Bánja-e a székely? (22.4.) – Parajd és az ide kötődő személyiségek, a múlt és a hagyományos falukép

A református templom és a kultúrház

A községközpontot ezúttal a múlt irányából közelítettük meg. Egyrészt a közismert személyiségek alakja, másrészt a létezett múlt építészete vezérelt. Hiszen amellett, hogy itt volt a vasút végállomása, amely mégiscsak valamilyen központi szerepet jelentett, hiszen a só és a fűrészáru szállításán túl, fontos szereppel bírt a személyforgalomban is. Amikor elkészült, 1900 körül, más gépesített országúti közszállítás a 20. század első évtizedében és még sokáig nem létezett ezen a vidéken.

Faipari felszerelés vontatása ökrökkel – a kép hátterében két jellegzetesnek mondható ház (1909) – Kelemen Magdolna gyűjteményéből

A környék falvaiból a munkavállalók innen indulva, a Parajd-Dicsőszentmárton-Balázsfalva szárnyvonalon, viszonylag könnyen megközelíthették Erdély központi részét, a nagyvárosokat, csatlakozás kínálkozott Brassó, Nagyszeben, Temesvár, Kolozsvár, Nagyvárad, illetve Budapest, majd később Bukarest irányába is indulhattak, amikor Trianon után a lehetőségek és a vektorok megváltoztak, és jól fizető munkalehetőségek mutatkoztak az egykori Regátban is. Nyilvánvaló, hogy a Sóvidék munkaerő-fölöslege, a kényszerűségből történő huzamos, vagy alkalmi munkavállalás alkalmával a tömeg többnyire a gyors és biztonságos vasúti közlekedést vette igénybe. A vonatállomás környékén nem jött létre akkor korszerűnek tartott városi- vagy falusi jellegű településmag. Mint állami domínium az a fertály, a vasútállomás és környéke, ma is tovább sorvad, hiszen az Európa-szerte igen erős országúti lobbi teljesen áthelyezte a súlypontot a kamionos árufuvarozásra. A személyi közlekedés részben autóbuszokkal, de túlnyomórészt magántulajdonú gépkocsikkal történik.

Két főutca – két központ

Mivel a sóbányászat és a kitermelt kősó elő-feldogozása is Parajdon zajlott, szükség volt bizonyos ipari objektumok és az azt kiszolgáló polgári-hivatalnoki réteg számára készült lakások megépítésére. Hosszú ideig itt volt a járási székhely is. A központi részen, a régi Fő utcában, amely tulajdonképpen a Bucsin, valamint Gyergyó felé tartó 13B jelű országút mentén – a református és a római katolikus templom között kiöblösödő park jellegű tér környezetében – kialakult egy kis- vagy mezővárosias centrum, amely magán viselte a múlt századforduló, a k. und k. jellegzetes stílusjegyeit.

Egykor és most – Kelemen Magdolna gyűjteményéből

Polgári jellegű lakóházak, kereskedelmi és a jóléti életet szolgáló intézmények – kávéház, kaszinó, vendéglő, mészárszék, gyógyszertár, orvosi rendelő – telepedett meg ebben az övezetben. Többnyire zsidó és örmény kereskedők működtették a boltokat. Itt és ennek a térnek a közelében épültek meg az oktatási intézmények, illetve a községháza is. Az első világháborús emlékmű (1937), a román terjeszkedést és helyfoglalást jelző görögkeleti templom (1929-től kezdődően, közel 10 évig épült kötelező közmunkával, közbirtokossági és lakossági hozzájárulással, miközben a betelepített román hivatalnoki réteg, a görögkeleti lakosok lélekszáma az 1920-ban nyilvántartott 24 főről 114-re gyarapodott; a helyi románság „sérülékenységét” jelzi, hogy aztán 1941-re jelenlétük mindössze 5 lélekre csökkent), és a kultúrház (1929) jóval később, már az első román világban egészítette ki ezt az együttest.

Fent: a kultúrház építése (1929), lent: az épület napjainkban (2020) – Kelemen Magdolna gyűjteményéből

Ugyanezen a helyen, ahol a mostani Petőfi Sándor Művelődési Ház található, volt egy korábbi kultúrház – szintén a református egyház fenntartásában –, amelyet ekkor elbontottak, jóval nagyobbat és korszerűbbet építettek a helyébe, amely egyúttal a helyi Hangya Szövetkezet irodáit is befogadta. Jelentős összeggel járultak hozzá az építkezéshez a református gyülekezet hívei, akik mindezek mellett a fogyasztási- és termelőszövetkezet létrejöttében is eredményesen működtek együtt az élet minden színterén jelentőset alkotó papjukkal, Bene László tiszteletessel, aki negyven éven át – 1936 és 1976 között – szolgálta a közösséget.

A református templom, a kultúrház és a készülő első világháborús emlékmű (1937); országzászló-avatás (1943) – Kelemen Magdolna gyűjteményéből

Az emlékmű napjainkban

Megjegyzendő, hogy a régi katolikus templom szomszédságában található épületben, amelyben most gyógyszertár van, korábban katolikus óvoda és elemi iskola működött, de egykor népháznak épült, és valójában a kulturális életet szolgálta, függetlenül attól, hogy a katolikusok lélekszáma messze alulmaradt a reformátusoké mellett. A felekezeti arányokat jól érzékelteti ez az 1941-ből való adatsor: az összlakosság 2926, ebből 1774 református, 982 római katolikus, 19 evangélikus, 18 unitárius, 92 izraelita, 16 görög katolikus, 5 görögkeleti, 20 egyéb vallású.

A régi és az új katolikus templom

A múlt század közepétől, amikor a sóbánya és az ahhoz tartozó adminisztrációs épületek közelében kiépült a kádas- és a strandfürdő, az azt kiszolgáló vendéglátóipari egységek, a település központja, vagy inkább súlypontja részben áttevődött ide. Ez a Szováta, illetve Korond felé tartó második főutca, tulajdonképpen a 13A jelű országút nyomvonala, azonban továbbra is falusias jellegű maradt, és csak az 1970-es évektől kezdődően kezdett változni, amikor szállodát, pékséget, vegyes-üzletet és néhány tömbházat építettek a sóbánya bejárata és a bucsini útelágazás közötti szakaszon, a település kelet-nyugati tengelye mentén ebbe a központi övezetbe. Már akkor úgy tűnt, hogy a helyiek többnyire a „régi”, a fürdővendégek inkább az „új” központot látogatják, hiszen itt tartózkodásuk céljai erősen különböznek. Az új központ fejlődése a legutóbbi rendszerváltozás után kapott újabb lendületet. Itt már nem annyira a helyi vezetés, hanem a bányavállalat és a magántőke diktálta az iramot és a stílust a fürdőélet fejlesztése terén. Erről a jelenségről majd később fogunk beszélni.

A másik Fő utca a 13A jelű országút nyomvonala is egyben

Helyi hírességek közösségerősítő szerepe – Nagybaczoni Nagy Vilmos és Áprily Lajos

Két olyan személyiség, akinek Parajdhoz való kötődése komoly többletértéket jelent. Nagybaczoni Nagy Vilmos (1884-1976) erdővidéki székely családból származott. Édesapja, aki korán elhunyt és az itteni református temetőben nyugszik, bányamérnökként dolgozott Parajdon, ezért élt itt néhány évig a család. Később Szászvárosra, az ott élő anyai nagyszülőkhöz költöztek, ahol érettségizett (1902), majd elvégezte a Ludovika Akadémiát (Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia, 1902-1905), utána pedig a Bécsi Hadiaakadémiát (Theresianische Militärakademie, 1909-1912).

Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes

Komoly katonai érdemeket szerzett az első világháborúban, és az összeomlást követően is szolgálatban maradt. Érdemes figyelni itt életrajzának két vonatkozására: 1938. október végén a Budapesti I. Hadtest élén – amelynek parancsnoka volt – bevonult Felvidékre, Ipolyságra, mely terület az első bécsi döntés értelmében ismét Magyar fennhatóság alá került; 1940. szeptember 10-én, már vezérezredesként, az 1. Magyar Hadsereg parancsnokaként, csapatai élén vonult be Marosvásárhelyre, így a Székelyföldre is, ő szervezte meg az új határok biztosítását, az ideiglenes katonai közigazgatást és a közellátást. 1942. szeptember 24. és 1943. június 12. között a Kállay-kormány honvédelmi minisztere. Sokat könnyített a keleti fronton szolgáló munkaszolgálatosok helyzetén. Egyáltalán nem volt fasiszta vagy németbarát.

Az Észak-Erdélybe való bevonuláskor – 1940. szeptember – Forrás: Fortepan

A szövetséges németeknek és a magyarországi szélsőjobbnak több ízben is ellentmondott, nem volt hajlandó munkaszolgálatosokat vezényelni a bori rézbányákba. Ezért lemondásra kényszerítették. A háború után meghurcolták, de egy idő után visszakapta nyugdíját és lakását is. Közismert tény, hogy gimnáziumi osztálytársa, dr. Petru Groza (1884-1958), aki Románia miniszterelnöke, majd elnöke volt, közvetlenül Rákosi Mátyást szólította meg, amikor értesült ifjúkori barátja, Nagy Vilmos sanyarú helyzetéről. A jeruzsálemi Jad Vashem 1965-ben a „Világ Igazának” ismerte el. Nyilvánvaló, hogy a rendszerváltást követően felélénkült a kultusza, a magyarság igyekezett pótolni a személyével kapcsolatos mulasztásokat. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete javaslatára emléktáblát avattak Nagybaczoni Nagy Vilmosnak – a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság együttműködésével – a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán (2003). Hasonlóan emlékeztek megy Nagybaconban is a kiváló katonáról, hiszen itt van a család ősi bölcsője, ma is számos oldalági rokona, leszármazottja él Erdővidéken.

A Történelmi Vitézi Rend vitéz primor Dálnoki Veress Lajos vezérezredes nevét újonnan felvevő székely törzsének tagjai is lerótták kegyeletüket Nagybaczoni Nagy Vilmos volt honvédelmi miniszter, hadtudós emléke előtt. (2018. május 15.) Fotó: Hirmondo.ro

Parajdon [2011] „Augusztus 27-én Parajdon avattunk emléktáblát vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, honvédelmi miniszter, katonai szakíró tiszteletére. A kiváló katona, a leghumánusabb honvédelmi miniszter életét v. Nagy Zoltán törzsszéki szkp. ismertette, majd Bokor Sándor polgármester azt emelte ki beszédében, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Ház falán elhelyezett emléktábla a névadó Petőfi Sándor mellett a parajdiakat és az idelátogatókat egyaránt emlékeztetni fogja a dicső magyar múltra és annak nagyjaira” – számol be a Vitézi Tájékoztató XXXI.(2012)/1-es száma. Csakhogy ezt az emléktáblát a látogató hiába keresi, mert román hatósági nyomásra el kellett távolítani, és ideiglenesen a kultúrház belső falán helyezték el. A parajdiak azonban nem mondtak le arról, hogy a táblát eredeti helyére visszategyék, hiszen az egy nagyszerű emberre és egy nagyszerű történelmi pillanatra emlékeztet, amelyet nem csorbíthat, sem a sunyi többség, sem a kisebbségi meghunyászkodás.

Áprily Lajos költő

Áprily Lajos (1887-1967) Brassóban született, majd több mint tíz évig, 1888 és 1899 közt élt Parajdon. Édesapja egy akkor itt működő gyufagyár könyvelője volt, amelynek megszűnte után Kolozsvárra költöztek. A székely falu, annak környezete erősen meghatározta a költő líráját, mélyen beívódott az életművébe. Gyakorlatilag Parajdot tartotta szülőföldjének, ahol a színmagyar környezetben a német gyökerekkel rendelkező kisfiú tökéletesen elsajátította és anyanyelvként használta a magyar nyelvet. 1909 és 1929 között tanárként, illetve szerkesztőként működött Nagyenyeden és Kolozsváron, majd áttelepedett Magyarországra. A második bécsi döntést követően egyre többet tartózkodott ismét Erdélyben; 1943-ben telket és építőanyagot vásárolt Parajdon, ám a tervezett ház a háborús viszonyok és a megváltozó rendszer miatt soha nem készülhetett el, a költő ismét Budapesten lelt otthonra, haláláig élt a főváros II. kerületében, illetve a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán. Áprily irodalmi jelenléte nem volt töretlen, a háború után több mint egy évtizedig csak műfordításai jelenhettek meg, Erdélyben is csak halála után került az őt megillető helyre az irodalomtörténetben, költészete része lett a „hivatalos” tanrendnek, verseit kiadták és különböző rendezvényeken szavalták, szavalják ma is. Parajdon Áprily utóéletével nincs semmiféle gond, emlékház és annak udvarán kopjafa áll. Az idelátogató magyarok számára természetes dolog a kapcsolódó kiállítás meglátogatása. Amikor nincsenek közegészségügyi korlátozások… Nyilván.

Az Áprily-emlékház

„A koronavírus-járvány a művelődési életet is megtépázta. Közel másfél éven át a kultúrházban nem volt semmilyen rendezvény. Az Áprily-emlékházban is szüneteltek a kisebb vagy nagyobb csoportoknak tartott bemutatók, hiszen többnyire online térben zajlott az oktatás, és tilos volt a gyülekezés. Ez azt eredményezte – mondja Nyágrus László polgármester –, hogy a gyermekek mostanában, amikor újraindították a látogatásokat, csak nehezen, vagy csökkent hatásfokkal és gyenge figyelem-ráfordítással képesek követni Csiki Zoltán nyugalmazott magyartanár ismertető előadásait, amelyeket az emlékháznál szokott tartani.” Ez is egy szomorú kísérőjelensége a pandémiának, amelyet jó lenne levetkőzni.

Parajd is hibrid település

Egyértelmű, hogy az 1990 után bekövetkezett fejlődés és a piaci verseny egyre inkább felerősítette az üdülőtelep szerepét, miközben a falu, a falusi életforma mindinkább háttérbe szorult. Lett volna ugyan lehetőség jól elkülönülő fürdőt építeni a település egy csendesebb részén, vagy külterületen, de már akkor érződött, hogy a bányabejárat és a strand közelsége magához vonzza a kereskedelmet és a kapcsolódó szolgáltatásokat. A helyzet valósággal rákényszerítette az önkormányzatot, hogy butiksor építését tegye lehetővé. Nagy erőfeszítésbe telt, amíg sikerült valamelyest egységes és esztétikailag is elfogadható formát adni a bódésornak. Folyamatos kihívást jelent a helyi vezetésnek és a rendfenntartó szerveknek, hogy nyaranta a fürdőélet gyakorlatilag az országúton, az aszfalton és annak közvetlen környezetében zajlik.

Az Áprily Lajosról elnevezett iskola régi épülete – új köntösben

Ez fokozott odafigyelést és elővigyázatosságot követel, hiszen a szabadságát töltő egyén rendszerint fegyelmezetlenebb és figyelmetlenebb, mint az aktív állampolgár.

Úgy tűnik, hogy az elmúlt évtizedekben Parajd elsősorban a belföldiek számára értékelődött fel, a Kárpátokon túliak szívesen keresik fel, és ugyanvalóst a moldávok is, akik Nyugat kapujaként értékelik. Egy másik igen fontos turista-kontingens sokáig a magyarországi volt. Jelentős mértékűnek bizonyult a gépkocsival átutazók száma, illetve komoly bevételt hoztak a szervezett társasutazások, amikor akár több napra és több éjszakára foglaltak szállást és vették igénybe a szolgáltatásokat. „Minden szálláskategória jelen van – mondta a polgármester – a legolcsóbb kempingtől a háromcsillagos szállodai ellátásig. Csakhogy – hiába mondjuk azt, hogy Parajdon négyévszakos a vendéglátás, hiszen a bányában a kezelések nem állnak le, egyre több a wellness jellegű, zárt, vagy fedett térben megvalósuló program is a szállodákban és a panziókban, de a koronavírus-járvány ezt a szegmenst is nagyon megviselte. Úgy a belföldi, mind a külföldi turisták jórészt elmaradtak. A vendéglátás jórészt az önfenntartás szintjén, vagy az alatt zajlott.

Az önkormányzat régi és új épületei

Sok program szünetelt. Akinek volt pénze a pangás ideje alatt, az felújított vagy átalakított. Ez a tavalyi év eleje óta kezdődő intervallum arra is jó volt, hogy az emberek, a cégvezetők, a vállalkozók elgondolkozzanak, hogy képezzék magukat és szabjanak új köntöst az itteni turizmusnak. Biztos, hogy ettől tova felé másképp kell várni a vendéget, és jobban oda kell figyelni a kiszolgálásukra.”

A Mária Úton Csíksomlyóra induló zarándokok csoportja a parajdi kultúrház előtt (2018. május 18.)
A Via Transilvanica aktivistáival Atyhában (2020. május)

Mi magunk is jelen voltunk itt időnként ebben a másfél esztendőben, amikor új akciókra igyekeztünk felhívni a figyelmet. Kiépült a Mária Út és a Via Transilvanica közös szakasza, amelyen nem nagy tömegekben ugyan, de tavaly június óta érkeztek zarándokok. A parajdiaknak is meg kellett szokniuk, hogy a zarándok a lelki élményért kel útra, és turistaként általában szerényebb igényű, hiszen hosszú és fáradságos úton jár, amikor meg kell fontolnia, hogy mire és mennyit költ. Amire még nem figyeltek itt eléggé, az a kerékpáros-turizmus és -zarándoklat. Pályázatok jóvoltából, vállalkozók és civilek munkájának összehangolásával kiépíthető a községben egy olyan bicikliút-hálózat, amelyen el lehet jutni a helyi nevezetességekhez, illetve rá lehet csatlakozni a továbbvezető pályákra, Szováta, Korond, illetve Atyha, Siklód, Etéd, Énlaka irányában.

Felsősófalva – új óvoda műemléki környezetben – felemelkedik hozzá és kiegészíti az összhatást

Láthattuk Felsősófalván, hogy milyen odafigyeléssel építették az új óvodát és helyezték be azt a templom műemléki környezetébe – egyúttal követendő példát szolgáltatva az illeszkedésre –, és láttuk azt is, hogy Parajd egykori központjában, a régi Főutca mentén, a hajdani Piac-téren igyekeztek úgy bánni az európai pályázatokkal, hogy azok ne rideg és tájidegen formákban merevedjenek ki, hanem valamelyest igazodjanak a hagyományoshoz. Mert az Európai Unió olyan, mintha nem lenne stílusa, nem érzékeli a nüanszokat, merkantilizmussal és mérnöki szemlélettel gondolkodik.

Nyágrus László polgármester első mandátumot tölti, de tapasztalt vezető, hiszen korábban alpolgármesterként szolgálta a községet

A pályázati pénznek csak akkor van lelke, ha közelebb hozzuk magunkhoz, ha megragadjuk és belekényszerítjük az általunk gyakorolt és alkalmazott formákba, ha az általunk kedvelt színekbe öltöztetjük. Voltak hibák és melléfogások itt is, lehettek, nyilván, amelyek átíveltek a különböző pályázati és választási ciklusokon, de öröm látni, hogy azért a központi épületekre úgy adtak itt új köntöst, hogy azért átsüt rajtuk a régi karakter. Ez dicsérendő. A következőkben összegzünk, statisztikai adatokat elemzünk, jövőt vázolunk, mielőtt továbblépnénk a Nagyküküllő- és a Gagy-mentére.

A külön meg nem jelölt képeket a szerző készítette

Simó Márton

: an accessible web community