borús égbolt
Ami jár és ami jut
Szórakoztató jelenetnek voltam a tanúja tegnap reggel. A szerkesztőség felé igyekeztem, amikor megpillantottam egy idős házaspárt. Bicegtek szembe velem az ellenkező irányból, és látszott, hogy valamin zsörtölődnek. Éppen akkor értem melléjük, amikor megálltak a vasas üzlet bejáratánál, és az asszony rámordult a férjére: „Jól van, bemegyünk, de minden sz@rt nem veszünk meg!”
Valamiért még mindig az él a köztudatban, hogy a nők hajlamosabbak a pénz ész nélküli költésére, ezért „félteni” kell őket a bevásárlásokkor. Valóban tapasztalhatjuk, hogy például egy ruházati üzletbe tévedve édesanyánk, feleségünk, lányunk számára időigényes feladat megtalálni a kijáratot – bár a férfiak körében is egyre gyakoribb ez a jelenség –, ne feledjük azonban, hogy a hobbik és érdeklődési körök nemtelenek: az órákon át ruhát próbáló nő archetípusának méltó „vetélytársa” a barkácsboltban bámészkodó férfi.
Költözés előtt álló házaspárként mi is naponta húzzuk – tesszük feljebb, süllyesztjük alább – a vonalat: enélkül nem lehet beköltözni, az jó lenne, de másodlagos, amazt hanyagoljuk, mert a szülőktől kapunk egy régit, ami talán fungál addig, amíg újat vehetünk. Nem kéne feltétlenül az a szék sem, de most nagyon leszállították az árát. Mit csináljunk? Ez még belefér?
Ismerős kérdések, ugye? Kispolgári, pitiáner dolgok, mégis ezek teszik ki az átlagos romániai fiatal házaspár mindennapjait. Nyilvánvaló, hogy felmerül a kérdés: nem lenne mégis jobb a Nyugatot választani? Bérelni egy lakást, aminek a díját havonta levonják ugyan a bankkártyáról, de a maradék fizetésből nem kell spórolni a karbantartására, mert az a tulajdonos számonkérhető kötelessége… És akkor néhány hónap alatt felszereljük a lakást mindenféle aprósággal, majd jöhet a nagyobb léptékű használati, sőt élvezeti cikkek megvásárlása.
Talán könnyebb lenne. De ami könnyen jön, azt később könnyen elengedjük, és így válnak súlytalanná a mindennapok, így válik képlékennyé a ragaszkodásunk környezetünk vagy akár egymás iránt. Nem olyan nagy baj, ha vonalakat húzogatunk és fontosságát tekintve rangsoroljuk a sok „sz@rt”. Bár azért nem lenne rossz, ha kapnánk egy annyicska garanciát ettől az országtól, hogy időskorunkra ne kelljen azon vitatkoznunk: bemenjük-e a kedvenc üzletünkbe?
Kovács Hont Imre
