, továbbra is rejtett etnikumként vannak jelen. Községi szinten, hivatalosan 1377 romát tartanak nyilván a 2644 főből, ami még így is 52%. A valóságban viszont sokkal magasabb az arányuk. Ugyancsak tíz-tizenegy évvel ezelőtt, amikor Zsidó Ferenc író, néprajzkutató megírta a Nem vész el, csak átalakul című dolgozatát, ami tulajdonképpen egy szociográfiai indíttatású, nagylélegzetű riport, amelyben minden kategória szereplőit megszólaltatja Székelyszenterzsébeten, akkor 770-800 főre becsülte az ottani magyar-cigányok lélekszámát, amely által a nemzetiségi mutató így messze a javukra áll, ott akár a 80%-ot is meghaladhatja. Ilyen alapon spekulálva az újszékelyi cigányok száma legalább 280-300 fő lehet itt, ami az jelenti, hogy a községközpont mai lakosságának körülbelül a fele tartozik a cigányság valamelyik csoportjához. Viszonylagos „szerencse” a magyar többségre vonatkozóan, hogy köztük a református és unitárius vallású székely- vagy magyar-cigányok alkotják a túlnyomó többséget. Tehát nagy biztonsággal kijelenthető, hogy napjainkban a helyiek – függetlenül az etnikai hovatartozástól – maguk alakítják a településképet, de ezt a foglalatosságok, az életforma, a súlypontok áttevődése is jelentékenyen befolyásolja. Egyébként a cigány-magyar népesség időközben – ha a hivatalos statisztikákban ez nem is látszik – bőven meghaladta a faluban az 50%-ot, a következő nemzedék soraiban, az iskolások közt legalább 80%-os a jelenlétük.

Vannak még szép régi házak, amelyek törődést érdemelnének

Tíz év alatt itt az egy főre jutó saját jövedelem legalább 300%-os növekedést mutat, de a fizetések, a bevételek általában másutt keletkeznek. Míg 2002-ben még 43 tehenet hajtottak ki a hazajáró csordába, mára ez a típusú állattartás, a családi jellegű gazdálkodás megszűnt. Pontos adat nincsen, annyit tudunk meg, hogy néhányan próbálkoznak még földműveléssel és állattartással, de a számuk, az arányuk, az összlakossághoz és a lehetőségekhez viszonyítva eléggé szerény. Néhány gépesített farmgazdaságnál koncentrálódik a mezőgazdasági jellegű tevékenység. Itt is csak községi mutatók állnak rendelkezésre, de azt látni, hogy hasonló a tendencia, erre a falura is érvényes a községi átlag, valóban elsorvadt a mezőgazdaság, szerepe ma már nem meghatározó. A helyben működő vállalkozások 44%-a kereskedelemmel, 24%-a valamilyen iparral, 20%-a szolgáltatásokkal foglalkozik, és a földművelés-állattartás csak „foltokban” jelenik meg, amely azért mutatkozik, hogy hozzá lehessen jutni a földalapú és az állatállomány után járó támogatásokhoz, amelyeket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) koordinál.

Ami új, az már törvényszerűen idegen

A koronavírus-járvány nem érintette hátrányosan az újszékelyi lakosságot. Akik külföldi vendégmunkára járnak – akár magyarok, akár cigányok –, azok tavaly és idén is kiutazhattak. Helyi vagy közeli településeken levő munkahelyeik sem szűntek meg. Látóterünkben, de lelki szemeink előtt is körvonalazódik a változó életstílus és annak a ritmusa. Lassan-lassan megmutatkozik az a falu, amely a 21. századra jellemző. A Székelyföldnek ez a kapuja most olyan, amilyen, de biztos, hogy a felmutatott változásokkal azt jelzi, hogy egy másfajta, folyton változó világba juthatunk, ha átlépünk rajta, amely magán viseli az átmenetiség minden gondját-baját, amelyek után, amelyek múltán még nem tudni, hogy melyik irány válik dominánssá és az építészet esztétikája által mennyire, miben, s mi által fog megmutatkozni.

A külön meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette

Simó Márton

: an accessible web community