Ami késik, nem múlik

HN-információ
Jó három héttel ezelőtt megjelent a 2015. július 1. és 2021. június 30. közti időszakra vonatkozóan a földgáz árának megállapításával kapcsolatos kormányhatározat tervezete. Annak elfogadását már kétszer is beharangozták, de végül is az időközben megtartott kormányülések napirendjén a szóban forgó jogszabály nem szerepelt. A keddi kormányülést követően zűrzavaros helyzet teremtődött, lévén, hogy kormányzati szinten semminemű tájékoztató jellegű közleményt nem hoztak nyilvánosságra. [caption id="attachment_4772" align="aligncenter" width="620"]Fotó: Balázs Árpád Fotó: Balázs Árpád[/caption] [dropcap]N[/dropcap]em tartott sokáig a tanácstalanság, ugyanis tegnap újabb kormányülésre került sor, s az arról kiadott egyik közleményben azt adják hírül, hogy a kormány jóváhagyta az árliberalizálási új naptárt. A lakossági hazai kitermelésből származó, felvásárlási gázárról van szó, illetve arról a földgázról, amelyet kizárólag háztartási célokra, valamint a lakossági távhő előállítására fogyasztanak el a hőközpontok. Kiegyensúlyozott ütem Amint már arról többször beszámoltunk, a nemzetközi pénzintézetekkel megkötött egyezmény értelmében az árliberalizálási periódus 2015–2018 volt, de azt utólag sikerült meghosszabbítani hat esztendőre, azaz kitolni 2021-ig. Ugyanakkor az áremelés üteme is kiegyensúlyozottabb lett, a romániai illetékes hatóságok nem értve egyet azzal, hogy a kezdeti időszakban egy erőteljesebb drágulás következzen be. Nos, többek között a fentebb említettek okán vált szükségessé az új áremelési „menetrend” véglegesítése. Aznap, aznaptól… A viszonylagos megkésés okán az a fura helyzet következett be, hogy a tegnap elfogadott kormányhatározat azon nyomban hatályba is lépett, bár annak szövege a Hivatalos Közlöny elektronikus kiadásában nem jelent meg (legalábbis lapzártáig). A kiadott közleményből az olvasható ki, hogy a június 11-én nyilvánosságra hozott kormányhatározat-tervezet szövegén, előírásain nem módosítottak. Nos, ezek szerint tegnaptól a már említett célokra felhasználandó hazai kitermelésből származó földgáz felvásárlási ára a jelenlegi (pontosabban a tegnapig érvényes) 53,3 lej/MWh-ról 60 lej/MWh-ra emelkedett. Ez abszolút számban kifejezve 6,7 lejt jelent, a növekedési arány tekintetében pedig 12,57%-ot. Ez az ár marad érvényben 2016. július 1-jéig, amikor is az 66 lej/MWh-ra emelkedik. Ezt követően évente egyszeri 6 lejes emelésre kerül sor, 2017-től kezdődően minden esztendőben április 1-jétől. Továbbá a sajtóközleményben utalás van arra is, hogy 2018. április 1-jén a szóban forgó földgáz-felvásárlási árat újratárgyalják, és megtörténhet, hogy az árszabályozásra egy majdani kormányhatározat révén kerül sor. Egyelőre ennyit lehet tudni a tegnap elfogadott kormányhatározatról, de meg kell említeni azt is, hogy az úgynevezett felvásárlási árról van szó, s előreláthatólag a tényleges fogyasztási díjszabásokat minden egyes szolgáltató esetében az ANRE elnökének a rendeletével hagyják majd jóvá. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!