Átállási időszakot javasol a BBTE

HN-információ
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem szenátusának hétfői döntése jóváhagyta az egyetem igazgatótanácsának javaslatát, mely szerint a fizikai jelenlétű oktatás visszavezetése egy átállási időszakot követően történjen meg. A BBTE úgy határozott, hogy a fizikai jelenlét teljes visszavezetése egy átállási időszak után történjen meg: ez március végén zárul, és kivételes esetben, a karok kérésére április 4-ig meghosszabbítható. Ha ez a rendszer két éven keresztül megfelelően biztosította a romániai egyetemek számára a diplomák megszerzésének útját, mégsem lehet olyan katasztrofális, hogy – és ezt tényleg nem mondhatjuk! – még néhány hónapig fenntartsuk a második félévben is. Már csak azért is, hogy ne gáncsoljuk a félév megszervezését és az egyetem közösségének életét, hogy ne bátorítsuk az egyetemelhagyást. A félévi vizsgákat természetesen a klasszikus formában kell megszervezni, a 2022–2023-as tanévnek pedig a klasszikus, akkreditált formában kell elkezdődnie, amit kiegészítenek az online variánsok. A hatóságok csupán egy rövid átállási időszakot engedélyeztek, pótlási megkötésekkel. Mi továbbra is úgy véljük, a BBTE által eredetileg közzétett javaslat lett volna a helyes megoldás, amelyet az egyetemi autonómia jegyében mindenki adaptálhatott volna a második félév közepén – nyilatkozta dr. Daniel David egyetemi tanár, a BBTE rektora. A BBTE hallgatói elégedetlenségüknek adtak hangot az Oktatási Minisztérium döntése kapcsán, az elkövetkezőkben tiltakozásokat fognak szervezni és beadványokat fognak eljuttatni a hatóságokhoz a minisztérium döntése kapcsán – áll az egyetem által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!