Az új bentlakáselnök, Marosi Szilárd kötetlen beszélgetésen osztotta meg velünk részletesebben mindazt, amit a kollégiumi életről tudni érdemes. Szilárd másodéves hallgató, HÖK-tag. Elmondása szerint bárhol vagyunk, bármit csinálunk, a lényeg, hogy „tudjunk megmaradni embernek”. – Valljuk be, hogy az egyetemi élet szerves részét képezi a bentlakásban folytatott aktivitás, az ott töltött idő és szórakozás. Milyen feladatokkal szembesülsz nap mint nap mint bentlakáselnök? – Én úgy vélem, hogy az egyetemi élet javarészt a bentlakásban történik, ott alakul ki a legtöbb barátság, ott történnek meg vicces események, amire később örömmel fogunk visszagondolni. A napjaim nagy részét az egyetemi órák és a Hallgatói Önkormányzatban való tevékenykedésem fedi le, mindemellett időt kell szakítsak a bentlakással kapcsolatos teendőkre is, mint például gyűlést tartani, meghallgatni a diákok panaszait, igényeit, és megpróbálni eleget tenni kéréseiknek. – Viszonylag nagy felelősségnek bizonyulhat ez a fajta kötelezettség. Mi vett rá arra, hogy igent mondj, amikor felkértek erre a feladatra? – Felelősség szempontjából is elég nagy súlya van ennek az „elnök” posztnak. Nagyon sok mindenre oda kell figyelni, leginkább a beköltözés előtt, illetve közben van a legtöbb munka, de év közben is akad mindig teendő, amivel foglalkozni lehet, és kell is. Engem személy szerint nem saját érdek motivált, hogy elvállaljam ezt a szerepet, semmivel sem akarok jobb lenni másnál, mindig csak saját magamat akarom felülmúlni, és ezt csakis úgy tudom elérni, hogyha kimozdulok a komfortzónámból. Örültem annak, hogy engem ért a megtiszteltetés, engem kértek meg rá, hogy vállaljam el ezt a posztot. Kellemes csalódásként ért a felkérés. – Hogyan kezeled a stresszes helyzeteket – mivel feltehetően egy ekkora közösségen belül akadnak bőven nézeteltérések –, hogyan oldod meg őket? – A stresszes helyzeteket senki sem szereti. Figyelembe véve, hogy én is egyidős vagyok azokkal a fiatalokkal, akik az egyetemre járnak, nem érzem úgy, hogy kitűnnék közülük a korom miatt, mégis érzek felőlük bizonyosfajta tiszteletet, ami nagyon jólesik, és ezt én is próbálom viszonozni. A kellemetlen szituációk sok mindenből adódhatnak, lehet az igénytelen szobatárs, hangoskodás a szomszédban, kisebb-nagyobb csínyek, amelyek előfordulhat, hogy problémát okoz. Minden esetben az a lényeg, hogy megőrizzem a nyugalmamat, mivelhogy azok a diákok az én segítségemre várnak vagy szorulnak. A megoldások közé tartozik a kompromisszumkötés, ami az esetek legnagyobb többségében be is szokott válni. Szerencsére eddig még nem volt komolyabb probléma, viszont ha lesz is, késznek érzem magam, hogy közösen megoldjuk, mivel nem a két fél között van a probléma, hanem a két fél van a probléma ellen. – Bizonyára, tágulhatott a látóköröd. Mesélnél nekem arról, hogy mivel gazdagodtál, valamint milyen nézeteket vallasz az egyetemről, diákokról, amióta bentlakáselnök vagy? – A tavalyi évünk sajnos javarészt otthon zajlott, nem tudtuk megtapasztalni az egyetemi diákéletet. Az idei évünk eddig jól zajlik, szerencsére tudtunk programokat szervezni, meg tudtuk tapasztalni, hogy milyen az, amikor végre egyetemisták lehetünk. Kisebb koromban el sem tudtam volna képzelni, hogy milyen dolog lehet egyetemistának lenni, de most, semmiért sem adnám. Értékes az a sok barátság, amely kialakult, teljesen más közösségi életet tapasztalunk meg az egyetemen. Semmivel sem érzem különbnek magamat a többi diákhoz képest, mivel sem polgármester, sem államelnök nem vagyok. Én a bentlakókat képviselem, de végső soron úgyis az a lényeg, hogy mindegy milyen posztban vagyunk, tudjunk megmaradni embernek. Ezen belül pedig a bentlakás olyan, mint egy nagyon nagy család, hogyha szükségünk van valamire, akkor a másik jó szívvel megosztja a sajátját, és ez az, ami embert farag belőlünk. – Biztatod a diákokat, hogy tevékenyen vegyenek részt a közösség életében, szorosabb emberi kapcsolatokat alakítsanak ki? – A diákokat csakis arra tudom biztatni, hogy egymásnak ne okozzanak fájdalmat, mert senki sem szeretné szerintem úgy végigjárni ezt a 3 vagy akár 4 évet, hogy mindig keserű szájízzel kelljen bejöjjön az épületbe. Hogyha mással akár vitázunk is, egyetemen kívül, tudjuk mindig, hogy a bentlakás az a hely, ahol biztonságra lelünk, ahol elmondhatjuk a barátainknak a problémáinkat, megoszthatjuk az örömünket, és együtt ünnepelhetünk vidáman. Mindenkit arra buzdítok, nem csak a bentlakókat, hogy élvezzék ki a pillanatokat, ne szomorkodjanak, mert ha nem is sikerül elsőre akár egy vizsga, nem kell búslakodni, mert lesz alkalmunk kijavítani a hibáinkat. – Senki sem tökéletes, de ettől lesz szép és teljes a mi „kis” bentlakói csapatunk is, hogy rejlenek hibák benne. Milyen javaslataid vannak a jövőre nézve technikai szempontból, illetve a diákok hozzáállásával kapcsolatban? – Mint minden csapatban vagy létesítményben, így nálunk is előfordulhatnak hibák, problémák. A mi bentlakói csapatunkban annyi hibát véltem eddig felfedezni, mondjuk, ez nem is igazán sorolható hibának, inkább észrevétel, hogy vannak néhányan, akik jobban szeretnek inkább a szobában lenni egyedül, filmezni vagy olvasni, mintsem hogy a többiekkel legyenek, szociális életet éljenek, és kiélvezzék ezt a kevés időt, amit együtt tudunk tölteni. Technikai szempontból nézve a dolgokat, a felsőbb emeleteken akad némi probléma, a bentlakók kell hogy várjanak egy keveset a meleg vízre például, amíg felér a csövekben, de ez szerintem nem olyan nagyon nagy probléma, amivel nem lehetne együtt élni. Összességében szerintem nagyon jó bentlakásunk van, jól felszerelt, itt-ott vannak szépséghibái, de a miénk.

Portik-Lukács Linda-Dóra