tiszta égbolt
Amikor már alig-alig
A gyergyószentmiklósiak hiszik és vallják, mi pedig olvashatjuk, hogy a városuk rengeteget köszönhet az örményeknek. Nem hiszem, hogy ez kétségbe vonható, bár nyilván vannak, akik a valósnál többet tulajdonítanak az örményeknek, és olyanok is, akik kevesebbet. De alapvetően – tudomásom szerint – nincs vita arról, hogy az örmény közösség jelentősen alakította, befolyásolta a város fejlődését, mi több, a mai városképet is meghatározta a jelenlétük.
Arról viszont kevesebbet tudhatunk és olvashatunk, hogy a bő száz évvel ezelőtti hétköznapokban hogyan vélekedett a város lakossága. Mert valószínűleg a legtöbben találkozhattunk már örményellenes előítéletekkel. És annak idején ez a bevándorló népcsoport a számunkra idegen kultúrájával bizony meghozta a maga áldozatait és megvívta a maga harcait az elfogadtatással, a beilleszkedéssel. De vajon elegendő volt ez az áldozat és ez a harc?
Meglátásom szerint nem. Tartok tőle, hogy az elfogadáson és a beilleszkedésen túl, ahhoz, hogy értékelni is tudjuk a munkájukat, le kellett morzsolódniuk, asszimilálódniuk kellett. És ezt nem a gyergyószentmiklósiaknak rovom fel, csupán arra következtetek, hogy az együttélésnek egyfajta természete, hogy egy kisebbség őszinte értékelését csak akkor tapasztalhatjuk, ha az adott kisebbség már-már feloldódott a többségben. Így van ez alsóbb szinteken, például az ember–állat kapcsolatában is: akkor értékeljük a legjobban az adott fajt, miután már majdnem kiirtottuk…
A skandinávoknál talán működik tömeges szinten a kisebbségek őszinte, feltétel nélküli értékelése, bár ez is egyre törékenyebb. Lezüllesztett Erdélyünkben, ebben a „tényekre fittyet hányó történelem” álruhájába bújt országban viszont távol állunk ettől.
Dél-Erdély és a Bánság egyes vidékein ma már a románok is büszkék a magyarok örökségére. A megmaradt maroknyi magyar zavartalanul ünnepelhet évente egyszer néhány napon, esetleg egy héten át magyar kulturális napokat. Még az önkormányzat is támogatja. És a románok is tapsolnak.
Keserédes összejövetelek ezek. …Amikor egy nemzet maradékai tulajdonképpen azért ünnepelhetnek, mert már nem szúrnak szemet, mert már lehet rájuk legyinteni. Szívesen meghallgatnék egy örményül beszélő gyergyói örményt, mit gondol ezekről. De maradok a feltételes móddal…
Kovács Hont Imre
.jpg)
