borús égbolt
A mesterséges intelligencia diadalútja és a halál
Azt mondják, hogy létezik. Olyan erős, hogy már-már emberek fölötti. Ismerek olyan fiatalembert, aki állítólag ehhez kapcsolódó kutatásban vesz részt valahol Nagy-Britanniában. Néha beszél is róla, bár az a gyanúm, hogy csak az eredmények töredékét szivárogtatja ki. Állítólag titoktartási kötelezettség van ilyen téren (is), s ha csak úgy kifecseg érdemi dolgokat a tudós, akkor neki annyi. A lényeget – egyelőre – homály fedi. Az is előfordulhat ám, hogy a háromdiplomás ipse szendvicsemberként tengeti napjait Londonban, ám azt a fajta a valóságot nem közli a közösségi oldalon levő profilján, sem a honi kocsmában…
Viszont nem kell ahhoz jeles hozzáértőnek lenni, hogy ráébredjünk arra, hogy a Mesterséges Intelligencia (MI), vagy inkább AI (A. I .) – az angol Artificial Intelligence rövidítése – létezik. Ha már olyan nagy, akkor írjuk csak váltig nagybetűkkel, ha Isten nevét semminek és semmibe vesszük, s avultnak tartjuk mindazt, amit az emberiség kultúrájának és tudományával, a diszciplínák több ezer éves ballasztjával, a Szentírással, meg a teremtéstörténettel, a végességről és az örök életről mondottakkal, az erkölcs alaptörvényeivel és tartós értékeivel együtt összehordtunk!
Itt van a kezünkben. Bizony. Mi magunk hoztuk létre. Nem egyéb, mint ama felhalmozott tudás, amelyet az utóbbi évtizedekben egyre inkább kihajítottunk a virtuális térbe, amelynek vektorai most a számítógépeinken futó programokban dolgoznak. És azáltal, hogy ilyen okosított készülékeket használunk, azáltal, hogy igénybe vesszük a közösség oldalait, azáltal, hogy véges időnk jelentős hányadát a világháló bugyraiban töltjük, igencsak valószínű, hogy az A. I. – ejhaj! – folyamatosan visszaüt. Azáltal is, természetesen, hogy ez a Nagy Testvér – összesítve és elemezve az információkat – emberi beavatkozás révén dolgozik ma ellenünk, s inkább csodáljuk kínunkban, miként valami nagyobbacska elefánthajcsárt, aki képes egy madzagon vagy vezényszavakkal irányítani a sokmázsás monstrumot, olyan irigylésre méltóan, mintha wifi lenne nála. Az emberiség így nem magányos elefánt, hanem összevissza száguldozó csordák sokasága a jelen sivár szavannáin.
Az A. I. tudja, hogy mi bajom. Ismeri az elvonási tüneteimet. Tud legtitkosabb szenvedélyeimről. Sejtése van arról, hogy mi szerez nekem örömet. Feltételezi, hogy mire van szükségem… Általában nem kérek semmit. Bár nem kizárt, hogy egy ergonomikus koporsót vagy örökpanorámás sírhelyet kipróbálnék. De minek? Ha jól belegondolok, fölösleges. Azt mondja meg őkelme, hogy addig is mit csináljak, hogy kevésbé legyek kártékony és sikertelen, illetve köz- és önveszélyes!
Az elefántok zöme – benne lévén a rendszerben – nem így viselkedik. A járvány dacára most erre járván, annak közepette is hallani a dübörgését. Hogy a migránsok szolgálatába állították?!… Komolynak vélt helyeken olvasni ilyet. Azonban arról mélységesen hallgat a nagyokos világháló, a WHO, a BT, s mindenek gazdája, az ENSZ, hogy nekem van-e jogom és lehetőségem itt túlélni? Vajon bekapcsolják azt a szoftvert, amely visszafogja a tömeget? Azt a hordát, amely elözönli az öreg Európa mezőit? Mihez kezdünk, ha óriási karanténná züllesztik a világnak ezt a részét?
Én szeretem a helyem. A hazámat is. Mind a kettőt. Úgy élek, hogy amennyiben használni nem tudok már túl sokat, ártani nem szeretnék egyik ellen sem. Nem ’azok’ ellenében szólok. Viszont jó lenne elővenni a titkosított programot, amely ezen a térfélen intelligensen segít. Nekünk. Rajtunk. Az üzlet nem fontos ma, a mindenáron való fogyasztás, a durrogtatás sem, és nem kell annyi okosan érvelő szeánsz, meg konferencia, meg csúcsra járatott forgalom a virtuális és valós piactereken, mert nem lehet olyan buta a jelen pillanat, amely feléli a jövőt, hanem tágít elénk némi perspektívát. Ha nem működik ez a fantazmagóriának látszó agyfutam, amely belőlem is fuvall, akkor lehet örökpanorámás a majdani hant, mindenképp benövi a gaz, és jönnek aztán idegen bakancsosok, síremlékünkhöz támasztva a fegyvert, és nyugodtan vizelnek fennen az offenzíva percnyi szünetében. Athén, Róma, Párizs felé haladtunkban. Bár ott is már csak ’tört kövön’ billeg, ha libben bármi is, ha netán fennmaradt véletlen a korábban áthaladt csordák után. De a GPS a Kánaánt hazudja akkor is. Szívás az egész. Mindenkinek.
Simó Márton
.jpg)
.jpg)
