Atyhai templom: „feltámadunk!”

HN-információ
Villámcsapás következtében egy hete égett le a több mint 200 éves atyhai római katolikus templom. A tűzoltóknak csak a környező épületeket sikerült megmenteniük, a templomnak csupán a falai maradtak meg. A tetőszerkezet teljesen megsemmisült, a harangokból szinte semmi sem maradt, és a templombelsőben is minden elpusztult – leszámítva a fából faragott feltámadási szobrot, ami csodálatos módon csak megszenesedett, de nem égett el. Belőle merítenek erőt az atyhaiak: jelzi, hogy feltámadnak! Szombati helyszíni látogatásunk alkalmával példátlan összefogásnak lehettünk tanúi.   [caption id="attachment_36471" align="aligncenter" width="300"]Közel hatvanan vettek részt a pénteki takarításban. 19 utánfutónyi törmeléket szállítottak el, a megégett gerendák egy részét ideiglenesen a falu végére szállították. Közel hatvanan vettek részt a pénteki takarításban. 19 utánfutónyi törmeléket szállítottak el, a megégett gerendák egy részét ideiglenesen a falu végére szállították.[/caption] [caption id="attachment_36493" align="aligncenter" width="300"]Csak a falak állnak, a látvány szívszorító. 2014-ben fejezték be a templom teljes felújítását. Csak a falak állnak, a látvány szívszorító. 2014-ben fejezték be a templom teljes felújítását.[/caption] [caption id="attachment_36473" align="aligncenter" width="225"]dscf2887 Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő jóvoltából csengettyű hívogatta ma a szentmisére az atyhaiakat. Szombaton haranglábat építettek.[/caption] [caption id="attachment_36500" align="aligncenter" width="300"]A három harang közül a legnagyobbikból csak egy kis darab maradt meg, a középső nagyrészt „túlélte”, de használhatatlanná olvadt. A falubeliek vallják: a környék legszebben szóló harangjai pusztultak el. A három harang közül a legnagyobbikból csak egy kis darab maradt meg, a középső nagyrészt „túlélte”, de használhatatlanná olvadt. A falubeliek vallják: a környék legszebben szóló harangjai pusztultak el.[/caption] [caption id="attachment_36475" align="aligncenter" width="300"]Nemrég még a csodálatos környezet éke volt a felújított templom. Most már ijesztően hat. Nemrég még a csodálatos környezet éke volt a felújított templom. Most már ijesztően hat.[/caption] [caption id="attachment_36494" align="aligncenter" width="225"]A templom 1797–1799 között épült, 1867-ben ugyanígy tűzvész pusztította. Akkor egy 1437-ből származó harang is odaveszett. A templom 1797–1799 között épült, 1867-ben ugyanígy tűzvész pusztította. Akkor egy 1437-ből származó harang is odaveszett.[/caption] [caption id="attachment_36495" align="aligncenter" width="300"]A főoltár a tűz után. Aki ismerte a templombelsőt, annak még siralmasabb a látvány. A főoltár a tűz után. Aki ismerte a templombelsőt, annak még siralmasabb a látvány.[/caption] [caption id="attachment_36496" align="aligncenter" width="225"]A karzat egyik oldala megmaradt, a másik oldala a rendkívül értékes Kolonics-orgonával teljesen megsemmisült. A karzat egyik oldala megmaradt, a másik oldala a rendkívül értékes Kolonics-orgonával teljesen megsemmisült.[/caption] [caption id="attachment_36479" align="aligncenter" width="300"]A kis szobrokat belepte a korom, de épen megmaradtak. A betlehemi jászolból a templomnak is újjá kell születnie. A kis szobrokat belepte a korom, de épen megmaradtak. A betlehemi jászolból a templomnak is újjá kell születnie.[/caption] [caption id="attachment_36480" align="aligncenter" width="300"]A tornyot 1927-ben szélvihar is lerombolta. A természet már sokszor okozott katasztrófát a faluban. A tornyot 1927-ben szélvihar is lerombolta. A természet már sokszor okozott katasztrófát a faluban.[/caption] [caption id="attachment_36497" align="aligncenter" width="300"]Látvány a karzatból a szentély felé. Pénteken eltakarították a törmeléket, ma már biztonságban be lehet menni a templom falai közé. Látvány a karzatból a szentély felé. Pénteken eltakarították a törmeléket, ma már biztonságban be lehet menni a templom falai közé.[/caption] [caption id="attachment_36498" align="aligncenter" width="300"]A torony kiégett, a harangok szinte teljesen megolvadtak. Ez még nem a fény az alagút végén. A torony kiégett, a harangok szinte teljesen megolvadtak. Ez még nem a fény az alagút végén.[/caption] [caption id="attachment_36486" align="aligncenter" width="300"]A karzatból aláfolyt kormos víz nyoma. Így vérzett el az atyhai templom. A karzatból aláfolyt kormos víz nyoma. Így vérzett el az atyhai templom.[/caption] [caption id="attachment_36483" align="aligncenter" width="300"]Kényszerhelyzetből kényszermegoldás. Miséző hellyé alakították át a ravatalozót. Kényszerhelyzetből kényszermegoldás. Miséző hellyé alakították át a ravatalozót.[/caption] [caption id="attachment_36505" align="aligncenter" width="300"]A templombelsőt mutató információs táblán látható Assisi Szent Ferenc-szobor túlélte az 1867-es tűzvészt, de most elpusztult. A sekrestyében őrzött feltámadási szobor viszont csodálatos módon megmaradt, pedig körülötte minden elégett. Az atyhaiak tudják: ez nem véletlen! A templombelsőt mutató információs táblán látható Assisi Szent Ferenc-szobor túlélte az 1867-es tűzvészt, de most elpusztult. A sekrestyében őrzött feltámadási szobor viszont csodálatos módon megmaradt, pedig körülötte minden elégett. Az atyhaiak tudják: ez nem véletlen![/caption] Ha anyagilag segíteni tudja az atyhai templom újjáépítését, ide kattintva talál információkat az adományozás módjairól. Kovács Hont Imre                            


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!