Aszfaltburkolatot kap Csíkszereda és több szomszédos település mezei útja

Csíkszereda, Csíkcsicsó, Madéfalva és Csíkrákos elöljárói a településeik közigazgatási területén lévő mezei utak korszerűsítése kapcsán megnyert pályázatokról tartottak terepbejárással egybekötött sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt Madéfalván.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 2 perc
Aszfaltburkolatot kap Csíkszereda és több szomszédos település mezei útja
Fotó: Létai Tibor

A pályázatban részt vevő települések polgármesterei – Korodi Attila (Csíkszereda), Péter Lukács (Csíkcsicsó), Szentes Csaba (Madéfalva), Császár Attila (Csíkrákos) – közölték, hogy a megnyert projektek keretében több mint 5 kilométer mezei út 2,7 méter szélességben fog aszfaltburkolatot kapni, pontosabban 5,22 kilométer, melyből 740 méter Csicsó, 162 méter Madéfalva, 538 méter Rákos, 3782 méter Csíkszereda közigazgatási területét érinti. A hargitai megyeszékhelyen haladó szakasz a tervek szerint a település határában megvalósuló ipari parkot is ki fogja szolgálni. 

Létai Tibor

A Mezei utak korszerűsítése a Forest Önkormányzati Fejlesztési Társulás területén című pályázat összértéke 5,9 millió lej (1,2 millió euró), kivitelezője az ING Service, Viaduct, Multipland, a tervező pedig a Kontur Kft. A projekt befejezési ideje 2025. június 27., ugyanakkor a jelenlévők hangsúlyozták, hogy hamarosan átadják a terepet az építőnek, és már a jövő héten elkezdődhetnek a munkálatok. Ugyanis mint fogalmaztak,

minél hamarabb szeretnék megvalósítani a beruházást, várhatóan jövő nyárra.  

A Csicsó, Madéfalva, Rákos és a 2018-ban csatlakozott Csíkszereda alkotta ADI Forest Önkormányzati Fejlesztési Társulás 2021-ben nyújtott be sikeres pályázatot az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) kiírására, melynek köszönhetően korszerűbbé válhatnak az említett csíki települések mezei útjai.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!