Teltház előtt vetítették Székelyudvarhelyen július 15-én, csütörtök este László Barna filmjét a Szászcsávási Együttesről. Mint annyi mindennek, ennek a produkciónak sem tett sok jót a koronavírus-járvány. Amikor a Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválon tavaly bemutatták, úgy tűnt, hogy gyors és valódi „diadalútja” lesz, hiszen mindjárt képesnek és érdemesnek látszott arra, hogy viszonylag szabadon járhasson, ami manapság ritkaságszámba megy a dokumentumfilmek esetében. Akkor - bő egy évvel ezelőtt - úgy tűnt, hogy Magyarországon fővárosi és vidéki mozik tűzik műsorukra, és még arra is lehetőség mutatkozott volna, hogy kistelepüléseken vetítsék mozikaraván formájában. Ez a próbálkozás akkor megtorpant az ismert közegészségügyi előírások miatt. [caption id="attachment_125728" align="aligncenter" width="2560"] László Barna rendező-operatőr[/caption] A film azonban kiválóan működik és hat a saját forrásvidékén is Egyáltalán nem véletlen, hogy a hagyományőrző szászcsávási cigányzenekar sors- és életkövetését választotta a rendező. Hiszen gyakorlatilag együtt élt a film szereplőivel. Az együttes közelében nőtt fel. Szülei, legszűkebb családi és baráti környezete, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes működteti, működtette Felsősófalván a néptánctáborokat – ez a nemzetközi hírnevű rendezvény a tavalyi és az idei korlátozó intézkedések ugyancsak szünetelt, de remélhető, hogy a jövő évre ismét meghirdetik –, ahol rendszerint a szászcsávásiak húzták a talpalávalót és tanították a fiatalokat úgy zenélni, abban a modorban, ahogyan már csak ők tudnak. A zenészekkel való kapcsolattartás azonban messze több volt a László-családnál az ilyen nyári együttléteknél, hiszen évközben is számos közös fellépési alkalom, olyan közös program zajlott, amelyet gyermekként-ifjúként végigélhetett és megszemlélhetett a rendező. Jól ismerte a cigányzenészek magán- és családi életét egyaránt. [caption id="attachment_125729" align="aligncenter" width="382"] Mezei Ferenc "Csángáló"[/caption] A filmben egy csoda bontakozik ki szemeink előtt: az idős cigányzenész, amikor sikerül Bálint nevű unokáját meggyőznie, hogy a muzsikálás mégiscsk fontosabb, mint a csikó szeretgetése, vagy egyéb foglalatosság, képes túllépni a Parkinson-kór csapdáján. A kiskamasz Bálint - aki a forgatás öt esztendeje alatt növekszik gyakorló zenésszé - ma már nagyapjával, Mezei Ferenc "Csángáló" társaságában zenél, illetve "Dumnyezóval", Jámbor István prímással együtt. A hagyományátadás megtörtént. Az idős "Csángáló" is ugyanúgy húzza, mint korábban. A fénykor mintha meghosszabbodott volna... Jó érzés volt látni, hallani a film vége-főcíme után, hogy a szászcsávási hagyomáyőrző cigányzenészek mind felsorakoztak a fehér vetítővászon előtt, és növendékeikkel együtt örömzenéltek az egybegyűltek és a maguk örömére. Az "Isteni kéz" beavatkozott: zenei hagyományaink egy fontos szelete, szegmense élni és működni látszik. Ezt a zenét még sokszor fogjuk hallani, hallgatni és örömteli eseményeken használni. Több mint bizonyos, hogy László Barna filmje is még sokszor vetítésre kerül. Kisközösségekben és fesztiválokon egyaránt.

Simó Márton

ISTENI KÉZ (Hands of God, 71’, dokumentumfilm, 2020) – Rendező: László Barna, producer: Sós Ágnes, operatőr: László Barna, vágó: Kővágó Szabolcs, zeneszerző: Hodován Milán. Készült a Magyar Média Mecenatúra támogatásával. https://www.youtube.com/watch?v=QXW5dgcdJnM