Hirdetés

Az elődöntő a tét

HN-információ
Pénteken Nyonban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa Liga negyeddöntőinek párosításait. A legrangosabb európai kupasorozatban három spanyol, két német és egy-egy angol, francia és olasz csapat harcol a továbbjutásért, míg az EL-ben két belga, valamint egy-egy angol, spanyol, holland, német, francia és török gárda érdekelt. Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni székhelyén sorsolták ki pénteken délben a labdarúgó Bajnokok Ligája és Európa Liga negyeddöntőinek párosításait. Annak ellenére, hogy ebben a körben már nem volt kiemelt csapat, illetve ugyanazon ország képviselői is egymással szembe kerülhettek volna, ez nem történt meg, így egyik kupasorozatban sem lesz „házimeccs”. A Bajnokok Ligája negyeddöntőiben három spanyol, két német és egy-egy angol, francia és olasz csapat harcol a továbbjutásért. A két madridi alakulat közül az Atlético hazai, a Real idegenben játssza az első mérkőzést, a két német csapat viszont otthon kezdi a negyeddöntőt. Habár a hazai bajnokságban csak bukdácsol a Leicester, a BL-ben az angol csapat eddig az elvárásokhoz képest túlteljesített, ám az Atlético lehet, hogy a végállomást jelenti számukra majd. A két legizgalmasabbnak tűnő párharcot a Bayern és a Real, valamint a Juventus és a Barcelona vívja majd. Az Európa Ligában a MU tűnik esélyesebbnek az Anderlecht ellen, ahogyan a Celta Vigo is könnyen túljuthat a másik belga csapaton, a Genken. Az Ajax – Schalke párharc igazi rangadónak számít majd, a Lyon pedig a Besiktas ellen küzd a továbbjutásért. A BL-ben április 11-én és 12-én, az EL-ben április 13-án játsszák az első meccseket a negyeddöntőben. A negyeddöntők párosításai: Bajnokok Ligája: Atlético Madrid – Leicester City, Borussia Dortmund – AS Monaco, Bayern München – Real Madrid, Juventus Torino – FC Barcelona. Európa Liga: Anderlecht Brüsszel – Manchester United, Celta Vigo – Genk, Ajax – Schalke 04 Gelsenkirchen, Olympique Lyon – Besiktas Isztambul. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!