Hirdetés

Az aszálykárral együtt is jobban értékesíthetik a pityókát, mint tavaly

HN-információ
A 30-40 százalékos aszálykárok ellenére sem tartják rossznak az idei szezont a Hargita megyei burgonyatermelők – legalábbis ez derült ki a lapunknak nyilatkozó gazdák beszámolói- ból. A krumplival beültetett 9 ezerből eddig több mint ezer hektáron fejezték be a betakarítást a gazdák: a nagytermelők hektáronként 25-30 tonnás átlaghozamokról, valamint a tavalyinál jóval elfogadhatóbb, 70-80 banis, ám inkább 1 lej felé tendáló felvásárlási árakról számoltak be. [caption id="attachment_10785" align="aligncenter" width="620"]Betakarítás Alcsíkon. Optimisták a nagytermelők Fotó: Domján Levente Betakarítás Alcsíkon. Optimisták a nagytermelők Fotó: Domján Levente[/caption] [dropcap]A[/dropcap]z ország déli vidékei után immár Hargita megyében is munkába álltak a szedők és a burgonyabetakarító kombájnok. Mint a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság lapunk rendelkezésére bocsátott adataiból kiderült, a pityókával beültetett 9050 hektárból a termelők eddig közel 1200 hektáron végeztek a munkával: a betakarítást jobbára a korai fajtákkal kezdték. A lapunknak nyilatkozó gazdák a terméshozamokat annak ellenére is „jó közepesnek” mondják, hogy a tárolókba kerülő pityóka mennyisége a szárazság nyomán a júniusban vártnál 30-40 százalékkal kisebb. 8 tonnás terméskiesésre számítanak Török Jenő, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője úgy véli, a júliusi–augusztusi, összesen 50 napig tartó száraz, csapadékmentes időjárás a gazdáknak hektáronként átlag 8 tonnás hozamkiesést okozott. A nagytermelők esetében így a hozam hektáronként 25-30 tonnás, a kisgazdaságok termelési értékeit is tartalmazó megyei átlag pedig 15 tonna körüli lesz, szemben a tavalyi 23 tonnával, jegyezte meg a szakember. Termelői szempontból jó hír azonban, hogy a nagybani felvásárlási árak a kisebb pityókatermés hatására máris emelkedtek: a viszonteladók a Hargita megyei pityókatermelőknek pillanatnyilag kilónként 70-80 banis árat ajánlanak, de többen is úgy vélik, pár hónapon belül ez 1 lejre is könnyedén felkúszik. – A magasabb ár valamennyire pótolja a hozamcsökkenést, viszont azon fajták esetében, melyek sokat kötöttek, a szárazság miatt apró méretű gumókat neveltek, a piacos, eladható, 5 centiméter átmérőjűnél méretesebb burgonya is kevés lesz – tette hozzá Török Jenő. Újtusnádon egy hónapja ássák Csík térségéből a legkorábban Tusnád község határában kezdték meg a pityóka betakarítását. György József, az újtusnádi Dakó Impex ügyvezetője tegnap lapunknak megerősítette, a cégük által művel parcellákon a szedők közel egy hónapja dolgoznak, így a betakarítást a pityókával beültetett 180 hektárból eddig mintegy 70 hektáron fejezték be. – Azt szedtük, amit a piac kért. Szedtünk fel az étkezési burgonyából, illetve az ipari feldolgozásra szánt fajtákból is. A hektárhozamok jóval kisebbek, mint tavaly, az aszály miatt, hisz a növényzet nagyon szép volt, csak elfogyott a víz – sorolta az agrárszakember. György József elmondta, cégük ugyan rendelkezik a burgonyaparcellák öntözéséhez szükséges berendezésekkel, de nem volt víz, amit a rendszerbe pumpálhattak volna. A szárazság miatti terméskiesést az újtusnádi agrárvállalkozás esetében 35-40 százalékosra becsüli: a betakarított pityóka mennyisége így hektáronként átlagosan 25-30 tonna között változik. Ami az értékesítési árakat illeti, György József nem javasolja, hogy az idei árszinteket a tavalyi rendkívül nyomott, 30-40 banis árakhoz viszonyítsuk. Úgy véli, pusztán az árkülönbségből még nem lehet reális következtetéseket levonni. – A múlt évben a burgonya értékesítési ára messze az önköltség alatt volt. Tehát azt az idei árak alakulása kapcsán nem is lehet referenciának tekinteni. De nálunk nem is a hazai árak, nem a belső piac dönti el a helyzetet, hanem a külföldről behozott pityóka – hangsúlyozta. Kifejtette, a hazai burgonyáért a viszonteladók jelenleg 80 bani körüli árat kínálnak, de Lengyelországból a kereskedők a krumplit már most tonnánként 160-180 euró közötti áron vásárolják, ami lejre átszámítva 70-72 banis kilónkénti árnak felel meg. – A kereskedők márpedig nem alusznak – tette hozzá György József. Bejött a Santé Szépvízen Ferenc Tibor csíkszépvízi termelőt tegnapi ottjártunkkor épp a burgonya betakarítása közben zavartuk. A pityókát idén 13 hektáron termesztő gazda a köves területekről 25 tonnás, az öntözött parcellákról viszont ennél jóval magasabb termésre számít. Leszögezte, bár a szárazság mindent „megvallatott”, a fajtaválasztás mégis sokat számított. A szépvízi termelő állítja, a középtermő Santé fajta idén is a legjobban bizonyított. Ami az árakat illeti, Ferenc Tibor termésére eddig 70 banis árajánlatokat kapott, de nem aggódik: egyrészt mert a további áremelkedésben bízik, másrész pedig, mert úgy véli, a ráfordítás már jelen árszintek mellett is megtérül. Bálint Gellért csíklázárfalvi burgonyatermelő viszont azok közé tartozik, akik a pityóka betakarításához egyelőre nem fogtak hozzá: a szedőgép elindítását is csak a következő hetekben tervezi. Az alcsíki fiatal gazda a gumós növényt idén 39 hektáron termesztette, ebből közel 7 hektárt – egy brassói feldolgozóval 120 tonnás mennyiség előállítására szerződve – ipari feldolgozásra szánt fajtával ültetett be. Bálint Gellért parcelláin 30 tonna körüli termésátlagokra számít; de a korai fajták esetében úgy véli, a 40 tonnás termés elérése sem lehetetlen, bár az aszály miatti terméskiesést ő is 30-40 százalékosra becsüli. Kozmás: 500 tonna ipari feldolgozásra Csíkkozmás határában azonban már javában ássák a burgonyát a gazdák: a szárazság hatásait pedig a helyi Nyerges Mezőgazdasági Társulás pityókaparcellái is megsínylették. A terméskiesést Vitos László, a társas vezetője szintén 20-25 százalékosra becsüli, a betakarított pityóka méretét azonban lapunknak nyilatkozva elfogadhatónak ítélte. Azokról a parcellákról, ahol a szedéssel végeztek, 20 és 25 tonna közötti hektárhozamokat mértek, de voltak olyan területrészek, ahol a korábban érő fajtákkal 30 tonnás átlagot is elértek. Mennyiségi és minőségi problémák inkább a későbbi fajtákkal lesznek, azok ugyanis a csapadékhiány miatt nem tudtak kellőképpen kifejlődni – jelezte a burgonyát idén 120 hektáron termesztő csíkkozmá­si társas vezetője. Elmondta, a Nyerges Társulás parcelláin csipsz gyártására használt burgonyafajtákat is ültettek: a betakarítást is azokkal kezdték. A termés értékesítésére szerződést a bukaresti Pepsicóval kötöttek. Vitos elárulta: a szárazság hozamcsökkentő hatásai ellenére is eleget tudtak tenni vállalásuknak – igaz, éppen csak. A feldolgozó felé 500 tonna ipari burgonya előállítását vállalták. Az étkezési burgonyát viszont a kozmási szakember tapasztalatai szerint egyelőre még nem nagyon keresik a felvásárlók: úgy véli, az ország déli részéből érkező viszonteladók piaci készleteiket jelenleg inkább a számukra közelebbi, brassói és Kovászna megyei termelőktől átvett mennyiségekből töltik fel. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!