Az egyetlen magyar alapítású, ma is működő férfi szerzetesrend tagjai már a 13–14. században jelen voltak Erdélyben, 2014 óta pedig ismét tevékenyek Székelyföldön. Térségünkben Marosszentkirályon volt a legjelentősebb kolostoruk, de további jelentős kolostoraik voltak a mai Fehér és Szeben megyében is. Néhány évtizedes megszakítás után 1701-ben tértek vissza Tövisre és Illyefalvára, ám 1786-ban – ugyanúgy, mint Magyarországon – fölszámolták az összes erdélyi kolostort. 1786-ban ugyanis II. József császár az úgynevezett abolicius rendeletével megszünteti a pálos rendet, és közel 150 évig magyar pálos szerzetes kizárólag Lengyelországban válhatott szerzetessé. Az 1930-as évek elején térnek vissza Magyarországra, aztán ez az újabb virágzó időszak 1950-ben ér véget, akkor fölszámolnak minden szerzetesrendet a Kárpát-medence java részében. 1990 óta vannak jelen ismét a Kárpát-medencében, és ma már a magyarországi rendtartományban öt kolostoron keresztül szolgálják a híveket. Székelyföldre 2014-ben tértek vissza a pálosok, és amiként a szabályzatuk is előírja, próbálnak az idők jeleire érzékenyek lenni: vonatos és motoros zarándoklatokat, teljesítménytúrákat szerveznek, négy kontinens tizenhét országában 483 szerzetes viszi tovább a pálos hagyományokat.

Apró, színes ablakok jelzik már a bejárati ajtón: alaposan kigondolt itt minden: a szerzetesrend színei köszöntik a látogatót, az emberi alapértékeket is szimbolizáló arany, fehér, zöld és fekete. Az arany a thébai sivatagra utal, és a pálosok címerében látható két oroszlánt jelképezi, az isteni tökéletesség, az örökkévalóság és fény színe, a szent forrásokat jelképező fehér a tisztaság, a győzelem és béke színe, míg a Szent Pál nyughelyét jelző pálmafa leveleinek zöldje a remény és a természet jelképe is. A hollót és a Fekete Madonnát szimbolizáló fekete pedig a szerénység és alázat színe. A bejárat fölött a szerzetesrend címere még ideiglenes – tudom meg Bátor Botondtól, a szerzetesrend erdélyi elöljárójától.

– A pálosok címere Szent Pál életét jelképezi. Boldog Özséb, amikor a rendünket megalapította, remete Szent Pált választotta patrónusul, aki ezer évvel korábban élt, mint ő. Egy pálmafa tövében volt a barlangja, holló vitte neki a kenyeret, és amikor meghalt, remete Szent Antal, aki épp arra járt, temette el. Két oroszlán volt segítségére ebben, gödröt ástak, és abba temette el. Ez a sivatagi atyánknak az életéhez kapcsolódó történeteknek a szimbóluma

– mondja Botond testvér. – Aki harmóniában van Istennel, az harmóniában van önmagával, és harmóniában van a körülötte lévő világgal is – teszi hozzá a szerzetes. A remeték magányban éltek, és körülöttük a világ megszelídült. Az újonnan épült kolostor is ekképp simul a tájba: rozsdavörös színe a har­gitafürdői patak vas-oxidos árnyalatát idézi.

Az imádság és elcsendesedés háza

– A frissen elkészült épületnek ugyanaz az alapfunkciója, mint minden régi kolostornak: legfontosabb küldetése az istendicsőítés és az imádság. Ugyanakkor régen is szerettek elvonulni az emberek, elcsendesedni, akár csak egy-két napra. Vagy egyszerűen csak bementek a kolostorba, részt vettek az imádságon, esetleg beszélgettek a szerzetesekkel, és aztán mentek vissza a dolgukra. Ez volt a kolostorok funkciója már a középkortól kezdve, de a későbbiek folyamán is. Az úgynevezett lelkigyakorlat, amiről a mai világban beszélünk, az is megvolt, de nem volt ilyen meghirdetett, intézményes formája, mint ahogy most van. Most, ha valaki azt mondja, hogy el szeretne jönni egy kis lelkigyakorlatra vagy elcsendesedésre, akkor végül is ugyanazt csinálja, mint, mondjuk, a középkorban

– fejti ki a házigazda.

És amiként a régi kolostoroknak, az imádság, a lakhatás és a praktikus szolgálat mellett ennek az épületnek is van egy mélyebb, szakrális üzenete is. „Aki ide belép, itt rögtön már az első pillanattól kezdve látja, hogy ez nem egy panzió, vagy nem egy családi ház, hanem egy teljesen más, sajátos funkciót betöltő épület. Mert lehetett volna akár egy hagyományos szerkezet is, néhány szoba, mellette egy kis kápolnaként szolgáló helyiség, de nem… Ha már itt vagyunk a Hargitán, a Jóisten ide rendezett bennünket, és ide az emberek elcsendesedni jönnek, akkor legyen egy olyan épület, amelyik minden eszközével ezt a célt szolgálja – fejti ki a pálos szerzetes. – Először is arról beszéltünk a tervezővel, Macalik Arnolddal, hogy mi a legfontosabb az életünkben. És azt mondtuk, az imádság. Ezért az imaéletünk köré csoportosul az egész épület, ezért van központban a kápolnánk. És akkor köré épült a többi rész, a kerengő, mint egy régi kolostorban, csak itt rámpával megoldva, kerengő köti össze a cellákat a kápolnával. Egy szinttel lejjebb a könyvtár, még alább a konyha, és ez mind a magjában az épületnek – hordoz körbe a lépcsők nélküli, többszintes kolostorban.

Fény és magasság játéka
És valóban, a monumentálisnak ható kápolna az idén átadott épület éke és magja. A befalazott befőttesüvegek nem csupán fényforrásként és dekorációként szolgálnak, de egyfajta szimbólumként is hatnak.

– Ez a sok különböző fény, amely különböző helyről jön, Boldog Özsébnek a látomását is idézheti, aki sok apró lángot látott összegyűlni egyetlenegy fénycsóvává, és akkor értette meg, hogy a szétszórtan élő remetékből össze kell kovácsolni a rendünket. Nagyon érdekes a fény változása minden napszakban, más, amikor hajnalban kezdünk imádkozni, és kint még sötét van, más, amikor pirkad, aztán amikor kiszűrődik innen a kápolna világítása, ezek a kis fénypontok kiviláglanak az éjszakába

– meséli Botond testvér, és egyből kedvet kapok, hogy hajnalban is lássam. Az oltár aranyban tündöklő csíkjai azonban a délutáni nap­­fényben is fenségesnek hatnak.

A klauzúrába csak az elöljáró engedélyével lehet bemenni: puritán szobák, a magát kínáló táj elcsendesedésre hívó nyugalmával. A szemközti fenyvesek zöldjét tükrözi a penészzöld fenyőfa burkolat, másutt még egyszerűbb: lefestett tégla. Ám a kolostor bizonyos részei nyitottak: hogyha valaki részt akar venni a szerzetesek imádságaiban, a kápolna nyitva van. Zsindellyel körülölelt, fentről jövő fénnyel, fenséges belmagassággal. Ha pedig elkészül a századokkal ezelőtti kolostorok hangulatát idéző, galériás könyvtárszoba is, ismét visszatérek – fogadom meg magamban.