Először a Kustaly várához vezető tanösvény avatásán találkoztam a talpig vértbe öltözött, élő középkori vitézzel. A kora Árpád-korról szóló történeti ismertetőt sokkal élethűbbé tette a súlyos fegyverzettel, mozdulatlanul álló lovag jelenléte. A régi időket Sashalmi-Fekete Tamás, az Arany Griff Rend alapítója, vezetője idézte meg akkor, és azóta még rengetegszer. A középkori hadibemutatók, a reneszánsz táncok egyre népszerűbbek, és a „griffeknek” köszönhetően egyre könnyebb elképzelni, hogyan éltek és harcoltak eleink. Sashalmi-Fekete Tamással beszélgettünk. [caption id="attachment_58903" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Arany Griff Rend[/caption] – Honnan származik a középkor, a hadi élet iránti érdeklődése? – Amióta az eszemet tudom, gyerektársaimmal kardoztunk, botokat forgattunk, szerettem a kalandfilmeket, a történelmi filmeket is. De mélyen bennem lehetett ez az érdeklődés, édesapán ugyanis katonatiszt volt a taszári repülőezrednél, és ez az élet megszokott volt számomra. A történelem is nagyon korán érdekelni kezdett. – Mégsem lett hivatásos katona. – Nem, ettől azért mereven elzárkóztam, a sorkatonaságot is megúsztam. – Inkább a történelem felé vette az irányt? – Tanító bácsiként dolgoztam már, amikor a Fekete Hollók Rendje kezdett kialakulni Kaposváron. Akkor bennem is megszületett az az igény, hogy teljes hitelességgel tudjak a csapat mellé állni, ehhez pedig történelmi tanulmányok voltak szükségesek. – Nagy hagyománya van Magyarországon a középkori életet felelevenítő egyesületeknek? – Valamikor a 80-as években a Visegrádi Szent György Lovagrend kezdte el a Nemzetközi Palotajátékokat, és indította el ezt a fajta hagyományőrzést, mellettük pedig Kassai Lajos lovasíjász a lovasíjászatot, majd a 90-es években gombamód kezdtek szaporodni a csapatok. Dél-Dunántúlon a mi csapatunk volt az első. Élettel tölteni meg a várakat, kulturális programot nyújtani, és az érdeklődőket megismertetni történelmi gyökereinkkel – többnyire ez volt a cél. Szerintem számadással tartozunk őseinknek az örökség iránt, amit kaptunk tőlük. – A ruhák, fegyverek elkészítésének is volt hagyománya? – Nem, közben épült ki az igény a korhűségre. Nyugat-Európában, Németországban, Franciaországban, Angliában évtizedekkel ezelőtt virágzott már ez a terület, ott például olyan fegyverkovácsokat is találni, akik állami alkalmazásban vannak. Magyarországon nem volt állami támogatás, viszont a budapesti Hadtörténeti Múzeum jelentős segítséget adott abban, hogy a hagyományőrzők hiteles darabok után építsék ki saját „felszerelésüket”. – Immár fél évtizede Erdélyben próbálja megidézni a középkort. – A feleségem révén 2008 óta folyamatosan járok erre, és azt láttam, hogy csodálatos erődtemplomok, várak, várromok vannak errefelé, de nem használják ki ezeket, pedig lovagi bemutatók számára ideális helyszínek lennének. Itt van a közelben például Kőhalom vára, amelyet felújítottak, de semmi programot nem kínál. Pedig akkor özönlenének a turisták. Amire mi koncentrálunk, az a korhű, autentikus megjelenés mindenben, az öltözékben, kiegészítőkben, szokásokban. – Összefoglalná, miben áll az Arany Griff Rend tevékenysége? – Fő profilunk a középkori harcászat felelevenítése, hadi hagyományőrzés, a történelmi táncok megjelenítése. Mindezt történelmi kutatások, kísérleti régészet egészítik ki. Ez utóbbira mondanék egy példát: Sepsiszentgyörgyön, a múzeumban van egy kis balta, amire kiírták, hogy hajítófegyver. Mi ezt teszteltük, hogy valóban így van-e, így használták-e. Továbbá rendhagyó oktatási programokkal is foglalkozunk, gyakran hívnak minket az Iskola másként héten foglalkozást tartani, vagy egyéb kiegészítő iskolai tevékenységekre is. – Hány tagot számlál jelenleg a csapat? – 31-en vagyunk, életkor szempontjából teljesen vegyes. A legfiatalabb tagunk egy hatodik osztályos gyergyószentmiklósi fiú, legidősebbek pedig egy ötvenéves férfi és nő. – Hogyan fogadták itt ezt a „világot”? – Az első két évben sokan jöttek érdeklődni, de sokan tovább is álltak, viszont már az első félévben kialakult egy olyan mag, amely azóta is megmaradt. Körülbelül 15 emberről van szó, akik azóta is a gerincét alkotják a csapatnak. Mostanában pedig éppen közösségi igényre válaszolva bővítjük a tevékenységünket. Sokan kerestek meg azzal, hogy az 5–10 éves kor közötti gyerekek nem igazán hallanak a történelmünkről, a legendákról, a neves személyekről. Ezt az űrt szeretnénk kitölteni a Honismereti Kalandorképzővel. Épp tegnap tartottuk az első találkozót a Székelytámadt-várban, az Eötvös József Szakközépiskola tornatermében, és legalább 20 komoly jelentkezőről tudok beszámolni. A hetente jelentkező foglalkozás nemcsak fiúknak, hanem lányoknak is szól, lesz benne egy kis történelem, harcművészeti képzés, táncoktatás is. – Úgy tudom, hogy pörgős volt az idei szezon. – Így van. Összesen 38 felkérésünk volt, különböző rendezvényekre. Áprilisban kezdtünk az olaszteleki Daniel-kastélyban, ahol a svéd nagykövetség képviselőinek mutattunk be egy programot angol nyelven, és – hacsak egyéb felkérés nem érkezik – az idényt november 4-én zárjuk Betfalván. – A Szent László-emlékév jegyében szervezett programokból is kivette részét az Arany Griff Rend. – Valóban, de egyébként is sokkal több megkeresést kaptunk – falunapokra, városnapokra –, mint az előző években. Több várba is sikerült „betörni”, voltunk a csíkszeredai Mikó-várban gyerekprogrammal, természetesen a Székelytámadt-várban, és Nagykárolyba is eljutottunk a középkori fesztiválra. De olyan is előfordult, hogy például meghívtak a bölöni vártemplom 400 éves évfordulójára, és két héttel azelőtt visszamondták a felkérést. Érdekes volt az emlékév kezdete: az utcán állított meg egy idős bácsi, aki mindössze annyit mondott, hogy Hodgyában, a Béni-kertnek nevezett helyen nyílhegyeket talált. Egyet nekünk adott, és arról a Haáz Rezső Múzeum régészei kiderítették, hogy az 1200-as évekből való. A múzeumnak adományoztuk a leletet. Az emlékévhez tartozik még, hogy sikerült befejezni 8 ország 49 települése Szent László-legendát ábrázoló freskóinak digitalizálását, a www.szentlaszlo.com honlap a hónap végén, esetleg november elején indul. – Miből él az Arany Griff Rend Egyesület? – Idén összesen 12 ezer lejt hívtunk le helyi pályázatokból, és 8800 lejnyi összeget anyaországi programokon keresztül. Önrészként pedig több mint 5000 lejt pumpáltunk bele az egyesület tevékenységeibe. – Milyen a saját eszköztár? – Mintegy 18 ezer lej értékű felszerelésünk van, ennek jelentős része fegyverzet és ruházat. De például a saját felszerelésem legalább 2 millió forintot ér, amit az évek során gyűjtögettem össze. Közben pedig igyekeztünk úgy bővíteni a saját felszerelésünket, hogy ki tudjunk állítani legalább 5-6 középkori harcost. Egyébként nagyon drága dolgokról van szó. Egy teljes gótikus páncélzat, amilyen nekem van, az manapság legalább 1 millió forintba kerül. A másik gond, hogy egyelőre csak Magyarországon találunk jó páncélverőket, itthon lándzsát, hajítófegyvereket tudunk beszerezni, nemrég találtunk egy bőrdíszművest, akivel lábbeliket készíttethetünk. Ugyanakkor az idén a megyei tanács támogatásával megvalósult az első középkori székely viseletrekonstrukció: falképek, levéltári források alapján öt középkori kaftánt varrattunk egy helyi céggel. A középkorban a székelyek ilyen keleties felsőruházatot hordtak, a később mentének, dolmánynak is nevezett öltözet általában meleg színű, vörös, sárga, lilás, téglapiros volt. – Mit nyújthat ez a fajta hagyományőrzés egy fiatalnak? – Egyrészt önbizalmat, belső tartást kaphatnak, másrészt a kondíciójuk is javul. Történelmi ismeretekkel bővül a tudásuk, és fegyelmezettebbek lesznek. Nagyon fontosnak tartom a harcosavatást, ami azt jelenti, hogy már egy adott fokozatot elértek a fiatalok. A helyi állatvilágból választottuk ki az egyre emelkedő fokozatok megnevezéseit, így ezek sorrendben a következők: hiúz, farkas, medve és a griffmadár. Ez a székely harcosok útja. A lovagképzésben pedig apród, fegyvernök, fegyvermester és lovag a teljesítendő lépcsőfokok. Mivel én a lovagok útját járom, ha leteszem a még hátralévő erőnléti vizsgát, hamarosan lovaggá avatnak. – Mi alapján tartják a harcművészeti oktatást? – Leginkább középkori vívókódexek szerint, amiből többet is ismerünk. A szablyavívásról nem igazán maradtak fenn írásos források, de például egy 19. századi angol munka oktatja a magyar szablyát. A lovagok az erdélyi magyar vármegyei nemesség hadászatát idézik meg, amit mi tanítunk, az markánsabb, inkább a helyi dolgokat, sajátosságokat kutatjuk, toljuk előtérbe. Érdekes például, hogy errefelé a bőrpáncélzat nagyon elterjedt volt, miközben máshol nem nagyon, továbbá jellemző volt a szablyahasználat, az íjak sokféleségének pedig még nem is jártunk a végére. Asztalos Ágnes