Hirdetés

A magyar kultúra szolgálatában

HN-információ
Gyermeknapon, június 1-jén szervezi meg az András Alapít­vány Csíkszeredában a 30. Csűr­döngölő Gyermeknéptánc-ta­lál­kozót. A készülődésről, az alapítványnál folyó munkáról, arról hogy mivel telnek az előkészületek lázas napjai András Mihály számol be. [caption id="attachment_50534" align="aligncenter" width="1000"] Ezer népviseletbe öltözött gyermek. Néptánc, népzene, ének Fotó: Balázs Árpád[/caption] Pontosan meghatározott cél, időben elkezdett szervezés jellemzi ezeket a napokat, a munkát pedig a nagy fonalrengetegben eligazodó és a szálakat jól összeillesztő személy, személyek végzik; meg ott a sok-sok kéz, amely akkor jelez, amikor a napnak minden részletét kérdéssé fogalmazzuk: ebben ki segít? ezt ki vállalja? Ilyesmi a háttérmunka kivonata – summázta az alapítványi vezető. Mint mondta, a munka eredménye egy nap, amikor ezernyi gyermek népviseletet vesz magára, megérkezik Csíkszeredába, csicsergő izgalommal igazodik a nagy egészhez és színpadra lép. – Néptánc, népzene, ének – vetítette előre a történéseket. – Emögött nyilván másik sok-sok nap áll, amikor eljárnak szabadidejükben néptáncpróbára, amikor az oktató vagy csoportvezető igyekszik mindent összpontosítani ahhoz, hogy egy-egy település néptánccsoportja fennmaradjon, fejlődjön, a kirepülő nagyok helyére a következő generáció állhasson. Aprócska, ám megkerülhetetlen cseppek ezek a közösséghez, nemzethez való tartozás tengerében... – fűzte hozzá. A szervező András Alapítvány tevékenységét ekképpen jellemezte: – A magyar kultúra szolgálatára gondolunk és minden részecskére oda kell figyelnünk. Minden egyes gyermekre, aki ebben a kulturális közegben nevelkedik. Olyan konkrétumokra van szükség, olyan környezetet szükséges megteremtenünk, amelynek élménye mélyen megtapad és a majdani döntéseket, vállalásokat a magyar kultúra javára meghozza. Hangsúlyozta, hogy az András Alapítvány tevékenységét ennek szolgálatában végzi. Képzési és rendezvényközpontját is egy olyan világba álmodta meg, amely játékosan megjeleníti a népi motívumvilágot, a mai kor követelményeit is követi, ugyanakkor falusi környezetben valósul meg. – Igaz, csakis támogatások által tudjuk a régi malombirtokot apránként felújítani, tevékenységeink megvalósítására alkalmassá tenni, azokat megvalósítani – hangsúlyozta. – Ebben a Bethlen Gábor Alap támogat, ezúton is köszönjük az erre fordítható támogatását! Határon átnyúló együttműködés és szolgálat ez. A magyar kultúrának fennmaradása érdekében nem a saját kényelmünkre gondolunk. Mindennapi munkával, újra és újra a célra figyelve gyűjtünk erőt, hogy győzzük – fűzte hozzá. A napokban a Csűrdöngölő találkozón részt vevő gyermekekre gondolva nyilatkozta András Mihály, az alapítvány vezetője, hogy az első rendezvény résztvevői mára már felnőttek, és bíznunk kell abban, hogy az utánuk következőkkel gyarapodó, nagy létszámú rendezvény fiatalsága nem foszlik szerte a nagyvilágba. – Az itt született jövő nem ott valahol, hanem itt-honra talál – jegyezte meg az alapítványi vezető. – Nos, ehhez a feladathoz kell igazítanunk tevékenységünket. György Katalin


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!