borús égbolt
közepes eső
A tordátfalvi unitárius templom orgonáinak története 2.
Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A keresztúri egyházkör unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila.
[caption id="attachment_54960" align="aligncenter" width="1000"]
Fotó: Márk Attila[/caption]
Az 1910-es év heves vitával indult az orgonával kapcsolatban: a január 7-én tartott keblitanácsi gyűlésen, kadácsi nyug. kántor-tanító, id. Boros György, aki a faluban lakott, hevesen megtámadta az akkori kántort, hogy a rossz kezelés miatt került az orgona romlott állapotba. Miután a nyár folyamán, felsőbb engedély nélkül, megvizsgálta az orgonát, a következőket állapította meg: „magam vizsgáltam meg a »klavisokat«, a csont le van törve, ez bizonyosan nem magától, hanem a kezelő által törött le. A sípokban szolgáló könyök pálcikák egyáltalában nem szolgálnak, mert a kezelő általi durva leütések miatt elromlottak, valamint a fuvó is erőszakkal ki van feszítve.” A kezelő kántor szakértő véleményét követelte a vádak tisztázása végett. A gyűlés végül abban állapodott meg, hogy Lengyel Gyula székelykeresztúri tanárt kéri fel véleményt mondani, annak tisztázása végett, hogy javítható-e a régi orgona vagy újat kell vásárolni? A tanár a vizsgálat után a következőket állította: „az orgonát nem kellő szakképzettségű orgonakészítő készítette, mert különben tudnia kellett volna, hogy közvetlen az orgona test megett ablaknak lenni nem szabad. Ezt az ablakot be kell falaztatni, mert ez minden orgonát rövid idő alatt használhatattlanná teszen. [...] Szekrény, fuvó, fasípok, asztal elég jók, cín sípokból is némely használható [...] az orgona nagy átalakítással kijavítható.” Miután a tanár tisztázta a fungens kántort a vádak alól, az ő tanácsait megfogadva, az orgona javítását határozták el, de közben a lelkész felvette a kapcsolatot a debreceni Kerékgyártó István orgonakészítővel egy új orgona készítése érdekében.
Kerékgyártó István kétszer járt Tordátfalván az elkövetkezendő periódusban. Az orgonakészítésre a szerződését 1910. március 31-én írták alá. A munka menetéről (munkába vételről) április 5-én számol be levélben, majd április 21-én az orgona Tordátfalvára való szállítása kapcsán küldött levelet. Többet nem tudunk az orgonaépítés részleteiről. Az 1910. május 12-én tartott közgyűlésen a kész orgona átvételéről tudósítanak. Az orgona megvizsgálását ugyancsak Lengyel Gyula székelykeresztúri tanárra bízták, aki az említett gyűlésen beszámolt az általa tapasztaltakról: „Nevezett zenetanár ur, az orgonát minden részében alaposan átvizsgálván, minden hangot kiprobálván, szóval a leg részletesebb vizsgálat alá tévén, kijelenti, hogy az uj orgonát a legjobb lelki ismerettel átvehetőnek ajánlja...” Ugyanakkor a lelkész bejelentette, hogy a régi orgona fúvóját, sípjait és a fasípok egy részét Kerékgyártó István orgonaépítő 180 koronáért megvásárolta. Ezekkel az alkatrészekkel kapcsolatban az orgonakészítő levelet írt utólag az egyházközségnek. Kiss Gergely a következőket írta említett dolgozatában: „1906-tól a tordátfalvi egyházközség lelkésze Kökösi Mihály, aki 1923-ig vezeti az egyházközséget pontos és következetes munkával. Tevékenységének idejére esik a modern orgona készítése, mely 1910-től napjainkíg [1971-ig – szerk. megj.] megszakítás nélkül az egyházi éneklés kiséretére szolgált és ma is jó állapotban van.” A székelykeresztúri esperesi jegyzőkönyvekből megtudjuk, hogy a hívek 1910-ben, az orgona javára 282 koronát és 20 fillért adományoztak, majd megjegyzi: „Az ingók annyiban változtak, hogy a régi, használhatatlan orgona helyett az egyh. község egy teljesen új orgonát csináltatott, amely nemcsak gyönyörű dísze a templomnak, hanem a lelki búzgóság szárnyának növelője is.” A következő években számos adomány érkezett az orgonaalap javára.
Az első világháborúban elvitték az orgona homlokzatsípjait. Az egyházközség levéltári leltára szerint így szerepel a bejegyzés: „Orgonasípok kiszerelési jegyzéke 4948 – 1918, Máj. 21.” A tordátfalvi orgona viszont nem szerepel az ún. Angster-féle rekvirálási listán. A hangszerjavítására csak 1927-ben került sor. Boda József csíktaplocai orgonakészítő június 12-én alkalmilag megvizsgálta az orgonát, és ajánlatot tett 8400 lejért, vállalva az orgona teljes javítását 10 évi jótállással. A szükséges engedélyek és jóváhagyások beszerzése után, Boda József augusztus 31-én kezdett az orgonajavításhoz és szeptember 2-án befejezte. A lelkész figyelmes felügyelete mellett végzett munkálatok befejezése után, a lelkész javaslatára, Tóth Vilmos szentábrahámi nyug. kántortanítót kérték fel a felülvizsgálatra. Rá egy napra, szeptember 3-án megtörtént az átvétel. A szakértő szerint Boda József orgonaépítő lelkiismeretes és becsületes munkát végzett, és a teljes elismerésre érdemes. A javítást a „Hitel szövetkezetben levő és felmondott betétből eszközölték”.
Az orgona 1941-ig jól működött, ekkor a fúvóját kellett megjavítani: „az orgonafúvó több helyen kirepedvén, majdnem használhatatlanná vált s meg kellett javíttatni.” A javítás 4,58 pengőbe került. 1946-ban újból javításra került sor. Bár Péterfi lelkész több orgonaszakértővel felvette a kapcsolatot (írt Brassóba és Marosvásárhelyre is), mégis a pillanatnyi megoldás Lukácsi Mózes és Szász Dénes orgonajavító lelkész-páros tűnt. Az orgonajavítók október 30.–november 12. között javították meg az orgonát. Az átvételt Petres Albert énlaki énekvezér és Török Elek firtosmartonosi lelkész végezte. Az esemény ünnepélyességét közvacsora megrendezésével növelték. December 8-án a lelkész beszámol a költségekről: „javítási díj 900.000 lej, 3½ napszám ára – 35.000 lej 3 fuvarért 90.000 L, enyv 12. 320 Lei – összesen 1.053.320 Lei.”
A jegyzőkönyvekből többet nem tudunk meg az orgona életéről. Amint említettem, 1971-ben jól működött, az orgonákról szóló 1988-as kérdőívre válaszolva Kiss Gergely lelkész az orgonát jónak minősítette, bár megjegyezte, hogy „az oktáv és Principál változatnál hiányzik a fa, do, re hang. A többi szól.”
Hosszú történet, sok orgonával, ismert orgonakészítők, -javítók nevével, valamint az adományozás és a hangszer iránti szeretet számos példájával tarkítva!
Fotó: Márk Attila[/caption]
Az 1910-es év heves vitával indult az orgonával kapcsolatban: a január 7-én tartott keblitanácsi gyűlésen, kadácsi nyug. kántor-tanító, id. Boros György, aki a faluban lakott, hevesen megtámadta az akkori kántort, hogy a rossz kezelés miatt került az orgona romlott állapotba. Miután a nyár folyamán, felsőbb engedély nélkül, megvizsgálta az orgonát, a következőket állapította meg: „magam vizsgáltam meg a »klavisokat«, a csont le van törve, ez bizonyosan nem magától, hanem a kezelő által törött le. A sípokban szolgáló könyök pálcikák egyáltalában nem szolgálnak, mert a kezelő általi durva leütések miatt elromlottak, valamint a fuvó is erőszakkal ki van feszítve.” A kezelő kántor szakértő véleményét követelte a vádak tisztázása végett. A gyűlés végül abban állapodott meg, hogy Lengyel Gyula székelykeresztúri tanárt kéri fel véleményt mondani, annak tisztázása végett, hogy javítható-e a régi orgona vagy újat kell vásárolni? A tanár a vizsgálat után a következőket állította: „az orgonát nem kellő szakképzettségű orgonakészítő készítette, mert különben tudnia kellett volna, hogy közvetlen az orgona test megett ablaknak lenni nem szabad. Ezt az ablakot be kell falaztatni, mert ez minden orgonát rövid idő alatt használhatattlanná teszen. [...] Szekrény, fuvó, fasípok, asztal elég jók, cín sípokból is némely használható [...] az orgona nagy átalakítással kijavítható.” Miután a tanár tisztázta a fungens kántort a vádak alól, az ő tanácsait megfogadva, az orgona javítását határozták el, de közben a lelkész felvette a kapcsolatot a debreceni Kerékgyártó István orgonakészítővel egy új orgona készítése érdekében.
Kerékgyártó István kétszer járt Tordátfalván az elkövetkezendő periódusban. Az orgonakészítésre a szerződését 1910. március 31-én írták alá. A munka menetéről (munkába vételről) április 5-én számol be levélben, majd április 21-én az orgona Tordátfalvára való szállítása kapcsán küldött levelet. Többet nem tudunk az orgonaépítés részleteiről. Az 1910. május 12-én tartott közgyűlésen a kész orgona átvételéről tudósítanak. Az orgona megvizsgálását ugyancsak Lengyel Gyula székelykeresztúri tanárra bízták, aki az említett gyűlésen beszámolt az általa tapasztaltakról: „Nevezett zenetanár ur, az orgonát minden részében alaposan átvizsgálván, minden hangot kiprobálván, szóval a leg részletesebb vizsgálat alá tévén, kijelenti, hogy az uj orgonát a legjobb lelki ismerettel átvehetőnek ajánlja...” Ugyanakkor a lelkész bejelentette, hogy a régi orgona fúvóját, sípjait és a fasípok egy részét Kerékgyártó István orgonaépítő 180 koronáért megvásárolta. Ezekkel az alkatrészekkel kapcsolatban az orgonakészítő levelet írt utólag az egyházközségnek. Kiss Gergely a következőket írta említett dolgozatában: „1906-tól a tordátfalvi egyházközség lelkésze Kökösi Mihály, aki 1923-ig vezeti az egyházközséget pontos és következetes munkával. Tevékenységének idejére esik a modern orgona készítése, mely 1910-től napjainkíg [1971-ig – szerk. megj.] megszakítás nélkül az egyházi éneklés kiséretére szolgált és ma is jó állapotban van.” A székelykeresztúri esperesi jegyzőkönyvekből megtudjuk, hogy a hívek 1910-ben, az orgona javára 282 koronát és 20 fillért adományoztak, majd megjegyzi: „Az ingók annyiban változtak, hogy a régi, használhatatlan orgona helyett az egyh. község egy teljesen új orgonát csináltatott, amely nemcsak gyönyörű dísze a templomnak, hanem a lelki búzgóság szárnyának növelője is.” A következő években számos adomány érkezett az orgonaalap javára.
Az első világháborúban elvitték az orgona homlokzatsípjait. Az egyházközség levéltári leltára szerint így szerepel a bejegyzés: „Orgonasípok kiszerelési jegyzéke 4948 – 1918, Máj. 21.” A tordátfalvi orgona viszont nem szerepel az ún. Angster-féle rekvirálási listán. A hangszerjavítására csak 1927-ben került sor. Boda József csíktaplocai orgonakészítő június 12-én alkalmilag megvizsgálta az orgonát, és ajánlatot tett 8400 lejért, vállalva az orgona teljes javítását 10 évi jótállással. A szükséges engedélyek és jóváhagyások beszerzése után, Boda József augusztus 31-én kezdett az orgonajavításhoz és szeptember 2-án befejezte. A lelkész figyelmes felügyelete mellett végzett munkálatok befejezése után, a lelkész javaslatára, Tóth Vilmos szentábrahámi nyug. kántortanítót kérték fel a felülvizsgálatra. Rá egy napra, szeptember 3-án megtörtént az átvétel. A szakértő szerint Boda József orgonaépítő lelkiismeretes és becsületes munkát végzett, és a teljes elismerésre érdemes. A javítást a „Hitel szövetkezetben levő és felmondott betétből eszközölték”.
Az orgona 1941-ig jól működött, ekkor a fúvóját kellett megjavítani: „az orgonafúvó több helyen kirepedvén, majdnem használhatatlanná vált s meg kellett javíttatni.” A javítás 4,58 pengőbe került. 1946-ban újból javításra került sor. Bár Péterfi lelkész több orgonaszakértővel felvette a kapcsolatot (írt Brassóba és Marosvásárhelyre is), mégis a pillanatnyi megoldás Lukácsi Mózes és Szász Dénes orgonajavító lelkész-páros tűnt. Az orgonajavítók október 30.–november 12. között javították meg az orgonát. Az átvételt Petres Albert énlaki énekvezér és Török Elek firtosmartonosi lelkész végezte. Az esemény ünnepélyességét közvacsora megrendezésével növelték. December 8-án a lelkész beszámol a költségekről: „javítási díj 900.000 lej, 3½ napszám ára – 35.000 lej 3 fuvarért 90.000 L, enyv 12. 320 Lei – összesen 1.053.320 Lei.”
A jegyzőkönyvekből többet nem tudunk meg az orgona életéről. Amint említettem, 1971-ben jól működött, az orgonákról szóló 1988-as kérdőívre válaszolva Kiss Gergely lelkész az orgonát jónak minősítette, bár megjegyezte, hogy „az oktáv és Principál változatnál hiányzik a fa, do, re hang. A többi szól.”
Hosszú történet, sok orgonával, ismert orgonakészítők, -javítók nevével, valamint az adományozás és a hangszer iránti szeretet számos példájával tarkítva!
fokep.jpg)
