Markába fog és elsodor A száguldó idő. Csak elvesz, vissza sosem ad, Mit megfog, messze viszi ő. Harsogó rét fölött suhan, Vacogó éjben rád kacsint... Torz testű, formátlan suhanc Az idő. Játszik odakint... Vagy lapít lombok rejtekin S megtréfálja, ki arra jár: A fiút és a lányt, akin Látja, hogy valakire vár. Lassan és erővel hajtja Falon az órák mánusát, Mert hiú és az a fajta, Ki néha méri önmagát. A cikk a Hargita Népe április 4-i számában jelent meg.