tiszta égbolt
tiszta égbolt
Ajándék
Kedves ajándékot hozott az elmúlt esztendő utolsó napjaiban a posta: Újvidékről küldte a vajdasági magyar napilap, a Magyar Szó idei kalendáriumát Léphaft Pál karikaturista. A szilveszteri szünnapok alatt volt időm olvasgatni a változatos tartalmú kiadványt. Ránézésre a tetszetős külső, az igényes grafikai tervezés, tipográfia tűnt fel. A kötetet lapozgatva azt is megállapíthattam, hogy a szerkezete a magyar évkönyvszerkesztési hagyományokat követi: a kalendáriumi részben a naptár és a névnapok mellett a hónap jeles napjait, évfordulóit sorakoztatták fel, s az oly divatos csillagjegyi magyarázatok után a magyar kulturális örökség, valamint a természeti világörökség egy-egy kiemelt helyszínének rövid leírását találjuk, Magyarországról és az utódállamok magyarok által is lakott területeiről egyaránt.
A kiadvány legolvasmányosabb részét nem a könnyedebb szórakozást szolgáló írások adják, hanem az az átfogó Kárpát-medencei körkép, amelyben a különböző régiókban tevékenykedő magyar újságírók jegyeznek, bemutatva az adott térség magyarságának életét, annak egy-egy kiemelt eseményét, történését, olyan eseményt vagy történést, amely az adott térség magyarságának helyzetét jellemzi. Hogy a közös gondok egységessé teszik ezt a virtuális magyar életteret, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a dél-bánáti Versec kisebbségi közösségeinek életét, e népcsoportok tagjainak mindennapjait, gondjait bemutató írást a brassói Ambrus Attila jegyzi, az ottani – a kisebbségek számára kedvezőtlen – folyamatok tanulságait fogalmazva meg a tömbben élő, főként a székelyföldi magyarság számára. Szépvíz jelenét, no meg annak örmény múltját pedig az újvidéki Léphaft Pál ecseteli hangulatos riportjában. Kárpátaljai kollégánk, Dunda György a Felvidék Ukrajnához csatolt részéből írt helyzetjelentést, szívszorító képet festve az orosz–ukrán konfliktus és az ukrán belháború tragikus történéseibe sodort kárpátaljai magyarság mindennapjairól. A felvidéki magyarságról vajmi keveset hallani, tudni, Neszméri Tünde beszámolója sok, számunkra ismeretlen történést, folyamatot mutat be, ugyanakkor arra is rávilágít, hogy mi vezetett a jelenlegi kedvezőtlen állapotok kialakulásához. Ugyanakkor átfogó képet kapunk a világon szétszórtan élő magyarok életéről is.
Az elmúlt esztendőt a hatalmas embertömegek Európába irányuló mozgása – migrációja – jellemezte, a migránsáradatra irányuló figyelem azonban háttérbe szorította a magyarság migrációjának fájdalmas kérdését, azt, hogy az utódállamokból a nemrégiben véget ért vagy éppen folyamatban lévő fegyveres konfliktusok, a kilátástalan gazdasági helyzet, no meg a kisebbségi lét szorítása elől nagyok sok magyar hagyja el szülőföldjét, fejlettebb nyugati országokban vagy a tengerentúlon keresve boldogulását. Így ez a téma is megkerülhetetlen volt a szerkesztők számára, a felsorakoztatott írások a probléma súlyos voltára, a megoldási lehetőségek sürgős megkeresésének – és megtalálásának! – szükségességére hívják fel a figyelmet.
A megoldás egyik – s nem jelentéktelen – része pedig éppen e kis kötet szellemiségében rejlik. Abban, hogy mi magyarok, magyarországiak és annak határain túl élők egyaránt minél több információval kell rendelkeznünk egymástól, ismernünk kell a különböző térségekben lezajlott, számunkra kedvezőtlen folyamatokat, és tanulnunk kell azokból. Egymás megismerése pedig arra vezethet, hogy egymást számon tartsuk, s ha a szükség úgy hozza, egymáson segítsünk, egymás gondjain enyhítsünk. S ezt a szolidaritást kell erősítenünk saját közösségünkön belül is.
Ennél nagyobb ajándékot nem kívánok magunknak a 2016-os esztendőre!
Sarány István
