Györfi Erzsébet előadóművész historikus énekeket és archaikus népzenét énekel, rendkívül aktív résztvevője a térség zenei, közművelődési életének. Az adventi várakozásról, gyermekkori emlékek és hagyományápolás összefonódásáról beszél Takács Éva kérdéseire válaszolva. – Azt hiszem, a karácsony a legtöbb embert a gyerekko­rára is emlékezteti. Milyenek voltak a gyermekkori karácsonyaid? Milyen meghatározó élményt hozol ezzel kapcsolatban a szülői házból? – Ha így rákérdezel, mozaikszerű képek villannak fel előttem, illatok, ízek és semmihez sem hasonlítható hangulat, ami a szülői házhoz, az utcánkhoz, szomszédokhoz, templomhoz kötődik. Emlékszem a régi szaloncukor ízére, gyönyörű mintás sztaniolokra, amiket gondosan kisimítottam a körmömmel, majd szép gyűjtemény lett belőle. Vagy látom magam előtt a karácsonyfadíszeket, amiket órákig tudtam bámulni, és most is fel tudom idézni, milyen formájúak, milyen színűek voltak, és azt is, hogy kinek mi volt a karácsonyfáján a szomszédságunkban. Olyan piros almája, mint Ida néninek, senkinek sem volt, Szakács Leventééknél pedig valami különleges gomba és gólya díszelgett a fán. Azt is látom magam előtt, ahogy Részeg Teri édesanyám menyasszonyi ruhájában tuszkolta be az udvar felől a megrakott fát, amin a díszek és szaloncukrok ide-oda lódultak, koccantak, törtek, még most is hallom ezeket a koccanásokat. És ki tudja, hány karácsonyon fagytunk meg a szánkón Bogát tetején vagy a Kőhídon! De hallom Kőszegi János kántor hangját is: „Fel nagy örömre, ma született…” Ma is hálás vagyok neki, hogy alig tízévesen mellé ülhettem, és hagyta, hogy teljes erőmből, lelkemből én is rázendítsek. De a töltött káposzta, mézeskalács íze és a frissen mosott szőnyeg, függöny illata? Mert hát a házat is azért állítottuk fejére a nagytakarítással, hogy az Angyal és a kicsi Jézuska patyolat házba léphessen. A bensőnknek ott volt a roráté. Azt hiszem, a készülődést valamiféle elődeinktől ránk maradt belső rend diktálta, azt tettük, amit addig is tettek a nagyszüleink, dédszüleink. És ez magától értetődő, természetes volt. Az angyalvárás egyszerűen hitből fakadt. Nagyon kicsi lehettem, emlékszem, alig értem fel az amúgy sem magas ablakpárkányt, onnan kémleltem az angyalt. Édesanyám szerint, főleg így, karácsony táján, mindenkihez benézett. Én nagyon akartam, hogy lássam, s hogy engem is észrevegyen. Ma már tudom, hogy észrevett. – Mit szerettél volna, és mit sikerült átörökíteni mindebből a családod számára? – Jó lenne a készülődés természetességét és a hitből való merítkezést átadni. Remélem, hogy ez sikerült is. – Néhány évvel ezelőtt nagy élményt jelentett nekem az a hangverseny, amelynek anyagát Kájoni János Cantionale Catholicumából válogattad. Éppen ilyenkor, karácsony táján léptél fel több helyen is vele, többek között a somlyói kegytemplomban. Milyen többletet jelentett itt énekelni? – Akkor megint a gyermekkori emlékeknél kötünk ki. A csűrünk hátától jól lehetett látni Somlyó hegyét, és a madéfalvi temető dombjáról Oldal-Csík jó részét, Somlyóval együtt. A Babba Márja léte, fontossága, jósága ott volt a mindennapjainkban. Jól emlékszem egykori önmagamra, ahogy vágyakozva bámultam a fehérlő tornyokat. Édesapámat megszállottan érdekelte a harangok, orgonák története. Körbebiciklizte a környező templomokat, és amit saját eszközeivel elérhetett, megtudott róluk. Számtalanszor hallottam az akkor idegenül hangzó Geyer József és Wegenstein Lipót neveket, és láttam, ahogy elsírja magát, ha a somlyói harangokról és orgonáról beszél. Hát a többletet innen is hozom. 1976 őszén megalakult a Barozda együttes, majd fél évre rá én is csatlakoztam hozzájuk. Az együttes nemcsak népzenével, hanem Erdély történelmi zenéjével is foglalkozott. Régizenei anyagból Kájoni születésének 350. évfordulójára is készítettünk koncertet. A Kájoni-hagyatékból sokat muzsikáltunk, és muzsikálunk azóta is. A Cantionale Catholicummal viszonylag nemrég, tíz éve kezdtem foglalkozni. Ebből már több műsort összeállítottam, s ezek egyike az általad említett karácsonyi hangversenysorozat, Én nagy vigasságos örömet hirdetek címmel, amit Elekes Emőke lantossal együtt adtunk elő. A műsorban a karácsonyi ünnepkör dallamanyagából válogattam, hozzátéve azok folklorizálódott változatait is. Gyönyörű zene, gyönyörű énekek, tele van örömmel, békével, s azt hiszem, mindenkinek jót tesz. Jó ezt énekelni, és hiszek benne, hogy hallgatni is. A többletet még az is adja, hogy ott énekeltem, ahová az egykori gyermek kívánkozott, a Babba Máriánál, ugyanakkor ott, ahol a Cantionale Catholicum megszületett. – Milyen kár, hogy az olvasók nem hallhatják, ahogy most eldúdoltál egy dallamot belőle! De ha már az örökségnél tartunk: nemrég a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel léptél fel az Örökség című műsorban. Visszagondolva, diákkorod óta művészetedet a népi örökségünk megismertetésének, továbbadásának szentelted. Miért tartod fontosnak ezt a szolgálatot? – Igen, nemrégiben újítottuk fel az Örökség című műsort. Ez egy igen tartalmas előadás. Arra készteti az embert, hogy részese legyen annak, ami a színpadon történik, magára ismerjen benne akkor is, ha a nézőtérről követi, de úgy is, ha fent van a színpadon. Szívesen vállaltam, mert nagyon szép zenei anyagban fogalmazódik meg egy igen komoly üzenet: a saját hagyományainkra, hitünkre hagyatkozva, abban bízva, és azt továbbadva élhetünk teljes, tartalmas életet. Mi több, csak így maradhatunk meg. Én nagyon szerencsés voltam, hogy ’77-ben, tizenegyedikes diákként találkozhattam az archaikus népzenével és régizenével, és azok bűvöletébe kerültem. Olyan utat nyitott meg ez a zene, amin érdemes végigmenni akár énekesként, akár hallgatóként. – Hallgatóként és résztvevőként is igen sokan választják ezt az utat, gondolok itt a Felszállott a páva tehetségkutató versenyre. Nemrég téged is láttalak a képernyőn… – A Páván kezdetek óta zsűrizek, minden erdélyi területi válogatón. Ugyanakkor tagja vagyok a területi válogatókat követő, arányosító zsűrinek is, amely eldönti, melyik legjobb 48 produkció kerüljön a képernyőre. Felelősségteljes és nem egyszerű feladat, hiszen rengeteg tehetséges gyerek, fiatal jelentkezik. Csodálattal hallgatom végig, és mindig lenyűgöz a bátorságuk, felkészültségük, a háttérben dolgozó felkészítő tanárok munkája, a repertoár, amit magukénak tudhatnak, de leginkább, hogy ebben a zavarodott világban, mikor annyiféle hamis csábítás leselkedik a fiatalokra, ők megtalálták és elindultak a már említett úton, amelyen érdemes járni. Jobb útra nem is lelhettek volna. És én ezt mindig örömmel nyugtázom. Idén is rengeteg tehetséges fiatalt lehetett látni, hallani. – Talán kevesen tudják, hogy két éve te is részt vettél az akkori verseny egyik győztesének, Vrencsán Anitának a felkészítésében. – Két évvel ezelőtt az erdélyi továbbjutók mentorának neveztek ki, amit csak részben tudtam vállalni. Lehetetlen lett volna munka mellett több héten keresztül hetente három-négy napot Budapesten tartózkodni. A pusztinai csoport, valamint Vrencsán Anita viszonylag közel lévén, bekerülhettek az én mentorálásom alá. Így segítettem a felkészítésükben. Nagyon tehetséges gyerekekről van szó, nagyszerűen képviselik azt a tájegységet, ahol születtek. – Ugyanez érvényes a mostani továbbjutóinkra is? – Teljes mértékben. Nagyon szép anyaggal érkeztek, igen tehetségesek, reméljük, ott lesznek a győztesek között. – Úgy tudom, a népzene, régizene mellett még más műfajban is énekelsz. Kórusban. – Igen, úgy látszik, csak nem bírtam ki kórus nélkül. Diákkoromban énekeltem az Imets Dénes tanár úr madrigál-kórusában, és nagyon szerettem. Aztán a kórus teljesen kimaradt az életemből. Pár éve Ványolós András meghívott a Lux Aurumque-be. Elfogadtam a meghívást, azóta is hűségesen és szívesen járok ide. Kihívást jelent ez a műfaj, és én éppen ezt szeretem. Ezenkívül lelkes, kedves közösségre is találtam. – Most pedig nagyon fontos fellépésre készülsz. Mit lehet erről tudni? – Igen, az évet elég sok előadással zárom, az új évet is egy szép és csakugyan fontos fellépéssel kezdem. Vízkereszt napján, január 6-án Újév-köszöntő „Halljátok, mit ajkim zengenek” címmel a budapesti Művészetek Palotájában lesz egy nagyszabású koncert, ami a karácsony és farsang közötti időszakba enged bepillantást. Én is fellépek ezen a hangversenyen a legrégibb fennmaradt magyar újév-köszöntővel és a Cantionale Catholicum egy karácsonyi énekével. – Fogjuk-e látni? Lesz tévéközvetítés? – Azt hiszem, az esti órákban a Duna Televízió élőben közvetíti.