borús égbolt
enyhe havazás
A székelykeresztúri unitárius templom orgonájának története (1.)
Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A keresztúri egyházkör unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila.
[caption id="attachment_57408" align="aligncenter" width="1971"]
A székelykeresztúri orgona Fotó: Enyedi Pál[/caption]
Keresztur a Gagypatakának Nagy- Küküllőbe szakadásának térhelyen fekszik. Az északi-részét alkotó Kereszturfalva messze felnyúlik a Gagy pataka völgyébe, míg többi része a Küküllő bal partján nyulik el hosszan. Egy hosszu, szabályos utcza szeli át egész hosszában a várost, mely utczának kiszélesedése alkotja a város központi s terjedelmes piaczát… – írta Orbán Balázs. A város 1333-ban, a pápai tizedjegyzékben jelentkezik de Sancta Cruce néven, 1459-ben pedig oppidum Keresthur a neve. 1333-ban Szentkereszt tiszteletére szentelt temploma volt, a pápai tizedjegyzék szerint papja, Jakab 24 banálist fizetett. A város első temploma, a mai központi templomnál nagyobb, kéttornyú román kori templom volt. A tatárjárás idején elpusztult, az utána következő évtizedekben, annak romjaiból és annak belső területén kisebb templomot építenek, amelyet a 14. században bővítnek.
A reformáció idején a város lakosságának egy része unitáriussá lett. Az unitáriusok kezdeti életéről kevés írásos emlék maradt fenn, bár az 1606-os kolozsvári zsinat határozata, miszerint minden év június 8-án felváltva tartsanak zsinatot Kolozsváron és Székelykeresztúron, bizonyítja, hogy a székelykeresztúri unitárius egyházközség a tekintélyesebbek közé tartozott. 1630-ig a központi templomot a reformátusokkal közösen használták. 1767 augusztus 19-én Hadik András gróf, erdélyi kir. kormányszéki elnök, erdélyi főparancsnok rendeletére elvették a főtéri templomot az unitáriusoktól. „Az új templom építéséről, a templom belsejében köröskörül ilyen felírás tanúskodik már-már elmosodó betükkel: »Elvétetvén a sz. kereszturi unitária eklésiától a régi nagy templom 1767 esztendőb. Ez ujj templom Isten segítvén Szent neve ditsérete s imádása végett a felséges Tsászári Királyi Kegyelmes engedelemmel T: az 1782-ben kezdett épülni kőfalai Tserepes szarvazattja végződett 1783-ban Patakfalvi János curátorságáb. Vakoltatott meg 1789-ben Patakfalvi Mihály és K. Fazakas István curátorságokb. Tornya pedég félben maradván a szük idő terhes voltáért. Mennyezeti készült 1792-dik esztendőb. Kováts Mihály curátorságában Sz. Erzsebeti … Asztalos által. A nevezett unitaria eklésia és Tks. Tks. Patronus Urai Isten tisztelete sz. Háza épitéséhez Gerjedező indulatjokból költségek s fáratságokból és több Istenfélő hívek segítségek által de nevezetesen Tekintetes Felső Dobófalvi Maróti István úr kegyes életében Sion pusztaságit fáradhatatlanul ékesítő Jerusálem romladozott kőfalait épitgető kezeinek segitségéből Sol. CXII. Vs. 6 Örök emlékezetben leszen ez igaz.«”
1844-ben, az egyházközség orgonát szeretett volna építeni templomában. A számadási jegyzőkönyv szerint vásároltak „20 szál zsilip deszkákat és 15 szál bél deszkákat”, amire 16 forint 80 pénzt fizettek. A karzat elkészítéséért, az asztalosmesternek 15 forintot fizettek. A lappanccsal és zárral ellátott karzat több hétre nyúló munkával készült el, a munkások ellátására 4,72 forintot fizettek. Erre a karzatra helyezték az orgonát. Az esperesi vizitáció beszámol az orgona építéséről: „Egy készülő félbe levő orgonát láta az Ekkla Templomában, egyebekbe se apadása, sem szaporodása az Ekklai Jokban: s már a számadolo Gondnok, Kálmán Pál számadásának kell vala szőnyegre jönni, és igy vizsgálat alá, de feles ígéretek tétettvén a’ jóltevő Knyek által minden felől érintett orgonára és az orgonais akkor készen nem lévén sem az ígéretek mennyisége, bé jövetele, sem az orgonára tett költség nem határoztatott vala meg, hanem follyásban meg állíttaték azért, hogy mikor az orgona tökéletesen elkészíttetik és a’ Mester művésztől Templomba tartando ünnepély mellett át vétetik a’ Curatori számadásis akkor vétessék vizsgálat alá – azonban az orgona elkészíttetett, meg probáltatása s át vétele ünnepélyesen meg esett, a’ mely remek a’ maga művében hat mutatios lévén s a maga létit részint az Ekklai Tagokk ugy helybeli Patronus Mlgs. Biro Josef urnak indítványoztatását és főleg létre valo hozattatását a’ fáradhatatlan szorgalma helybeli Papnak Tiszt. Péterffi Sándor urnak méltán köszönheti…” A megígért összegek azonban az ünnepélyes átadás után sem érkeztek be, ezért a számadást a következő évre halasztották. A következő évben a számadási jegyzőkönyvben olvashatjuk: „A templom alkalmas állásban vagyon ékes a már tökéletesen elkészült orgonával…” Az összeg nagy része kéregetés útján gyűlt be: „…nem csak az Ekkésiai tagok, hanem ország szerte sok jo keresztények adakoztanak az orgona számára…” Összesen 1390 magyar forint és 61 pénz gyűlt össze, amelybe belefoglalták a helybeliek 19,70 forintját is.
A támogató egyházközségek számadáskönyveiben találkoztam azon adományok összegével, amelyekkel a keresztúri orgona építését segítették. Az eklézsia pénztárából 41,28 forintot vettek el az orgona kifizetése érdekében. A kiadásoknál említik az orgona árát: „…orgonára kívántatott anyagokért az orgonacsináló egész fizetésével együtt 1462,22 mf.”
A Keresztény Magvető 1879. 2 számában Nagyajtai Kovács István részletesen leírja az orgonakészítés körülményeit: „Az ifjú lelkész úr valahára a kész templomot orgonával vágyott ékesíteni. Ezt szerették volna hallgatói is, de a szükséges költséget nem látták kiállíthatónak. Papjok más reménnyel volt; s a kezdetet halogatás nélkül meg akarván tenni, kijelentette nekik csak azok járuljanak orgona-költség fedezéséhez, kik önkéntesen akarnak és csak annyival, mennyivel kívánnak, kényszerítés senki irányában nem lesz. Mindemellett nemcsak senki nem vonakodott az érintett czélra adakozni, hanem inkább még a legszegényebbek is tehetségeikhez képest meghozták önkényt adományaikat, és oly összeget tettek össze, mely tekintve számukat és állapotjukat, vallásos buzgóságuknak mindig dicséretes szép tanujeleként mutatható fel. Csakhogy mindez még nem volt elég. Az ífjú pap most tovább lépést tett. Segédtanár is lévén a középtanodában, a tanuló ifjusághoz fordult: Elmondta nekik, hogy a sz. kereszturi unitárius hitközség ügye közös hitfelekezeti ügy, annak előmozdításával ez is előmozdíttatik. Majd, tehát, mikor szűnidő beáltával hazájokba visszatérnek, beszéljék el ezt otthon szülőiket, barátjaikat, ismerőseiket kérjék, hívják fel segélyzésre az orgona ügyben. Az ifjuság lelkesedéssel fogadta a hozzája intézett buzdító szavakat. Megtette híven, mire felszólíttatott s némelyik nemcsak otthon s közelben, hanem távol vidékekben is, és számadolva beszolgáltatta gyűjteményét. A helybeli egyházközség tagjai közül is vállalkozott nehány gyűjtő, kik megkeresvén a jobb testvéregyházközségeket, megvitték azok adományait. S ily képen tetemes összeg gyüjtetett, melyből nemcsak az orgonakészítés ára, készítő útiköltsége kifizettethettek, hanem az orgona tekintetéből a templom falán két új ablak nyitattván, és egy új karzat állítattván, az ezekre fordított költségek is teljesen fedeztetthettek. 1844-ben decemberben pedig az orgona rendeltetése helyén felállíttatván, Péterfi lelkész annak 20-án azon örvendező hívei közt örvendezve maga is megtarthatta örömünnepi beszédét szent Dávid 150-ik zsoltárából ezen szavakat választván alapul: »Dicsérjétek az erős Istent az ő szentséges lakhelyében – az ő nagyságának sokasága szerint – trombiták zengésével, lanttal, hegedűvel és orgonákkal. Minden lélek dicsérje az Urat.«”
De ki is volt az orgonakészítő mester? Jóval később 1923-ban, a püspöki vizitáció alkalmával írt egyházközség monográfiában ezt jegyzik: „2. Ugyancsak a Péterfi Sándor lelkész érdeme, hogy az 1845 évben a Németországból hazajött Schneider Károly orgona készítő mester ingyen, reclámszerűen megkészíti első művét, a keresztúri unitárius templomba elhelyezett orgonát…” Honnét vehette a jegyző ezeket az adatokat? Dr. Enyedi Pál véleménye szerint is Carl Schneider az orgona készítője, társa a firtosváraljai templomban található orgonának. Steffen Schlandt brassói orgonaművész, a Fekete-templom orgonistája, Carl Schneider életrajzában említi, hogy a művész részt vett Carl August Buchholz mellett a Fekete-templom nagy orgonájának építésében, majd 1836–1839 között a stralsundi (Németország) Szent Miklós-templom orgonájánál segédkezett. Onnan 1841-ben tért vissza Brassóba, tehát nagyon közel van a jegyző által említett időponthoz. Érdekes, tisztáznivaló adat!
1846-ban, Kovács János 10 forintot adományozott az orgonára. A hangszer jól működött, hisz a következő évtizedekben nem említik az orgonát a számadási jegyzőkönyvek. A legtöbb problémát az orgona fúvója okozta, valószínű az ablakok közelsége nem volt jó hatással az orgonára. A fúvót javították 1872-ben, 1880-ban, 1882-ben, 1885-ben és 1889-ben. 1873-ban, az orgonát 8 forintért javíttatták.
Az 1889-es évről való számadási adatok nagyobb javításról tesznek említést: „Orgona hangolás, javítás, festés 61 frt. 25 kr.” A hangszer annyira elromlott, hogy 1904-ben, a keblitanács határozatot hoz: „…az orgona fúvoja annyira meggyengült, hogy az ma holnap teljesen használhatattlanná válik. De itt a tóldozás-foldózás mit sem ér. – E végre egy régebb óhajtást vél tejesíteni, ha javaslatba hozza, hogy az orgona helyeztessék a szószékkel szemben levő ujkarba, látassék el egy a mostani korban készíttetni szokott uj franczia fuvóval és előlről játszó asztallal (klaviatura).” Katona Sándor énekvezér-tanítót bízták meg Csioflek Miklós orgonakészítő megkeresésével. A részletekről nem értesítenek a jegyzőkönyvek. Tény, hogy az orgona javításának kérdése 1906-ban kerül újra terítékre, amikor Benedek Mihály kántor-tanítót bízták meg a Csioflek Miklóssal való szerződés megkötésével. Az előzetes tárgyalások során, a brassói orgonaművész 440 koronát kért a munkáért, „mely összegben aztán szállítás, a munkálatok alatti koszt, szóval minden benfoglaltatik”. A javításról nagyon kevés adatunk van. Hogy megtörtént, egy gondnoki naplóból vett adatból következtethetünk: „A régi orgonafuvó boríték deszkáért 4 korona.” Az orgona játszóasztalán található a brassói orgonagyáros cégjelzése, dátum nélkül.
Folytatjuk
A székelykeresztúri orgona Fotó: Enyedi Pál[/caption]
Keresztur a Gagypatakának Nagy- Küküllőbe szakadásának térhelyen fekszik. Az északi-részét alkotó Kereszturfalva messze felnyúlik a Gagy pataka völgyébe, míg többi része a Küküllő bal partján nyulik el hosszan. Egy hosszu, szabályos utcza szeli át egész hosszában a várost, mely utczának kiszélesedése alkotja a város központi s terjedelmes piaczát… – írta Orbán Balázs. A város 1333-ban, a pápai tizedjegyzékben jelentkezik de Sancta Cruce néven, 1459-ben pedig oppidum Keresthur a neve. 1333-ban Szentkereszt tiszteletére szentelt temploma volt, a pápai tizedjegyzék szerint papja, Jakab 24 banálist fizetett. A város első temploma, a mai központi templomnál nagyobb, kéttornyú román kori templom volt. A tatárjárás idején elpusztult, az utána következő évtizedekben, annak romjaiból és annak belső területén kisebb templomot építenek, amelyet a 14. században bővítnek.
A reformáció idején a város lakosságának egy része unitáriussá lett. Az unitáriusok kezdeti életéről kevés írásos emlék maradt fenn, bár az 1606-os kolozsvári zsinat határozata, miszerint minden év június 8-án felváltva tartsanak zsinatot Kolozsváron és Székelykeresztúron, bizonyítja, hogy a székelykeresztúri unitárius egyházközség a tekintélyesebbek közé tartozott. 1630-ig a központi templomot a reformátusokkal közösen használták. 1767 augusztus 19-én Hadik András gróf, erdélyi kir. kormányszéki elnök, erdélyi főparancsnok rendeletére elvették a főtéri templomot az unitáriusoktól. „Az új templom építéséről, a templom belsejében köröskörül ilyen felírás tanúskodik már-már elmosodó betükkel: »Elvétetvén a sz. kereszturi unitária eklésiától a régi nagy templom 1767 esztendőb. Ez ujj templom Isten segítvén Szent neve ditsérete s imádása végett a felséges Tsászári Királyi Kegyelmes engedelemmel T: az 1782-ben kezdett épülni kőfalai Tserepes szarvazattja végződett 1783-ban Patakfalvi János curátorságáb. Vakoltatott meg 1789-ben Patakfalvi Mihály és K. Fazakas István curátorságokb. Tornya pedég félben maradván a szük idő terhes voltáért. Mennyezeti készült 1792-dik esztendőb. Kováts Mihály curátorságában Sz. Erzsebeti … Asztalos által. A nevezett unitaria eklésia és Tks. Tks. Patronus Urai Isten tisztelete sz. Háza épitéséhez Gerjedező indulatjokból költségek s fáratságokból és több Istenfélő hívek segítségek által de nevezetesen Tekintetes Felső Dobófalvi Maróti István úr kegyes életében Sion pusztaságit fáradhatatlanul ékesítő Jerusálem romladozott kőfalait épitgető kezeinek segitségéből Sol. CXII. Vs. 6 Örök emlékezetben leszen ez igaz.«”
1844-ben, az egyházközség orgonát szeretett volna építeni templomában. A számadási jegyzőkönyv szerint vásároltak „20 szál zsilip deszkákat és 15 szál bél deszkákat”, amire 16 forint 80 pénzt fizettek. A karzat elkészítéséért, az asztalosmesternek 15 forintot fizettek. A lappanccsal és zárral ellátott karzat több hétre nyúló munkával készült el, a munkások ellátására 4,72 forintot fizettek. Erre a karzatra helyezték az orgonát. Az esperesi vizitáció beszámol az orgona építéséről: „Egy készülő félbe levő orgonát láta az Ekkla Templomában, egyebekbe se apadása, sem szaporodása az Ekklai Jokban: s már a számadolo Gondnok, Kálmán Pál számadásának kell vala szőnyegre jönni, és igy vizsgálat alá, de feles ígéretek tétettvén a’ jóltevő Knyek által minden felől érintett orgonára és az orgonais akkor készen nem lévén sem az ígéretek mennyisége, bé jövetele, sem az orgonára tett költség nem határoztatott vala meg, hanem follyásban meg állíttaték azért, hogy mikor az orgona tökéletesen elkészíttetik és a’ Mester művésztől Templomba tartando ünnepély mellett át vétetik a’ Curatori számadásis akkor vétessék vizsgálat alá – azonban az orgona elkészíttetett, meg probáltatása s át vétele ünnepélyesen meg esett, a’ mely remek a’ maga művében hat mutatios lévén s a maga létit részint az Ekklai Tagokk ugy helybeli Patronus Mlgs. Biro Josef urnak indítványoztatását és főleg létre valo hozattatását a’ fáradhatatlan szorgalma helybeli Papnak Tiszt. Péterffi Sándor urnak méltán köszönheti…” A megígért összegek azonban az ünnepélyes átadás után sem érkeztek be, ezért a számadást a következő évre halasztották. A következő évben a számadási jegyzőkönyvben olvashatjuk: „A templom alkalmas állásban vagyon ékes a már tökéletesen elkészült orgonával…” Az összeg nagy része kéregetés útján gyűlt be: „…nem csak az Ekkésiai tagok, hanem ország szerte sok jo keresztények adakoztanak az orgona számára…” Összesen 1390 magyar forint és 61 pénz gyűlt össze, amelybe belefoglalták a helybeliek 19,70 forintját is.
A támogató egyházközségek számadáskönyveiben találkoztam azon adományok összegével, amelyekkel a keresztúri orgona építését segítették. Az eklézsia pénztárából 41,28 forintot vettek el az orgona kifizetése érdekében. A kiadásoknál említik az orgona árát: „…orgonára kívántatott anyagokért az orgonacsináló egész fizetésével együtt 1462,22 mf.”
A Keresztény Magvető 1879. 2 számában Nagyajtai Kovács István részletesen leírja az orgonakészítés körülményeit: „Az ifjú lelkész úr valahára a kész templomot orgonával vágyott ékesíteni. Ezt szerették volna hallgatói is, de a szükséges költséget nem látták kiállíthatónak. Papjok más reménnyel volt; s a kezdetet halogatás nélkül meg akarván tenni, kijelentette nekik csak azok járuljanak orgona-költség fedezéséhez, kik önkéntesen akarnak és csak annyival, mennyivel kívánnak, kényszerítés senki irányában nem lesz. Mindemellett nemcsak senki nem vonakodott az érintett czélra adakozni, hanem inkább még a legszegényebbek is tehetségeikhez képest meghozták önkényt adományaikat, és oly összeget tettek össze, mely tekintve számukat és állapotjukat, vallásos buzgóságuknak mindig dicséretes szép tanujeleként mutatható fel. Csakhogy mindez még nem volt elég. Az ífjú pap most tovább lépést tett. Segédtanár is lévén a középtanodában, a tanuló ifjusághoz fordult: Elmondta nekik, hogy a sz. kereszturi unitárius hitközség ügye közös hitfelekezeti ügy, annak előmozdításával ez is előmozdíttatik. Majd, tehát, mikor szűnidő beáltával hazájokba visszatérnek, beszéljék el ezt otthon szülőiket, barátjaikat, ismerőseiket kérjék, hívják fel segélyzésre az orgona ügyben. Az ifjuság lelkesedéssel fogadta a hozzája intézett buzdító szavakat. Megtette híven, mire felszólíttatott s némelyik nemcsak otthon s közelben, hanem távol vidékekben is, és számadolva beszolgáltatta gyűjteményét. A helybeli egyházközség tagjai közül is vállalkozott nehány gyűjtő, kik megkeresvén a jobb testvéregyházközségeket, megvitték azok adományait. S ily képen tetemes összeg gyüjtetett, melyből nemcsak az orgonakészítés ára, készítő útiköltsége kifizettethettek, hanem az orgona tekintetéből a templom falán két új ablak nyitattván, és egy új karzat állítattván, az ezekre fordított költségek is teljesen fedeztetthettek. 1844-ben decemberben pedig az orgona rendeltetése helyén felállíttatván, Péterfi lelkész annak 20-án azon örvendező hívei közt örvendezve maga is megtarthatta örömünnepi beszédét szent Dávid 150-ik zsoltárából ezen szavakat választván alapul: »Dicsérjétek az erős Istent az ő szentséges lakhelyében – az ő nagyságának sokasága szerint – trombiták zengésével, lanttal, hegedűvel és orgonákkal. Minden lélek dicsérje az Urat.«”
De ki is volt az orgonakészítő mester? Jóval később 1923-ban, a püspöki vizitáció alkalmával írt egyházközség monográfiában ezt jegyzik: „2. Ugyancsak a Péterfi Sándor lelkész érdeme, hogy az 1845 évben a Németországból hazajött Schneider Károly orgona készítő mester ingyen, reclámszerűen megkészíti első művét, a keresztúri unitárius templomba elhelyezett orgonát…” Honnét vehette a jegyző ezeket az adatokat? Dr. Enyedi Pál véleménye szerint is Carl Schneider az orgona készítője, társa a firtosváraljai templomban található orgonának. Steffen Schlandt brassói orgonaművész, a Fekete-templom orgonistája, Carl Schneider életrajzában említi, hogy a művész részt vett Carl August Buchholz mellett a Fekete-templom nagy orgonájának építésében, majd 1836–1839 között a stralsundi (Németország) Szent Miklós-templom orgonájánál segédkezett. Onnan 1841-ben tért vissza Brassóba, tehát nagyon közel van a jegyző által említett időponthoz. Érdekes, tisztáznivaló adat!
1846-ban, Kovács János 10 forintot adományozott az orgonára. A hangszer jól működött, hisz a következő évtizedekben nem említik az orgonát a számadási jegyzőkönyvek. A legtöbb problémát az orgona fúvója okozta, valószínű az ablakok közelsége nem volt jó hatással az orgonára. A fúvót javították 1872-ben, 1880-ban, 1882-ben, 1885-ben és 1889-ben. 1873-ban, az orgonát 8 forintért javíttatták.
Az 1889-es évről való számadási adatok nagyobb javításról tesznek említést: „Orgona hangolás, javítás, festés 61 frt. 25 kr.” A hangszer annyira elromlott, hogy 1904-ben, a keblitanács határozatot hoz: „…az orgona fúvoja annyira meggyengült, hogy az ma holnap teljesen használhatattlanná válik. De itt a tóldozás-foldózás mit sem ér. – E végre egy régebb óhajtást vél tejesíteni, ha javaslatba hozza, hogy az orgona helyeztessék a szószékkel szemben levő ujkarba, látassék el egy a mostani korban készíttetni szokott uj franczia fuvóval és előlről játszó asztallal (klaviatura).” Katona Sándor énekvezér-tanítót bízták meg Csioflek Miklós orgonakészítő megkeresésével. A részletekről nem értesítenek a jegyzőkönyvek. Tény, hogy az orgona javításának kérdése 1906-ban kerül újra terítékre, amikor Benedek Mihály kántor-tanítót bízták meg a Csioflek Miklóssal való szerződés megkötésével. Az előzetes tárgyalások során, a brassói orgonaművész 440 koronát kért a munkáért, „mely összegben aztán szállítás, a munkálatok alatti koszt, szóval minden benfoglaltatik”. A javításról nagyon kevés adatunk van. Hogy megtörtént, egy gondnoki naplóból vett adatból következtethetünk: „A régi orgonafuvó boríték deszkáért 4 korona.” Az orgona játszóasztalán található a brassói orgonagyáros cégjelzése, dátum nélkül.
Folytatjuk
.jpg)
