erős felhőzet
szórványos felhőzet
tiszta égbolt
kevés felhő
A szórakozottság ára
Levetettem a kabátom. Azért vetettem le, mert meleg volt a buszállomás teraszán, sütött a nap. A hátizsákomat és a táskámat egy szomszédos székre tettem. Békésen kortyoltam egyet a kávémból. Negyedóra volt még hátra addig, amíg befutott a buszom. Várakozó álláspontra helyezkedtem. Mi mást tehettem volna buszra várás közben?
Az a baj a várakozással, hogy meglehetősen unalmas, amikor egyedül utazunk. Ilyenkor valami elfoglaltságot keres magának az ember. Kéznél van a mobiltelefonja, internet megy rajta, tehát híreket olvas, esetleg online sakkozik. Ezeket hamar megunja. És ilyenkor következik a legveszedelmesebb tevékenység, amelyet buszra váró utas elkövethet. A gondolataiba mélyed. Tudom, ez önmagában nem minősül veszedelmesnek, elvégre senkinek nem ártunk vele. Legalábbis sokan ezt hiszik. De tévednek. Mert a helyzet az, hogy ilyenkor igenis ártunk valakinek. Mégpedig önmagunknak. Elvégre mi is valakik vagyunk.
A látszat persze nem ez, de a látszat – mint oly gyakran – most is csal. Azért veszedelmes foglalatosság belemélyedni gondolatainkba, mert így kikapcsol az időérzékelésünk. Arra ocsúdtam fel, hogy befutott a busz, a többi utas már sorban állt a jegyéért. Nosza, gyorsan összekaptam magam, hátamra kaptam a hátizsákot, kezembe vettem a táskát és siettem, hogy le ne késsem az indulást. Örültem neki, hogy nincsenek túl sokan, kényelmesen jutott ülőhely. Leültem az egyik ülésre.
Azzal a lendülettel ismét elmélyedtem gondolataimban. Sok minden eszembe jutott. Székelyudvarhelyről indult a busz Csíkszeredába. Mire ismét felocsúdtam, már elhagytuk Szentegyházát. Emlékeznek ugye? Azzal kezdtem a cikket, hogy levetettem a kabátomat. No, nekem Szentegyháza után jutott eszembe. Fájt a felismerés. Kabát nélkül érkezni meg Csíkszeredába az álmoskönyv szerint könnyű megfázást jelent.
Ha az ember egy állomáson elhagy valamit, akkor többnyire örökre elbúcsúzhat tőle. De nekem szerencsém volt. Felhívtam az udvarhelyi buszállomást. Nem tudom, ki vette fel a telefont. De kedves volt. Megnézte, és csakugyan ott volt a kabátom, ahol hagytam. Másnap a reggeli busszal felküldte Szeredába. Megkönnyebbülten öltöttem magamra az elkószált ruhadarabot. Sóhajtottam egyet. Székelyföld mégsem egy reménytelen hely.
Kiss Előd-Gergely
.jpg)
.jpg)
