Vasárnap szentelték pappá Mihály András diakónust szülőfalujában, Lövétén, majd ugyanitt mondta el első szentmiséjét abban a templomban, amelyhez igen sok emlék köti. A római katolikus egyház új szolgáját indíttatásáról, eddigi életútjáról kérdeztük. [caption id="attachment_52492" align="aligncenter" width="635"] Fotó: Simó Márton[/caption] – Az Orbán Balázs által a katolicizmus bástyájaként emlegetett községben születtem 1990-ben. Tudjuk, hogy ez a falu a mai napig szinte teljes egészében katolikus és magyar anyanyelvű. A családban már magamba szívtam azokat a keresztény értékeket, amelyekből később papi hivatásom kibontakozott. Szüleim egyszerű munkásemberek, akik mindig a tisztességre, a becsületes munkára és az egyenes életre neveltek minket. Van egy bátyám és egy nővérem. A szülőfalumban végeztem az általános iskola nyolc osztályát. Már elég korán, az általános iskola hatodik vagy hetedik osztályában felmerült bennem a gondolat, hogy papi pályát válasszak. Először elvetettem a gondolatot, mert sok más dolog is érdekelt. De idővel egyre inkább erősödött bennem az érdeklődés a papság iránt, mondhatnám, hogy Isten egyre inkább hívogatott az Ő szolgálatára. Már korábban is sokat ministráltam, jól éreztem magam a templomban. Nagy hatással volt rám László István plébános úr, aki most is Lövétén szolgál. Szerettem a hittant is, megfogott a teológiai igazságok tanulmányozása, és szerettem volna a saját hitemet és lelki életemet elmélyíteni. A hivatásom kibontakozásában meghatározó szerepet játszottak a helyi plébánosok, akik jó papi példát mutattak számomra. A középiskolát a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban végeztem. Nagyon jó tanáraim voltak – igazságtalanság lenne egyet-kettőt említeni –, akik nemcsak az oktatásra, a tananyag átadására fektették a hangsúlyt, hanem a nevelésre is. A középiskola idején a papság gondolata továbbra is foglalkoztatott, bár még nem határoztam el magam teljesen. – Mikor döntötte el, hogy az egyházi szolgálatot választja? – Az első konkrét lépés a papság felé az érettségi után volt, amikor felvételiztem a gyulafehérvári szemináriumba, ahol aztán három tartalmas évet töltöttem el. Ezekben az években egyre jobban megismerhettem a papság lényegét, és elmélyíthettem az Istennel való kapcsolatomat. Három év után aztán a főpásztor felajánlotta, hogy Rómában folytathatom a tanulmányaimat. Először nagy kihívásnak tűnt, hiszen teljesen új környezetben, idegen nyelven kellett boldogulnom. Természetesen, elfogadtam a felkérést, hiszen nagy lehetőséget láttam benne, és így kerültem a római Collegium Germanicum et Hungaricumba, ahol szintén három szép évet töltöttem el. A kollégiumban sokféle nemzet képviselteti magát, hiszen Európa több országából vannak jelen kispapok és papok. Ezáltal jó lehetőségem volt megismerni az egyház sokszínűségét és a kulturális különbségeket. A római tartózkodás alatt a teológiai tanulmányaimat a Gregoriana Egyetemen folytattam, ahol számos diákkal ismerkedhettem meg, akik a világ különböző pontjáról érkeztek, hogy az egyház szívében végezzék teológiai tanulmányaikat. A sokféleség megtapasztalása segített abban, hogy jobban tudatosítsam a saját értékeimet, és tisztelettel és nyitottsággal forduljak mások felé… A teológiai alapképzés befejezése után egy évre hazajöttem Erdélybe, hogy a gyakorlatban is kipróbáljam a lelkipásztorkodást. Gyakorlati évem alatt fél évet töltöttem a szászrégeni plébánián és egyet a gyimesbükki egyházközségben. Két nagyon különböző közösség életében vehettem részt, és mindkét helyen jó tapasztalatokat szereztem a lelkipásztorkodás különböző területeiről. Sok szép élményben volt részem, amelyek megerősítettek hivatásomban, ugyanakkor láthattam a lelkipásztori munka nehézségeit, kihívásait is. Összességében a gyakorlati év megerősítette bennem a meggyőződést, hogy érdemes és jó papnak lenni, érdemes a nehézségeket is vállalni, hogy az embereket egy kissé közelebb vezessem Istenhez. A gyakorlati év után tavaly októberben Rómában diakónussá szenteltek, és megkezdtem az újabb tanulmányi évet a római Szent Anzelm Egyetemen, ahol liturgikát kezdtem tanulni. – Melyek a legközelebbi tervei? Még kiegészíti tanulmányait, vagy plébániai szolgálatot vállal? – A papszentelés után még két évre visszatérek Rómába, hogy befejezzem tanulmányaimat, majd hazatérek Erdélybe, és az egyházmegyében fogok tevékenykedni. – Mi a lelkészi hitvallása? – Papi jelmondatom a 27. zsoltár első verse: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem”. Ez a mondat, és tulajdonképpen az egész zsoltár egyfajta személyes hitvallás, amellyel kifejezem az Istenbe vetett bizalmamat. Úgy tapasztaltam meg Istent, mint aki folyamatosan vezet engem, és mutatja számomra az utat akkor is, amikor sötétben járok. Isten az számomra, akiben minden körülmények között bízhatok, és ha rá hagyatkozom, nem kell félnem semmitől, mert Ő megoltalmaz. – Mit gondol, miben különböznek a mai pap feladatai a korábbi nemzedékekétől? – Azt gondolom, hogy a feladatok alapvetően ugyanazok ma is, mint korábban, csupán a körülmények változtak meg, amelyek arra sarkallnak, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk bizonyos feladatokra. A pap feladata ma is, mint mindig az, hogy közelebb vezesse az embereket Istenhez. Ehhez azonban először meg kell érteni az embereket és a kort, amelyben élünk. Azt hiszem, ma talán a legnagyobb kihívás a pap számára az egyre inkább terjedő közömbösség és szabadosság. Sokszor nem érdekli az embereket az, amire az egyház hívja őket, és ez nem csak az emberek hibája. Olyan módon kell hirdetni az evangéliumot, hogy az emberek valóban arra tudják építeni életüket. Ez egy nagy és magasztos feladat minden pap számára. Simó Márton