Hirdetés

A létszámkorlátozás közepette szervezik a programokat

HN-információ

Folyamatos kihívások elé állította a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központot tavaly a koronavírus-járvány, kisebb és nagyobb rendezvényekről kénytelenek voltak lemondani, másokat a digitális térbe költöztettek. Idén is hasonlóan terveznek.

 

– Mennyire befolyásolta a világjárvány a művelődési központ működését tavaly?

 

– Amikor a járványhelyzet miatti első korlátozások jelentkeztek, nekünk gyorsan dönteni kellett a március 15-i rendezvények kapcsán. Ez volt az első bejelentett esemény, amiről kénytelenek voltunk lemondani, akkor még nem fordult meg a fejünkben, hogy megtartsuk résztvevők nélkül és online közvetítsük. Utána a sürgősségi helyzet alatt teljesen leálltunk, egyetlen rendezvényt sem szervezhettünk. Az első nyári lazításokkor aztán olyasfajta logisztikai problémákba ütköztünk, amivel ismét csak nem volt dolgunk korábban. Négyzetmétereket számoltunk, befogadóképességet, létszámkorlátot. Tapasztaltunk visszakozást is a nézőktől olykor, sokan nem szívesen mozdultak ki, mások pedig jobban ki voltak éhezve a kulturális programokra. A szabadtéri helyszínek átértékelődtek a szememben, hiszen nagyon szeretek ilyet szervezni, de a labilis időjárás miatt mindig benne van a bukás esélye. Most rá voltunk erre kényszerülve, kisebb programokat szerveztünk ilyen módon, de a nagyobb, fesztiválszerű rendezvényekről teljesen le kellett mondanunk. Nehéz volt így dolgozni, kihívást jelentett, hogy olyan programokba vágjunk bele, amelyeknél a létszámkorlátot ellenőrzés alatt tudjuk tartani, illetve az is, hogy a szokott ünnepeinkről le kellett mondanunk.

 

– Mivel foglalkozott az intézmény abban az időszakban, amikor egyáltalán nem lehetett rendezvényeket szervezni? 

 

– Egy ideig otthonról dolgoztunk, online megbeszéléséket tartottunk, ez sokat csorbított szerintem a munka hatékonyságán. Ugyanakkor teret adott az új ötleteknek is ez a helyzet. Többféle forgatókönyvet állítottunk fel a tervezett rendezvényekhez. A háttérmunka szempontjából igen hasznos volt ez az időszak, sikerült az intézmény teljes dokumentum-állományát archiválni, rendszerezni. Ezt a mindennapos pörgés mellett nem tudtuk kivitelezni.


– Hogyan érintette a rendezvények közönségét a szokott programok hiánya?

 

– Egyrészt fennállt az a veszély, hogy a kialakult közösségeket elszakítja egymástól a járvány, másrészt felértékelődött e közösségek szerepe. A programjaink nagy részének stabil közönsége van, s ezek lassan közösségekké kovácsolódtak, a rendezvények előtt és után beszélgetni szoktak itt. Értékteremtő következménye ez a rendezvényeinknek, remélem, megmarad.

 

– A világjárvány ellenére online felületen és televíziós közvetítés által, de megtartották a Szent Miklós Napokat 2020-ban. Hogyan zajlott a háttérmunka?

 

– Újdonság, kihívás volt ez nekünk. Elsőre úgy tűnt, könnyű dolgunk lesz, mert nem kell utakat lezáratni, helyszíneket keresni, színpadokat építtetni, viszont mégis épp olyan precizitást és ugyanannyi munkát igényelt a szervezés, mint máskor. Az volt a jó hozadéka, hogy értékes beszélgetőműsorok születtek, úgy sikerült a témákat feldolgozni, hogy kidomboríthattuk mindazt, ami egyébként háttérbe szokott szorulni. Többet foglalkozhattunk az események történelmi hátterével, a hagyományokat is részletesen feleleveníthettük. A programok parádés jellege miatt máskor ezek eltörpülnek. 

 

– Van-e olyan tapasztalat, amit akkorra is érdemes átmenteni, amikor visszatérhetünk a régi életünkhöz?

 

– Mindenképp jónak látom a továbbiakban, ha bizonyos programokat az elektronikus felületeken is közvetítünk. Nyilván, lehet ennek hátulütője, például az, hogy az emberek otthonról, kényelmesen követik, ahelyett, hogy eljöjjenek, viszont a mozgássérültek, idősek számára ez jó lehetőséget jelentene. Nem ugyanolyan élmény, mint a személyes jelenlét, de lehetőség sokaknak, olyanoknak, akik egyébként nem tudnak eljönni.

 

– Lehet, mernek tervezni erre az évre?

 

– Idénre is hasonlóan gondolkodunk, számítunk arra, hogy további lépcsőzetes feloldások jönnek. Szerencsére most már lehet személyes részvétellel is szervezni programokat, alkalmazkodunk a szabályozásokhoz folyamatosan. A színházteremben most akár 170 személyt is le tudunk ültetni, kérdés, hogy a közönség szeretne-e visszatérni. A szabadtéri, nagyobb rendezvényekhez akkor térünk vissza, ha bár ezer személy gyülekezését megengedik.
 




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!