Hirdetés

Az eredményektől függ, hogy újraindulhat-e a gyógykezelés

HN-információ
Kitisztítják a korábbi fúrás nyomán keletkezett forrást, és egy éven át monitorizálják a fölből feltörő altalajkincset a szejkefürdői mofettánál. Évek óta próbálkozik a polgármesteri hivatal a valamikor népszerű gyógyhely újraindításával, magát az épületet a Borvizek útja program részeként újították fel. A mostani akció eredményétől függ: lesz-e még gyógykezelés a mofettánál. [caption id="attachment_33251" align="aligncenter" width="715"]mofetta_3 Megfigyelés alatt a mofetta. Hosszas folyamat után lesz csak eredmény[/caption] Nagy gépek dolgoznak néhány napja a szej­ke­fürdői mofettánál. A korábbi városvezetés még 2011-ben fordult az Országos Ás­vány­kincshatósághoz, hogy engedélyezzék a helyszínen a korábbi fúrás nyomán feltörő gáz és egyéb ásványi anyagok elemzését. Sokáig nem kaptak választ, majd négy éve beindulni látszott a folyamat, aztán megérkezett az engedély is a munkálatokra. A közbeszerzés lefutása után egy szakcég látott munkához a mofetta mellett. Puskás Katalin, a hivatal fejlesztési és beruházási igazgatóságának vezetője arról tájékoztatott, hogy a korábbi fúrás helyén dolgoznak. Egyrészt kitisztítják a „kitörési pontot”, másrészt mintát vesznek a feltörő ásványi anyagokból, és meghatározott időszakonként laboratóriumi vizsgálatokat végeznek el. Bő két évtizeden át használták a mofettát A 13A országút mentén, Szejkefürdő Parajd felőli kijáratánál, a védett tőzegláppal szemben, 1941-ben kőolaj után kutatva végeztek próbafúrásokat. Akkor derült ki, hogy az altalaj az ásványvíz mellett gyógykezelésre alkalmas gázt és iszapot tartalmaz. Jóval később, szakorvosok javallatára elkezdődött az altalajkincsek hasznosítása, elkészült a mofetta, amely 1978 és 1989 között élte fénykorát, valamikor még a városi kórházba is szállítottak a gyógyiszapból. Ízületi bántalmak, érszűkület, magas vérnyomás esetén ajánlották a szejkefürdői mofettánál a gyógykezelést. A rendszerváltás után hanyatlásnak indult a létesítmény, míg aztán közel öt éve a Borvizek útja EU-s projektnek köszönhetően a teljesen leromlott mofetta épületét is fel nem újították. Ám azóta is kihasználatlanul, üresen, tulajdonképpen funkció nélkül áll. A korábbi városvezetés több ízben is hangoztatta, hogy ha az újabb kutatások is bebizonyítják a feltörő gáz gyógyerejét, korszerű kezelőközpontot szeretnének itt kialakítani, az új városvezetés is gondolkodik a Szejkefürdő általános fejlesztésén. Az eredményektől függ a jövő Puskás Katalin mindenképpen eredményként könyveli el, hogy végre idáig eljutottak. Most elkezdődik a lelőhely moni­to­rizálása, amely egy éven át tart, és ennek eredményétől függ, hogy beindulhat-e a gyógykezelés a mofettánál, vagy sem. Arra a kérdésre, hogy mibe kerül ez az egész a városnak, nem kaptunk választ, de a fejlesztési és beruházási igazgatóság vezetője elmondta, hogy négy éve, amióta várják a szükséges jóváhagyásokat, minden esztendőben pénzt különítettek el erre a célra a város költségvetéséből. Tehát egyelőre még semmi sem biztos a mofettánál. Talán annyi, hogy a nyomást visszafojtó készülék egy ideig itt marad. De hogy milyen eredményeket hoz a megfigyelés, találnak-e még gázt, és ha igen, milyen összetételben, az csak jövőben derül ki. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!