„Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.”(Péld. 8, 11) Kedves Olvasó! Talán a Te fejedben is megfordult legalább egyszer, futólag, hogy a jobb megélhetés reményében külföldre kellene menni, vagy éppenséggel kitelepedni. Jómagam is gyakran mérlegelek, vajon mi ér többet: a vastagabb pénztárca, a kényelmesebb lakás, a nyugodtabb életmód kevesebb stresszel, vagy a szülőföld, az otthon, a baráti kapcsolatok, a nagycsalád, hegyeink pompája, forrásaink frissessége... És bár gyakran eléggé lehetetlennek és nehéznek látom az életet itthon, mégis utóbbiak mellett teszem le a voksot. Hála Istennek, ezt nemcsak én gondolom így, hanem a családom is. Hétéves lányom csak hangfoszlányokat hallott egy esetleges kitelepedés lehetőségéről, ökleit összeszorítva határozottan így szólt: „Mi nem megyünk sehová, és a téma le van zárva.” Néhány nap elteltével, amikor a Firtos-hegy lábainál arról áradoztam, hogy mennyire fel vagyok töltődve a friss levegőtől, a szép táj-, a hazaballagó tehéncsorda látványától, akkor magabiztosan csak ennyit kérdezett: „Na, anya, akarsz még beszélni arról, hogy elmenjünk itthonról?” Én csendben csak ezt válaszoltam: „Nem, soha többé.” Gondolataimat pedig tovább szőttem azzal, hogy Isten nem véletlenül, hanem okkal és céllal teremtett ide. Itt kell élnem, feladataim, álmaim vannak, amelyeket itt kell megvalósítanom. Választhatnám a messzi távolban gyönyörűen csillogó drágagyöngyöt, de nem biztos, hogy boldoggá tenne annak birtoklása. Saját értékrendünket csak mi magunk alakíthatjuk és csakis mi tudjuk megállapítani azt, hogy mi a legfontosabb, mi a leglényegesebb valamilyen szempontból számunkra. Igaz, hogy az idő múlásával sokat változik értékítéletünk. Életünk különböző szakaszaiban más-más dolgok, személyek, viszonyok lehetnek érdekesek, értékesek, fontosak. Természetesnek tartom, hogy a képzeletbeli, mesebeli partra esett aranyhal vízbedobásáért cserébe néha pénzt, hatalmat, tudást, felemelkedést, máskor pedig egészséget, hitet, békességet, egyetértést, szeretetet, vagy éppen bölcsességet kérünk. Változó és változatlan értékek. Változó világunkban bölcsen megtalálni helyünket a világban, illetve a változatlan örök értéket fellelni önmagunkban és egymásban – talán ez a legnemesebb feladatunk. Ezen túlmenően pedig megtalálni és megérezni Isten jelenvalóságát életünkben, még akkor is, ha nagyon elfoglaltak vagyunk, ha rohanunk, ha úgy érezzük, nem bírjuk az iramot, és tekintetünket nem tudjuk az égre emelni. Megismerni erkölcsi értékeink nyújtotta lehetőségeket, amelyről Jézus is tanított, majd élve a lehetőségekkel a mindennapjainkban, cselekedeteinkben érvényesíteni azokat! De jó lenne, ha sokszor másképp tekintenénk teremtett világunkra, otthonunkra, itthonunkra, és az igazság ösvényén járva jobban törekednénk a bölcsességre. „Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság” – mondja a Példabeszédek könyvének írója. Én ezt a bölcsességet kérem továbbra is a jó Istentől, hogy az örök és változó értékek között mérlegelni tudjak. Hogy sok-sok mindenek között meglássam a felkelő nap szépségét, és áldjam az aláhulló eső minden cseppjét, mely a termő anyaföld öléből megadja a mindennapit. Nekem és gyermekeimnek egyaránt. Hátha majd évek múltán ők is el tudják mondani: „De semmi az! Csak add elé anyám, bármilyen barna is az a kenyér! Itthon sokkal jobb ízű énnékem a fekete, mint máshol a fehér!” (Petőfi Sándor: Fekete kenyér) Sipos Mónika Rebeka unitárius lelkésznő