Beteges berögződésünk, miszerint a pénzt megtakarítani kell. Nem! A pénzt elkölteni kell! Persze, érthető a hozzáállás, mert nemcsak a berögződésünk beteges, hanem a fizetésünk is: kevés pénzt keresünk, ezért kevés pénzt költhetünk. A fejlett országoknak éppen ez az egyik legfőbb vonzereje, hogy van pénzed, tehát költekezhetsz. És az egyik legfőbb trükkje, hogy ha nincs pénzed, akkor is költekezni fogsz, mert belehajszolnak a pénzköltésbe. A marketing ugyanis kiválóan működik, elég hozzá az üres, de meggyőző duma, a többértelműség, a hatásvadászat. Elég hozzá egy ilyen cím, mint ez a fenti… [gallery link="file" columns="2" ids="34389,34388"] Azt hiszem, rájöttem, hogy mi a legszánalmasabb foglalkozás a világon. És az a jó benne, hogy köntörfalazás nélkül le is írhatom, mert aki ezt a foglalkozást űzi, az két perc alatt meggyőz bárkit, hogy úgysincs igazam, s akkor már nem is tartok attól, hogy ezzel megsértenék valakit. A nagy süketduma A legszánalmasabb foglalkozás a világon az az izé… Nem is tudom, hogy mondjam. Nem az ajtóról ajtóra járó vigécekre gondolok, mert az ő esetükben legalább a képükbe tudod vágni az ajtót. Hanem az „értékesítési ügynökökre” vagy minek nevezhető személyekre gondolok, akik úton útfélen megállítanak, hogy fantasztikus ajánlatokról, vissza nem térő akciókról beszéljenek, eladják neked a piacon létező legjobb internetszerződését, olyan olcsón szolgáltassanak villanyáramot, hogy már a gáz fizetését is átvállalják. Na, ilyenekkel van tele minden forgalmasabb tér. Azt énekli az Illés a Good Bye London című számában, hogy „bárki bármit szónokol, hallgasd, mit beszél”. Amíg nem éltem Angliában, nem fogtam fel, hogy mi értelme van ennek a sornak. Hát az, hogy Angliában, ha valaki elkezd beszélni, akkor körbegyűli egy csomó tátott szájú, aki elkezdi hallgatni őt, bármiről is legyen szó. És erre mára már ipar épült, értékesítési ügynökök hada fogadja a forgalmas útelágazásoknál, a sétálóutcákban az arra járókat. Ők néha szórólapot osztanak, máskor amolyan rendezvénysátrakhoz csalják be áldozataikat, sokszor pedig csak úgy lazán sétálnak az utcán egy-egy igazolvánnyal a nyakukban, és ha nem vagy elég óvatos, máris megkötöttél egy olyan számodra előnyös szerződést, hogy havonta 10 fonttal kevesebbet fizetsz benzinre, ha 20 fontra veszel hónaljdezodort. Az edzett járókelők többsége hirtelen telefonálni kezd a senkivel, eszébe jut, hogy valamit otthon felejtett és visszafordul, elkezd nagyon sietni vagy turistának adja ki magát, aki nem beszéli a nyelvet. Ha felkészületlenül köszön rád valaki, ember legyél a talpadon, ha nemet tudsz mondani! Az a legidegesítőbb bennük, hogy ezek tényleg hivatásként élik meg a szerepkört. Jellemzően részarányos juttatásokat kapnak az eladott szerződésekért, és ezért nagyon kedvesek, nagyon meggyőzőek, nagyon tudják, hogy KELL a te boldogságodhoz a gyorsabb internet. Nem szégyellősek, nem teketóriáznak, nem tűrik a nemleges választ. Ha egy alkalommal nem lett volna tele a két kezem bevásárlószatyrokkal, lehet, hogy ma már a brit hadsereg tengerésze lennék valahol. Szerencsémre a toborzó ügynököknek nem volt szívük feltartani. Egyébként képzeljék el, a feleségemet is kiképezték szórólap-osztogatásból. Tudják, mi a titka a hatékony szórólapozásnak? A nemi szerv magasságában kell odanyújtani a papírt, mert ösztönös védekezésből a járókelő odakap és ijedtében elveszi a lapot. Hál’ istennek nem láttam a feleségemet soha szórólapot osztogatni... Okos áruházak Nagy-Britannia meglepően olcsó ország. Pontosabban az albérleten és néhány szolgáltatáson kívül szinte minden megközelíti a romániai árakat, sőt számos terméket olcsóbban megvásárolhatunk Angliában, mint itthon. Ilyen például a tej és a tejtermékek zöme, de a húshoz is jó árban hozzájuthatunk. A cigaretta és a szeszes ital nem esik ebbe a kategóriába, azokért becsülettel fizetni kell. Nagyon tudatos és nagyon vásárlóbarát, itthon valamiért mégis csak elvétve alkalmazott fogás a multibuy-ajánlatok sokasága, amelyeknek az a lényege, hogy többet vásárolj előnyösebb áron. Ez nem azt jelenti, hogy vegyünk kétliteres üdítőt 6 lejért, mert a félliteres 3 lejbe kerül, és abban sem merül ki a trükk, hogy ugyanabban az árban 20 százalékkal több levegőt vásárolhatsz a chipseszacskóban. Hanem konkrét példa: ha négyet vásárolsz az 50 pennys kifliből, akkor 1 fontért mind a négyet megkapod. Ha csak hármat vennél, az ilyen formában drágább lenne, hiszen kettő áráért kapod meg a négyet. Lehet, hogy nem tulajdonítunk neki nagy szerepet, de éppen ebben bújik meg az ördög: nem azt mondja, hogy kettőt fizetsz és kettőt ajándékba kapsz, hanem azt sugallja, hogy vásárolj négyet, és csak kettő árát fizeted meg. Mert a fejlett országokban egyre kevésbé bíznak az „ingyen ajándékban”, a mohósággal viszont nagyon is kelepcébe csalhatók az emberek. Vagy egy másik gyakran alkalmazott módszer szerint: a májpástétom 80 pennybe kerül, de ha kettőt veszel, akkor 1,50 fontért megkapod. És ez nem az „akad ilyen is” gyakorisággal történik, hanem ez minden egyes polcon megtalálható, bizonyos időközönként terméket váltó, de állandó akciócsomag. Külön litániát ér meg minden bevándorló és helyi csóró áruházi szentélye, a leszállított termékek polca. Nagyon kézenfekvő, itthon mégis csak egyetlen (német) áruházláncnál tapasztaltam ezt a kedves kis trükköt. Pedig Magyarországon is hosszú évek óta dívik. Furfangja, hogy minden terméket egy helyre gyűjt, aminek a szavatossága hamarosan lejár. Ezeket olcsóbban értékesítik, olykor féláron, de olyan is történik, hogy hihetetlenül alacsony áron. Az áruházláncoknak megvan a maguk sajátos eljárása, van, amelyik a megrongálódott csomagolású cikkeket adja nevetségesen alacsony áron, másik a húsféléket, harmadik a pékterméket. A ravasz vásárló kitapasztalja, hogy mikor érdemes elindulnia a bevásárláshoz, mert különböző napszakokban különböző arányú kedvezményeket élvezhetnek. Általában kora délután és késő este a legjobb. Megtörtént néhányszor, hogy 5 (!) pennyért (!), tehát 30 baniért vásároltunk kenyeret. Igaz, hogy aznap lejárt a szavatossága, de aznap meg is ettük! Említést érdemelnek az „önkiszolgáló kasszák” is: a lézeres leolvasóval te magad vezeted be a rendszerbe a megvásárolt árucikkeket, majd fizetsz, átveszed a nyugtát és mehetsz a dolgodra. Néha így is sorba kell állnod, de legfeljebb egy-két percre. Humorral könnyebb A korábban említett értékesítési ügynökök közül az az igazán befutó, aki humorral közelít. És ez nem olyan sej de nagy dolog, mert az angoloknak szörnyű a humoruk, gyakorlatilag bármilyen szúette faviccel a szívükhöz lehet szólni. Ebben a szörnyű angol humorban viszont van egy utánozhatatlan jópofaság, és a kiskereskedők ezt nagyon jól kihasználják. Olyan csalikat helyeznek el jól látható helyen, amelyek szemet szúrnak, és a bámészkodó vásárlók rákérdeznek, hogy mégis mi a fene ez? Ebből kialakul egy hangulatos párbeszéd, majd egye fene alapon megveszünk valami kacatot. Az Oxford melletti fogadó egyik gerendájára például iniciálék voltak ráfestve. A tulajdonos azoknak a kezdőbetűit rótta oda, akik legkevesebb egyszer nagyon de nagyon felbosszantották őt. A törzsvendégek jó eséllyel pályáztak egy-egy tenyérnyi helyre, hiszen az évek során bőven adódott alkalom a nézeteltérésekre. A tulajdonos másnap már fel is festette az iniciáléjukat, és az évek során száz meg száz alkalommal nevették el a vendégekkel együtt, hogy ki mivel érdemelte ki a „megrovást”. Közben pedig elsörözgettek. Egy ócskapiacon az egyik könyv- és lemezárusnál méternyi magas fénykép volt kiállítva, rajta látszólag John Lennon sétált. „Ez én vagyok 1975-ben, nem pedig John Lennon” – olvashattuk a kép alján. Hihetetlen volt, hogy az tényleg nem Lennon, rá is kérdeztünk, és máris nagy cimborák lettünk. Csak azért nem vásároltunk tőle semmit, mert bekapcsolódott még valaki és ő gyorsan meg is vett valamit. Bankkártya, bankkártya, bankkártya Egyre jobban haragszom a készpénzre. Nyom nélkül ellopható, bárki által használható, és ha sok lenne belőle, nem tudnám összehajtani a pénztárcámat. Ja, és csak sorban állva tudok fizetni vele. Ha valami, akkor ez nagyon hiányzik Angliából: otthonról, a számítógép elől fizetni mindent, az üzletben sem számolgatni a pénzt, és nem tartani attól, hogy ha a pénztárcámat ellopják, elveszett egy rakás pénzem. Sajnos a korrupciónak nem érdeke a készpénz visszaszorítása, de azért remélem, egyszer mi is eljutunk oda, hogy egy bankkártyával elindulhatunk bárhová, mert mindenhol tudunk vele fizetni. Amíg ez az idő eljön, a személyes gerendámra még rengeteg iniciálét festhetek fel. Kovács Hont Imre