Hirdetés

Aláírásgyűjtés nyomásgyakorlásként

HN-információ
Pár másodperces áramkiesés is több ezer eurós kárt okoz a cégeknek, a lakosságnak pedig nagy bosszúság, ha „elveszik a villanyt”, és ezek az áramszünetek majdnem mindennaposak Székelyudvarhelyen és környékén. Az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) petíciót indított, hogy végre modernizálják a villamosenergia-hálózatot a térségben. Már 2017-ben jelezte az UKKSZ az áramszolgáltatónak az udvarhelyszéki vállalkozók problémáját, amelyet az elektromos áram ingadozása és gyakori kiesése okoz, később a helyi és megyei önkormányzat, illetve a szenátori iroda segítségét is kérték. – A villamossági vállalattól azóta sem kaptunk választ, és beruházások sem történtek. A helyzet csak rosszabbodott, lassan tarthatatlan már a cégek számára, úgy, hogy számos, országos szinten is jelentős ipari létesítmény működik Székelyudvarhelyen és környékén – vázolta Nagy György, a vállalkozói szervezet elnöke az aláírásgyűjtés hátterét. Jelentős a kár Tegnap délelőtt több cégvezető is összegyűlt, hogy jelezze: tenni kell valamit. Egyikük elmondta, hogy hétfőn 15 alkalommal vették el üzemében az áramot, ennyiszer kellett újraindítani a nagy teljesítményű ipari gépeket, több száz kiló selejtet „termeltek” egyetlen nap alatt. – Ehhez a kárhoz hozzá kell adni a gépek meghibásodását a gyakori áramingadozás miatt, a termeléskiesést, illetve a vállalt határidőket is nehéz ilyen körülmények között tartani – hívta fel a figyelmet az UKKSZ elnöke. Köztudott, hogy a magánszemélyeknek, kisebb cégeknek, egyéni vállalkozásoknak is mennyi borsot tör az orra alá az áramszolgáltató, amely már az előre tudott áramszünetekről is elfelejti értesíteni a lakosságot – míg évekkel ezelőtt legalább ez működött. A vállalkozók a probléma okát az elavult hálózatban látják, amely nem tartott lépést a fogyasztók gyarapodásával, a városban működő ipari létesítmények számával sem. Az udvarhelyszéki helyzet az esetleges beruházókat is elijeszti – mondták a cégvezetők a tegnapi sajtótájékoztatón. Elindult a petíció Arra kérik a lakosságot is, hogy akit érint a probléma, írja alá a peticiok.com oldalon az Udvarhelyszék áramszolgáltatásának modernizálása cím alatt található kérést. Ebben a Dél-erdélyi Áramszolgáltató Vállalattól azt kérik, hogy sürgősen orvosolja a kialakult helyzetet, az elektromosáram-hálózatot cserélje ki vagy alakítsa át egy versenyképes rendszerré, biztosítsa az állandó 220-230 V hálózati feszültséget. Felelősségvállalást, jobb kommunikációt is elvárnak a szolgáltatótól. A jövő hétvégén zajló Őszi vásáron aláírásgyűjtő pontokat létesítenek majd, ahol papír-ceruza formában is lehet támogatni a kezdeményezést. Október 10-ig gyűjtik a kézjegyeket, a petíciót elküldik majd a szolgáltatónak, az önkormányzati képviselőknek, a város- és megyevezetőknek, illetve a parlamenti választott tisztségviselőknek is. – Az aláírásokkal kívánjuk nyomatékosítani, hogy már rengeteg kár keletkezett, komoly a probléma, és megoldást követelünk – összegzett Nagy György.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!