Hirdetés

A szabadságot ünnepelték Zetelakán

A zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola a szabadságharc 175. évfordulójáról méltóképpen emlékezett meg. Délelőtt ünnepi szentmisén hangolódtak az ünnepre a község fiataljai és idősei.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 2 perc
A szabadságot ünnepelték Zetelakán
Zetelakán is megemlékeztek a 1848-as forradalomról Fotó: Dimén Csilla

Délelőtt tizenegy órától az ünneplő közösséget a márciusi ifjak várták. Tiszteld a múltad, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn címmel a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola diákjai és a Pro Zetea Egyesület színjátszó csapata által színpadra állított előadást tekinthették meg az egybegyűltek a Zetelaki Férfikórus közreműködésével, Jakócs Zoltán vezényletével, amelyet Dimén Csilla tanárnő és Lőrincz József tanítottak be. Az azonos című amatőr filmet vitték most a közönség elé élő előadás formájában a színes, változatos népviseletbe öltözött fiatalok. Ezt követően a település intézményei és egyesületei elhelyezték a kegyelet koszorúit a forradalomban elesett hősök tiszteletére. Ünnepi beszédek hangzottak el Nagy Attila, a község polgármestere, valamint Abrán Enikő iskolaigazgató részéről. A következőkben a VI. osztályos tanulók bemutatták a március 15-i ünnepi előadásukat, melyet Brok Enikő magyar szakos tanárnő tanított be. Színvonalas, mozgalmas előadást láthattunk a fiataloktól. Színpadra lépett az iskola Ezüstfenyő néptánccsoportja is, a táncot Kovács Imre táncoktató tanította be. A műsor záróakkordjaként a Zetelaki Férfikórus dalai következtek Jakócs Zoltán közreműködésével. A végén a himnuszok közös éneklésére került sor. A megemlékező esemény színvonalát a huszárok felvonulása emelte.

– Tartalmas, lélekemelő ünneplésben lehetett része mindenkinek, aki megtisztelt jelenlétével. Iskolánk tanulói szép számban vettek részt ezen előadások színvonalasabbá tételében és lebonyolításában. Akárcsak Zetelakán, a zeteváraljai Jókai Mór Általános Iskola diákjai és pedagógusai is méltóképpen adtak végtisztességet forradalmi hőseinknek – mondta Abrán Enikő iskolaigazgató.

Dimén Csilla
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!