A napközik többsége a jövő héttől fogadja a gyermekeket, köztük vannak azok a picik is, akik most lépnek be az intézményes oktatásba. A járvány alaposan megkavarta a beszoktatás rituáléját, míg azelőtt akár egész délelőtt is bent lehetett a szülő, most többnyire már a kapuban el kell búcsúzni egymástól. Mit tehetünk, hogy könnyebb legyen az elválás – többek között erről kérdeztük Péterffy Tünde székelyudvarhelyi pszichológust. – Sajnos most sem beszélhetünk „klasszikus” beszoktatásról a most napközissé váló kicsik esetében, tehát a szülőnek idén sem lesz lehetősége bekísérni, egy kis időt bent tölteni az intézményben. Mennyire nehezítették meg a járványügyi szabályok a kicsik beszoktatását, beilleszkedését? – Az új helyzethez való alkalmazkodás nemcsak a kisgyerekek számára volt kihívás, hanem a napközik és a szülők számára is. Tanév elején nagyobb szervezést igényelt és igényel a napközik részéről, hogy a beszoktatást minél zökkenőmentesebben tudják megvalósítani. A szülők idén sem mehetnek be az intézményekbe, az ajtóban kell elbúcsúzni a gyerekektől, akiket a dadus vezet be a csoportba. A gyerekek nem vihették be a számukra megnyugtató, érzelmileg biztonságot adó tárgyakat (plüss, párna, kedvenc játék stb.). A csoportokban is kevesebb eszközt, játékot lehetett használni, minden gyereknek volt egy saját doboza, és az elején nehézséget okozott, amíg megtanulták, hogy a saját dolgaikat használhatják. Ami a beszokást illeti, visszaesést okozott az a három-négy hónap kiesés is, amikor nem járhattak napközibe a járványhelyzet miatt, néhány gyereknél kezdődött elölről a beszoktatás folyamata. Én azt láttam, hogy a napközik vezetősége, pedagógusok, dadusok, szülők együttműködve képesek voltak rugalmasan alkalmazkodni az új helyzethez, szabályokhoz. Kiemelném a gyerekek szerepét ebben a nehéz periódusban, akik egy bizonyos idő elteltével büszkén, bátran lépték át a napközik kapuját, mosolyogva integettek az ablakokon keresztül és rohantak be a csoportokba, hogy megéljék a játszás, napközis élet apró örömeit. Remélem, az idén is így lesz. Úgy tűnt, hogy főleg a szülőknek volt nagyobb trauma ez a fajta búcsúzkodás, hogy nem kísérhetik be a kicsiket a folyosókra, így lerövidült a búcsú, a sírás ideje. Az óvónők visszajelzései alapján sokkal hatékonyabb volt a beszoktatás ilyen formában, a gyerekek hamarabb önállósultak, főleg az öltözködés és a ruhaelpakolás terén. Az is biztos, hogy a pedagógusok számára nagyobb odafigyeléssel járt a reggeli és a délutáni program (gyermekek átvétele, elengedése, öltöztetés, míg a többi gyerek a csoportban van), de mégis nyugodtabban telt el ez az időszak, mivel csak a gyerekekre kellett figyelniük, elmaradtak a szülőkkel való hosszabb-rövidebb beszélgetések, amelyek – valljuk be – néha hátráltatók tudnak lenni a munkában. – Egyébként függetlenül a jelenlegi helyzettől, pszichológusszemmel hogyan zajlana az ideális beszoktatási folyamat? – Véleményem szerint erre recept nincs, minden gyermek esetében egyénre szabva kell megtalálni a kulcsot. Vannak, akiknek túl nagy stresszet jelent a napközi, nehezebben bírják a nagy létszámú csoportokat, ezért több időre van szükségük, vannak gyerekek, akiknél kevesebb időt vesz igénybe a beilleszkedés, sok esetben ez alkati kérdés. Egyébként is az óvodai beszoktatás, összeszokás szinte az egész tanévre vonatkozik. A gyerekek gyakran megbetegszenek, otthon maradnak, s utána szinte minden alkalommal elölről kell kezdeni a folyamatot. Általában a gyerekeknek hosszú időre van szükségük ahhoz, hogy érzelmileg biztonságban érezzék magukat. Én nagyon fontos tényezőnek tartom a szülő és pedagógus közti bizalmat, a folyamatos kapcsolattartást, kommunikációt. A pedagógus saját tapasztalatai alapján olyasmire is felfigyelhet, amit esetleg a szülő nem tart fontosnak. A szülők bízzanak az óvónőkben, szakmai tudásukban, ami alapján segíthetik a gyerekek szocializációját, beilleszekdését a csoportba! – Két és fél, hároméves a kicsi, beírattuk napközibe, közeleg az első nap. Hogyan készüljünk fel erre a nagy váltásra? – A napközibe lépés az egész család életében fontos esemény, hiszen a gyerek ekkor kezd igazából leválni a szülőkről, ekkor kerül közösségbe, ahol meg kell tanulnia az új helyzethez, társaihoz, az óvó nénikhez való alkalmazkodást. Fel kell őt készíteni az óvodai életre, beszélgetni vele, hogy megváltozik a napi rituálé, egy új helyre kerül, ott fog enni, aludni, játszani, barátokat szerezni. Nem lesz ott se anya, se apa, de célszerű elmondani, hogy mindig utána mennek. Fokozatosan otthon is kialakíthat a szülő a napközihez hasonló napirendet. Amennyiben lehetőség adódik, sétálás közben érdemes ellátogatni a napközibe, bemenni az udvarra, megismerkedni az új hellyel, esetleg az óvónőkkel. A szülő olvashat (számos ilyen könyv található a boltokban) illetve kitalálhat olyan történeteket, amelyben a főszereplő hasonló helyzetben van, mint a gyerek, a leendő óvodás, akár szerepjátékokban el is játszhatják. Időt kell szánni a beszélgetésre, amikor a gyerek nyugodtan kérdezhet, anya, apa saját élményeiről is mesélhet. – Hogyan tudunk segíteni szülőként a gyermeknek, hogy minél kevésbé legyen traumatikus az elszakadás? – Nagyon gyakran a szülő engedi el nehezen a gyereket, tudatalatti félelmek vezetik, a gyerek átveszi ezeket a félelmeket, negatív érzéseket, s úgy reagál az anya bizonytalanságára, hogy ő sem akar a napköziben maradni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy elsősorban az a fontos, hogy a szülő szokja meg az új helyzetet, bízzon abban, hogy a gyerek jó helyen lesz a napköziben. Érdemes szülőként önvizsgálatot tartani (saját élmények az óvodáról, gyerekkori és jelenlegi érzések megfogalmazása), illetve pozitív képet kialakítani a napközi kezdésével kapcsolatosan. Bízzunk magunkban és gyerekünkben, hogy ügyesen fogjuk venni a beszoktatással járó nehézségeket! Ne féltsük és óvjuk túlságosan, a beszoktatás ideje alatt pedig legyünk türelmesek! A búcsúzás, elválás minden gyereknél más szokások, rituálék szerint történik, de érdemes néhány dolgot átgondolni. Például: amennyiben lehetőség van bevinni valami személyeset, a gyermek a szülővel közösen kiválaszthat egy ún. varázstárgyat (kendő, plüss, kispárna, takaró, varázskő stb.), ami „segít” a nehezebb pillanatokban. Érdemes továbbá letisztázni, hogy ki megy utána délután és mikor – ezt mindig valamilyen eseményhez kell kötni, mivel a kisgyerekek időérzéke még nem alakult ki. Reggel mindig búcsúzzunk el, köszönjünk, és soha ne verjük át, ne hazudjunk gyerekünknek! (például azt mondjuk, hogy megyünk a mosdóba, aztán megszökünk előle). Ha lehet, ne sírjunk előtte vagy vele együtt, és próbáljunk pozitívan viszonyulni a napközihez, és soha ne fenyegessük ezzel a gyermeket. Elváláskor igyekezzünk szeretetteljesek, és határozottak lenni. – Mit várhatunk el a pedagógustól? – Véleményem szerint legfontosabb a pedagógus személyisége, kisugárzása, mosolya, hangja, megnyugtató simogatása, ringatása, megértése, elfogadása. Mindemellett minden óvónőnek megvan a sajátos módszere, amellyel el tudja varázsolni a gyerekeket, el tudja terelni figyelmüket. – Mi lehet amögött, amikor hetek, hónapok telnek el, és még mindig nagy sírással válunk el reggelente? Mit tehet a szülő ilyen esetben? – Lehet, hogy túl korán került közösségbe a gyermek, sérült az érzelmi biztonsága, vagy épp nem volt megfelelő a beszoktatás. A túlóvás, túlféltés is szerepet játszhat. Lehet az is, hogy nem szimpatikus az óvónő, vagy épp félénk, visszahúzódó, érzékeny a gyermekünk, ezért nehezebben viseli a közösséget. A reggeli nagy zokogás nagyon gyakran a szülőnek szól, nem feltétlenül a helyzetnek. Itt jegyzem meg, hogy a sírásnak mint a beszoktatás velejárójának pozitív hozama is van, hiszen a gyerek könnyeivel a feszültség is kijön, segít feldolgozni a traumát. Bár szülőként ezt rossz végignézni, valószínű, ez csak neki jelent problémát. Érdemes az óvó nénivel konzultálni a gyerek napjával kapcsolatosan, hogy érezte magát, milyen volt a hangulata stb. Végül, ha a szülő nehezen viseli a reggeli könnyes elválást, mert már hosszú ideje tart, érdemes szakemberrel átbeszélni a problémát. – Mikor mondhatjuk egy kisgyerekre, hogy „óvodaérett”? – Az óvodai beszoktatást megkönnyítő tényező a gyerek életkorának megfelelő fejlettségi szint elérése, amely több területet is érint: jó, ha a kommunikációs képessége már ott tart, hogy alapvető igényeivel kapcsolatosan ki tudja fejezni magát, továbbá ha keresi a gyermek a kortársakkal való kapcsolatot, képes a kapcsolattartásra, tud már alkalmazkodni társaihoz, a közösséghez, amelyhez tartozik. Fontos a pszichés érettség, hogy tudja elfogadni a szülő, főleg az anya távollétét, és tudja, hogy mindig időben érte jönnek. A bizonyos fokú önállóságra való törekvést is kiemelném, amiben segítenek a dadusok, óvónők. Fontos a szülő részéről is a partnerség, így a gyerekek fokozatosan válnak önállóvá. Jó az is, ha már szobatiszta a gyermek. A szülő részéről elengedhetetlen az óvodához szükséges képességek támogatása, elismerése és biztatása, így egy idő után rögzülnek és természetessé válnak ezek a gyerek számára.

Asztalos Ágnes