Hirdetés

Az RMDSZ azonos hullámhosszon van a választókkal

HN-információ
A vasárnapi helyhatósági választásokon elért eredmények szerint továbbra is Erdély vezető magyar politikai ereje a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szervezet elnöke. Szerinte az is bebizonyosodott, hogy ma Romániában korrupcióellenes jelszavakkal nem lehet választást nyerni. [caption id="attachment_30357" align="aligncenter" width="618"]Kelemen Hunor a választási eredményekről számol be Fotó: rmdsz.ro / Banga Előd-Ernő Kelemen Hunor a választási eredményekről számol be Fotó: rmdsz.ro / Banga Előd-Ernő[/caption] Kelemen Hunor szerint a vasárnapi önkormányzati választások egyelőre nem hivatalos eredményei azt igazolják, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség „azonos hullámhosszon van” a választókkal. Az RMDSZ elnöke tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján foglalta össze a szövetség eredményeit. Elmondta: az eddig ismert eredmények szerint a szövetség megőrizte vezető szerepét az erdélyi magyar politikai szervezetek között. Az RMDSZ 196 polgármesterjelöltje szerzett mandátumot, és további 7-8 olyan független vagy a Magyar Polgári Párthoz (MPP) tartozó jelölt van, akit az RMDSZ segített győzelemhez. Kelemen Hunor azt is hozzátette, hogy a szövetség szinte mindenütt növelni tudta önkormányzati képviselőinek számát. Az elnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta, Maros és Szatmár megye tanácsában is az RMDSZ-é a legnagyobb frakció, ezért jó esély mutatkozik arra, hogy e megyékben az RMDSZ jelöltjét válasszák meg az önkormányzat elnökévé. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy Bihar, Szilágy és Brassó megye önkormányzatában sem lehet többséget kialakítani az RMDSZ frakciója nélkül. Úgy vélte, ez a helyzet további önkormányzati alelnöki tisztségek megszerzését eredményezheti. Abbéli reményének is hangot adott, hogy Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestereként folytathatja munkáját. Kelemen Hunor kijelentette: a helyi koalíciós lehetőségekről holnap Bukarestben tárgyal az RMDSZ elnöksége, a döntéseket pedig szombaton Kolozsváron fogja meghozni a Szövetségi Állandó Tanács. Újságírói kérdésre hozzátette, a koalíciós megállapodásokat mindenütt a helyi igényekhez és lehetőségekhez igazítják, nem lesz egyetlen országos koalíciós partner. Kelemen Hunor a választók által is visszaigazolt jó döntésnek tartotta, hogy a szövetség kitartott a bírósági eljárás alá vont Ráduly Róbert és Antal Árpád mellett, és azt is, hogy függetlenként indította Soós Zoltánt Marosvásárhelyen. Reményét fejezte ki, hogy a Marosvásárhelyen alulmaradt magyar jelölt helyi vagy országos szinten folytatja közéleti szerepvállalását. Úgy vélte, Kereskényi Gábor személyében hozzáértő polgármestere lehet Szatmárnémetinek. A szövetség székelyudvarhelyi kudarcát annak tulajdonította, hogy a leköszönő RMDSZ-es polgármester és az RMDSZ új polgármesterjelöltje nem előválasztáson, hanem a rendes választáson küzdött meg egymással. Örömhírként közölte, hogy a szláv kisebbségekkel való bánsági összefogás meghozta az eredményét, és a szövetségnek sikerült visszakerülnie a temesvári tanácsba. Az RMDSZ elnöke az EMNP jelöltállításának tulajdonította, hogy a Temes megyei Óteleken a szövetség elveszítette a polgármesteri széket. Azt is megjegyezte, hogy Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon is erősebb lehetne a magyar képviselet, ha az EMNP nem indult volna. Az EMNP ezeken a településeken nem érte el a bejutási küszöböt, és a jelöltjeire leadott szavazatok nem eredményeztek mandátumokat. Kelemen Hunor szerint a korrupciós vádak miatt előzetes letartóztatásban levő Cătălin Che­reches nagybányai polgármester újraválasztása azt jelzi, hogy korrupcióellenes jelszavakkal nem lehet ma választásokat nyerni Romániában. [box type="shadow" ]Semjén Zsolt gratulált a választási sikerhez Gratulációját fejezte ki Semjén Zsolt, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért. Semjén az idei Kőrösi Csoma Sándor- és Petőfi Sándor-program zárókonferenciáján, tegnap Budapesten kiemelte: a voksoláson több mint 200 magyar jelölt szerzett polgármesteri tisztséget. Semjén Zsolt külön gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikeréhez, jelezve, hogy Székelyföld két legnagyobb városában, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön nagy győzelmet arattak. Azt mondta: ez azért is fontos, mert Romániában egyre brutálisabb magyarellenesség tapasztalható, és az igazságszolgáltatáson keresztül zaklatják a magyarságot. „Nyilvánvalóan a megfélemlítés volt a cél, hogy ne induljanak el a magyar jelöltek a helyhatósági választáson” – tette hozzá. Gratulált a bátorságukhoz, és egyúttal nagy történelmi sikernek nevezte, hogy Szatmárnémetit sikerült „visszaszerezni”, ott ismét magyar polgármester lesz. A 34 százalékban magyarlakta Szatmárnémetiben négy év kihagyás után szerezte meg ismét az RMDSZ jelöltje – Kereskényi Gábor – a polgármesteri posztot.Semjen_Zsolt_MTI_Kovacs_Tamas[/box]   HN-összefoglaló


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!