kevés felhő
szórványos felhőzet
Azok vagyunk, amit másokért teszünk
Milyen szépen csengő mondat – akár egy képeslapra kívánkozó, lelkesítésképpen szánt gondolat. De mit is jelent ez valójában? Tenni valamit másokért manapság sokaknak áldozat, kihívás, pedig oly jót tesz a léleknek.
Valószínű, hogy minden egyes ember másképp válaszolna e kérdésre, másképp nyilatkozna e témakörben. Én azt gondolom, hogy életünk fontos velejárója az egymásra figyelés, a gondoskodás. A családi, baráti és szomszédi kapcsolatokban ez abban nyilvánul meg, hogy számíthatunk egymásra, ha szükséges, ott vagyunk a másik embernek, hogy támogassuk, biztassuk egymást. De ha nem kérik a segítséget, vajon mennyire vesszük észre mégis a másik embert? Tudatosan vajon szánunk-e időt arra, hogy bemenjünk a mellettünk lakó szomszéd nénihez és egy „Hogy van? Szüksége van-e valamire?” kérdéssel kifejezzük érdeklődésünket, odafigyelésünket.
A mai ember annyira foglalt tud lenni a saját problémáival, hogy mindennapi rutinjában tudatosan nem építi be, hogy különleges figyelmet szenteljen a körülötte élőknek. Hányszor és hányszor halljuk, hogy „rég nem látogatott meg az unokám, már hetek óta nem hallottam a szomszédról, rég nem beszéltem a lányommal stb.”. Bevallom, én is most tanulom ezt a fajta tudatos egymásra figyelést, odaadást, külföldön ugyanis nem divat ismerkedni az utcabeliekkel, mindenki éli az elzárt, távolságtartó kis világát. Ott nem voltam hozzászokva, hogy a szomszéd néni kopogtat egy rekesz tojással, nagymami mindig ebéddel vár, vagy az ismeretlen, mellettem elsétáló falustársam hozzám szól az utcán. Ezek az apróságok simogatják a lelkemet, és hiszem, hogy azok az emberek, akik tudatosan nyitott szívvel fordulnak a világ felé, boldogabbak. Ne fussunk hát el egymás mellett, álljunk meg egy pillanatra és nézzünk embertársunk szemébe, legyünk fül, ha arra van szüksége, vagy segítő, támogató kéz, ha éppen arra. A másokra figyeléssel mi is többek leszünk saját magunk és embertársaink számára is.
Barabás Emőke
.jpg)
