Hirdetés

A turizmus új lehetőségeit keresik

HN-információ

Kibővült tagsággal új alapokra helyezett stratégián dolgozik az Erdélyi Magyar Idegenvezetők Egyesülete. A szakmai szervezet minden eddiginél fontosabb összetevőnek gondolja a csapatmunkát, valamint a „lassú turizmus” feltételeinek biztosítását, hiszen csak így lehet a jövőben megfelelni a turisták megváltozott igényeinek.


A világjárvány alaposan rányomta bélyegét a turizmus ágazatára is, így idén korlátozott lehetőségei voltak a külföldi nyaralásnak, akárcsak a tömeges, autóbuszos kirándulásoknak. Turistaként csalódottan vettük tudomásul a korlátozásokat, azonban az idegenvezetői szakmát gyakorlók számára több ez az időszak csalódásnál, hiszen sokak megélhetését befolyásolta negatív irányba az idei felemás turisztikai idény. A nehézségek és a kilátástalan jövő ellenére a 2014-ben alakult egyesület előremutatóan gondolkodva olyan stratégián, terveken és átszervezésen gondolkodik, amelyek remélhetően segítenek a járvány enyhülése után újra életet lehelni a turizmusba.
– Egyesületként még a járvány hazai megjelenése előtt, tavaly ráéreztünk, hogy szükség lenne a turizmus újragondolására. Azt láttuk, hogy a rohanunk-szelfizünk-gyorsan minél több mindent megnézünk stílus rányomja a bélyegét az idegenvezetői munka minőségére, fásultságot eredményez. Az egyesület tagjaiban megfogalmazódott, hogy ideje van a szerves gondolkodásnak, ideje van annak, hogy értékeljük a munkánkat és új alapokra helyezzük – nyilatkozta érdeklődésünkre Magyari Vass István idegenvezető, az egyesület elnöke.
Hozzátette: akkor úgy gondolták, hogy a stratégia kidolgozása egy holtszezont kitöltő szervezeti munka lesz, de a járvány megjelenése még inkább aktuálissá tette az átszerveződést, újabb szempontokat is adva neki.
A hetente zajló online talál­kozókon, majd az enyhítések utáni személyes beszélgetéseken a tagok az idei szezont is értékelték: a továbblépéshez szükség volt a nehézségek megnevezésére is. Mindazok, akik autóbuszos kirándulásokat bonyolítottak eddig, idén keserű szájízzel kellett tudomásul vegyék az anyagilag veszteséges időszakot, viszont kiderült az is, hogy a kiscsoportos, falvakat és a hozzájuk tartozó természeti látványosságokat bemutató idegenvezetés rendkívül keresett volt, akárcsak a hegyi túrákat biztosító szolgáltatás.
– A világjárvány megmutatta, mennyire törékeny az idegenvezetői szakma, nem vagyunk jelen eléggé a politikai közgondolkodásban, nem tudunk beleszólni a turizmust érintő politikai döntésekbe. Energiákat kell fektetnünk a szervezetfejlesztésbe, a kapcsolatépítésbe – sorolta a teendőket Magyari Vass István.
A stratégia tervezői az erdélyi turizmuspolitikában tervezett hangsúlyos jelenlétük mellett Budapest és Bukarest felé is nyitni szeretnének: utóbbi esetében már van lépéselőnyük, ugyanis alapító tagjai a 2017-ben létrejött Romániai Idegenvezetők Országos Szövetségének (FNGTR), rendszeres kapcsolatban állnak a civil szervezettel.
– Mivel a tagságunk bővült – jelenleg 25-en vagyunk –, most már megoldható az, hogy Erdély minden térségében a helyi szakpolitikában, turizmusfejlesztésben részt vegyen egy-egy kollégánk, pozitív irányú szakmai ötleteket osszon meg, javaslatokat tegyen olyan kérdésekben, amelyek minket, a munkánkat érintenek. Ezt elkapkodva nem lehet megoldani, én bízom benne, hogy az elkövetkező 1-2 év el fogja hozni azt, hogy egy lassúbb, mélyebb turizmust tudjunk kialakítani, de tény, hogy a két állapot közötti lét feszültsége érződni fog – mondta el az egyesület elnöke, aki autóbuszos kirándulásokat szervező idegenvezetőként maga is nehéz szakmai évet zár.
Az új alapokon való gondolkodásból, szerveződésből nem lehet kihagyni azokat az újfajta igényeket, amelyek a világjárvány miatt alakulnak az utazni vágyókban.
– Érdekes tapasztalásokkal szembesültünk a nyáron: a váro­sok látogatottsága háttérbe szorult, fénykorát élte viszont a vidéki turizmus, a természetközeli környezet iránti érdeklődés még hangsúlyosabb lett. Emellett látunk egy távolságtartó magatartást a világháló által nyújtott lehetőségektől, ami az online tanulás és az otthonról végzett munka hónapjai után teljesen érthető. Ezért is lett még fontosabb számunkra a csapatmunka, hogy akár tudjunk átadni kollégáknak, másik térségbe egy-egy csoportot, vagy a turistáknak javaslatokat tenni, kit keressenek egy következő helyszínen. Most elsősorban a közös csapatmunkán múlik, hogy az ide érkező látogató minél jobban megismerhesse a régiónkat – összegezte az egyesület tevékenységének eredményeit, további céljait Magyari Vass István.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!