A szolgálat az szolgálat
A közvéleményt továbbra is foglalkoztatja az a sajnálatos közúti baleset, amely október 20-án következett be Bukarestben, amikor a Gabriel Oprea kormányfő-helyettes hivatali gépkocsiját felvezető motoros járőre életét vesztette, s amely kapcsán megfogalmazódtak olyan vélemények, feltételezések, miszerint a kormányfő-helyettes nem volt jogosult a rendőri kíséretre. Ez pedig egyben azt is jelentheti, hogy közvetett értelemben felelősség terheli, ha esetleg jogilag nem is, de erkölcsileg mindenképp. A kivizsgálás folyamatban van, szerdán a fővárosi ügyészség Opreát tanúi minőségben kihallgatta. A történtekről hétfői lapszámunkban már beszámoltunk, egyelőre nem kívánunk visszatérni, mint ahogy nem latolgatnánk a kivizsgálás várható kimenetelét sem. Azt viszont megemlítjük, hogy az eddig napvilágot látott sajtóközleményekben, az érintettek nyilatkozataiban kitapinthatók ellentmondások, csúsztatások, olyan állítások, amelyek tekintetében vitatható azok megalapozottsága a jogszabályzási előírások szempontjából. Így például furcsa, hogy egy adott pillanatban a kormányfő-helyettes azt állította, hogy a történtek „szigorúan szakmai feladatai” ellátása közepette következtek be, majd utólag szolgálati teendőket emlegetett. Amit viszont egyelőre tudni lehet, az az, hogy a hivatalos kíséretre való jogosultságra vonatkozó érvek sántikálnak, továbbá az is furcsa, hogy hat nappal a baleset bekövetkezte után is hivatali titokként kívánja kezelni az útvonalat, illetve azt, hogy honnan és hová ment aznap este. Egy ilyen tisztségviselő útvonalát előzetesen rendszerint nem szokták bejelenteni, mindenekelőtt biztonsági okokból kifolyólag, de utólag annak már nincs jelentősége. Visszautalnánk arra is, hogy Klaus Johannis államfő október 26-án bekérette a kormányfő-helyettest, és a találkozó során azt tanácsolta neki, hogy nyújtsa be lemondását. Gabriel Oprea nem szívlelte meg az államelnök tanácsát, és továbbra is határozottan állítja, hogy őt semminemű felelősség nem terheli, nem követett el szabálytalanságot vagy esetleg jogszabálysértést, következésképpen sem jogi, sem erkölcsi, sem pedig szakmai alapja nem lehetne a lemondásának vagy esetleg lemondatásának.
Menjünk vissza az időben. 2013 decemberében egy tudományos konferencián egyetemi tanári minőségében vett részt Daniel Barbu, az akkori művelődésügyi miniszter. Ott tett egy utólag igen szerencsétlennek bizonyult kijelentést, mely szerint visszásnak tartotta, hogy a 2014-es évi költségvetésben a művelődési programokra túlontúl keveset irányoztak elő, ahhoz képest, hogy mennyit a HIV országos programra. Ennek kapcsán sokan bírálták, elfogadhatatlannak tartva a nem szerencsés kijelentését. Olyan nyomás nehezedett rá, mindenekelőtt a civil szféra részéről, hogy benyújtotta lemondását… 2014 januárjában bekövetkezett az a Kolozs megyei tragikus repülőgép-baleset, amely nyomán életét vesztette Adrian Iovan pilóta és Aurelia Ion orvostanhallgató. A balesetet követően, pontosan január 22-én az akkori belügyminiszter, Radu Stroie egy nyilatkozatában többek között a következőt mondta: „Sajnálom, hogy a tragédia az én mandátumom idején történt.” Ebből a felületesen megfogalmazott mondatból egyesek, nem is kevesen és talán nem is ok nélkül, azt olvasták ki, hogy számára az jelent gondot, hogy a baleset az ő mandátuma idején történt, és nem maga a tragédia, hogy szinte ártatlanul életét vesztette két személy (a szinte ártatlanul kifejezést azért használjuk, mert a minap nyilvánosságra hozott kivizsgálási jelentésből az derült ki, hogy a pilóta szakmai vétségeket is elkövetett, azok is közrejátszhattak a halálesetek bekövetkeztében. Akkor nagy felháborodást váltott ki Radu Stroie ilyen viszonyulása, és még párttársai is sugalmazták lemondását. Végül is lemondott, azt nyilatkozva, hogy ezt becsületbeli kötelességének tartotta… Az idén júniusban Ioan Rus akkori közlekedésügyi miniszter a diaszpóráról nyilatkozva ugyancsak tett egy kommunikációs szempontból megengedhetetlen megjegyzést, nevezetesen erotikus célzatú szavakkal illette a külföldön élő és dolgozó romániai férjek nejeinek itthoni esetleges „ténykedéseit”. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy bizonyos értelemben kendőzetlenül fogalmazott, és szavainak utólag megitta a levét, lévén, hogy a közvélemény felháborodása nyomán kénytelen-kelletlen be kellett nyújtsa lemondását. Legutóbb ugyancsak a „keresetlen szavak” vezettek oda, hogy az oktatásügyi minisztérium egyik államtitkára, Vasile Şalaru lemondásra kényszerült…
Mindezt miért elevenítettük fel? Többek között annak okán, amire rátapintott Klaus Johannis, amikor azt állította, hogy Gabriel Oprea lemondását azért kérte, mert egy krízishelyzetben nem voltak képesek felülkerekedni a történteken, és megfelelő módon tájékoztatni a közvéleményt azok, akik abban ilyen vagy olyan módon érintettek voltak, valamint azok felettesei. „Véleményem szerint az ezzel a balesettel kapcsolatos teljes kommunikálás katasztrofális volt. Ez a politikai vetület, és e politikai vetület kapcsán adtam tanácsot Oprea úrnak” – így az államelnök. A tanácsot ajánlatos lett volna megszívlelni. Ami pedig a történteket illeti, bizonyára valamelyes eredménye lesz a kivizsgálásnak, de talán arra is választ kellene találni, hogy az elmúlt esztendők során kik és milyen címen éltek (vissza) a rendőri kíséret igénybevételével, és az mennyibe került az állami költségvetésnek. A belügyminiszterről például azt hallani, hogy az idén mintegy 1500-szor vette igénybe ezt a „szolgáltatást”. De hallani arról is, hogy az ortodox egyház fejének luxus-személygépkocsiját is gyakorta rendőri autók övezik.
Hecser Zoltán