borús égbolt
Anna-napon a tónál
Anna-napon a tónál mindig történt valami. Leggyakrabban búcsút tartottak, igaz, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, és nem a kommunisták voltak az elsők, akik betiltották – vagy nehezen tűrték – a búcsújárást. Mert bármennyire rendkívüli látványt is nyújtott, amikor (Kővári László történész szavaival élve) „megnyílék a kápolna” és „megnépesedék a tó szelíd partja”, amikor templommá vált a hely és megzendült az ének, „s a szent menet, mit a tó tükre visszaad, mennyei jelenetszerű ámulatba ringatá a nézőt”, a búcsút 1786-ban Batthyányi Ignác erdélyi püspök betiltotta a véres verekedések és durva kihágások miatt. 1830-ban Kovács Miklós püspök újra engedélyezte, de kénytelen volt ő is betiltani 1844-ben, mivel a botrányos esetek folytatódtak. Nem regélek most arról, hogy miként maradt fenn minden és mindenkori tiltás ellenére a szentannás búcsújárás, vagy hogy hány kápolnát emeltek a századok során ismert és ismeretlen személyek a tóparton, csak azt mondom, hogy Anna-napon a tónál mindig történt valami. 1940-ben például egy tutajozó társaság 27 éves tagja veszett bele a tó vizébe. 1968-ban éppen az Anna-nap környékén a Hargita újságírója hiányolta, hogy nincs ONT (Országos Turisztikai Hivatal) kemping a Szent Anna-tónál, és kempingtábor létesítését javasolta. Aztán lett kempingtábor a tetőn, és egyre szaporodtak a sátrazók fent és lent is, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai és brassói középiskolák egy-két hetes sátortáborokat szerveztek nyaranta a tónál, a felcseperedő diákok pedig felnőttként is visszatértek, sátraztak, főzőcskéltek, fürödtek, Anna-napoztak, de az imádkozók sem maradtak el soha egészen. 1981-ben magyar zászlós megmozdulás vetett véget a vadkempingezésnek, de nem esett hiába. Minden lázadás ébren tartotta az eszmét, hitet adott a túlélésre annak is, aki nem volt jelen, s talán még jobban felmagasztosult a mi Anna-tavunk és az Anna-napunk, olyannyira, hogy 1990 után jól megfért – legalábbis a kívülálló szerint – egymás mellett a fellángoló búcsújárás és az AnnArt fesztivál. A performansz-napok Ütő Gusztáv szerint éppen a „’81-es eseményeket pontozták ’99-ig”, s emlékszem, hogy a bálványosi szabadegyetem résztvevői közül is sokan megfordultak az AnnArton. Mindig történt valami. Az utóbbi években hétvégeken tartották a kápolna búcsúját, s rendszerint a körmenetet és a szentmisét követően helyi értékekből építkező programot szervezett a lázárfalvi közbirtokosság. 2011-ben például magyar viselet- és fegyverbemutatót tartottak, majd a kozmási Tuzson János Fúvószenekar szórakoztatta a közönséget. Idén július 22-én ülték a búcsút, így 26-án, Szent Anna napján, ottjártunkkor egy idegenvezető csodálkozva kérdezte: ma van Anna napja? Anna-nap volt, zárt kápolnával, tengerparti látvánnyal, fürdőzőkkel, tüzekkel, miccssütögetéssel, hotdog-majszolással. Anna napján a tónál mindenkit az izgatott, hogy hány órakor láthat medvét, több volt a román szó, mint a magyar, a tóban éppen egy lovat fürösztöttek, és úgy néztek a zászlóvivőkre, mint a lőtt medvére. Anna napján a tónál nem történt semmi, s mégis mintha egy másik tavat láttam volna.
Daczó Katalin
