Hirdetés

Az RMDSZ színeiben folytatja Gyergyóalfalu EMNP-s alpolgármestere

HN-információ
„Személyes meggyőződés nyomán” hozta meg döntését, mely szerint az Erdélyi Magyar Nép­párt­ból (EMNP) átállva, az RMDSZ színeiben folytatja politikai pályafutását – jelentette be sajtótájékoztatón Bege László, Gyer­gyóalfalu alpolgármestere. Azt mondta, elhatározásában fontos szerepet játszott, hogy a négyéves mandátum ideje alatt betekintést nyert az RMDSZ működésébe, ugyanakkor fontos szempont volt az is, hogy áprilisban előválasztásokat tar­tanak Gyergyóalfaluban. A helyi EMNP elnöke szerint az alpolgármester kizárólag karrierje alakulását tartja szem előtt, Bege hangsúlyozta: ennél mélyebb okok vannak a háttérben. [caption id="attachment_23707" align="aligncenter" width="1000"]Bege László. Azt mondja, visszajelzésekre van szüksége munkájához Fotó: Kertész László Bege László. Azt mondja, visszajelzésekre van szüksége munkájához Fotó: Kertész László[/caption] A lakossági visszajelzés fon­tosságával indokolta dön­tését Bege László – az RMDSZ előválasztásokat szervez Gyergyóalfaluban, mely során minden háztartást felkeresnek a községben, és Bege rámutatott: mozgóurnás szavazásról beszélünk, amelyen nem kötelező ugyan a részvétel, de az ebből érkező visszajelzések mérvadók lehetnek a továbbiakra nézve. – Nagyon fontos számomra, hogy visszajelzéseket kapjak a lakosságtól, erre pedig nem lett volna lehetőségem az EMNP-nél – közölte az alpolgármester, hozzátéve: mandátuma ideje alatt alkalma nyílt betekintést nyerni az RMDSZ munkájába, ez is befolyásolta a döntése meghozásában. Kijelentette, önkormányzati képviselőként indul a helyhatósági választásokon, ha pedig a szavazók úgy döntenek, az alpolgármesteri székért is versenybe száll, de úgy fogalmazott, utóbbi nem jelent prioritást. – Nyilván teszek lépéseket azért, hogy alpolgármester maradjak, de ez nem játszott szerepet a döntésemben – mondta. Az áprilisban esedékes előválasztás pontos dátuma még nem ismert, céljával kapcsolatban pedig Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere lapunknak megjegyezte: fontosnak tartotta, hogy ne legyenek belső feszültségek, így ez a megoldás tűnt a legkézenfekvőbbnek. – Az EMNP képviselői voltak az elsők, akiket értesítettem a döntésemről, nem mástól értesültek, mint ahogy manapság szokás – jegyezte meg az alpolgármester, majd azt is elárulta: nincs egyedül a változtatással, az MPP két önkormányzati képviselője is az RMDSZ színeiben folytatja. Bege azt mondta, sok szerencsét, ugyanakkor kitartást kíván az EMNP-nek, mert „szükség van a politikai sokszínűségre”. Az EMNP gyergyóalfalvi szer­vezetének elnöke, Szilágyi Le­vente lapunk megkeresésére elmondta, nem tudja minősíteni az ehhez hasonló döntéseket. Úgy fogalmazott, a román politikusok példáját követve a helyiek megtanulták, hogyan kell karrierépítés céljából egyik pártból átlépni a másikba. Bege László megerősítette, a faluban terjedő szóbeszéd is azt mondja, hogy ő szélkakas módjára arra fordult, ahol jobbak a lehetőségek, azonban ez nem így van. – Előválasztások lesznek, ami úgy gondolom, kockázatvállalást is jelent. Ha a szavazók úgy látják majd esetemben, hogy „nem”, akkor emelem kalapom, és lemondok az alpolgármesteri ambícióimról – közölte, megjegyezve: kizárólag Gyergyóalfalu érdekeit tartja szem előtt, számára a község fejlődése a legfontosabb. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!