Hirdetés

Átadták Homoródalmás új központját

HN-információ
Mozgalmas volt a vasárnap Ho­moródalmáson, ugyanis átadták a felújított községközpontot, megünnepelték a szépkorúakat, továbbá csatlakozva a Székelyföld autonómiáját szorgalmazó kezdeményezéshez, őrtüzet is gyújtottak. Tikosi László polgármester szerint a központ felújításával a falu közösségének régi óhaja valósult meg. [caption id="attachment_38695" align="aligncenter" width="2592"]Rendezett lett a tér. Összefogás eredménye Fotó: Kovács Hont Imre Rendezett lett a tér. Összefogás eredménye Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] Két hónapja kezdődtek el a munkálatok Ho­mo­ród­al­máson, amelynek eredményeként az unitárius templom előtt és mellett található teret kockakővel burkolták, elhelyeztek öt padot és négy utcai szemetest, dísznövényeknek alakítottak ki zöldövezetet, továbbá parkolóhelyeket is kiépítettek. A tervezési munkákat a Kontur Kft. végezte, míg a kivitelezéssel a Korondi Árcsó Kft. foglalkozott. – A munkálatok értéke hozzávetőleg 100 ezer lejt tesz ki, amelyből 45 ezer lejt Hargita Megye Tanácsa, a fennmaradó összeget pedig az önkormányzat saját költségvetéséből állta. A kivitelező cég ajándékként a téren található, a háborús hősök emlékére állított emlékművet, valamint a templom várfalát is felújította – tájékoztatta lapunkat a polgármester. A felújított tér ünnepélyes átadása istentisztelettel kezdődött tegnap délelőtt, majd ezt követték az ünnepélyes felszólalások. Az eseményen jelen volt Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke, valamint Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor. Az avatást követően a ho­mo­ródalmási szépkorúakat is megünnepelték, az eseményen fellépett a székelyudvarhelyi Boróka néptáncegyüttes, valamint Sorbán Enikő népdalénekes. A vasárnapi ünnepségsorozatot a Székelyföld Autonómiájának Napján – csatlakozva más székelyföldi településekhez – Homoródalmáson is őrtüzet gyújtottak a világháborús hősök emlékművénél. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!