Amikor legényember koromban kicsíptem magam, édesanyám gyakran a címben leírt dicsérettel illetett. Egy kicsit elhúztam a számat, hiszen a halpiacról a balatonszemesi halászati szövetkezet szegényes kínálatára asszociáltam. A Garda és az Amur nevű halászhajók reggel 8-9 óra tájt futottak be a mólóra, s kis csilléken tolták be a „termést” a hűtőraktárba. A vevők szatyrokkal igyekeztek egy jobb halat, pontyot, fogast szerezni, s megnyerni a monopolhelyzetben lévő halas jóindulatát. A vendéglősök is lesben álltak a marcona halászok mögött, s előnyszerzésért zöldhasút (tízforintost) csúsztattak a zsebekbe. [caption id="attachment_70093" align="aligncenter" width="1000"] A tuniszi halpiacon fotók a szerző gyűjteményéből[/caption] Később, a világ számos halvásárára mentem el, hiszen egy ország életét általában a piacáról lehet legjobban megítélni. Mindegyiknek megvolt a maga hangulata, de a közös tulajdonsága is. A csarnokok, a délszaki meleg miatt általában fedettek, a szellőzést ventilátorok biztosítják, de e fáradt szerkentyűk is csak ideig-óráig tartják a hűvöst a kánikulában. Na és a legyek! Mivel a hal romlékony portéka, ezért tehát mihamarabb túl kell adni rajta. Az árusok ékes szóval árulják a szebbnél szebb gerinchúrosokat, egymás szavába vágnak, elkapják a vevők grabancát, a hiszékeny idős hölgyek kezébe nyomnak „beetetésként” egy kisebb példányt. Nápolyban külön szakma alakult a már állott-avítt halak „kozmetikázására”. Émile Zola a Párizs gyomra című örökbecsű regényében szól a Les Halles halpiacáról, s valami hasonlóval találkoztam jóval délebbre, Marseille-ben. A Földközi-tenger minden kincsét egy helyen kínálták: nagy tokhalak, apróbb szardíniák, nyársorrú halak, medúzák, tenger gyümölcsei sorakoztak a pultokon. Kissé odébb, a bámészkodó tömeg már megkóstolhatta a friss sült szardínia páratlan ízét, vagy a város híres halászléjét, a bouillabaisse-t. [caption id="attachment_70094" align="aligncenter" width="1000"] A cadizi halpiac[/caption] A spanyol Cadizban hasonló élményben volt részem, amikor a tengerparti városban forgattunk 2011-ben. A kamera láttán, a dévaj halaskofák már reggel erős vörösborral kínáltak, összeálltak fotózkodni, és fenséges rántott halat is felkockáztak a stábnak. Tuniszban a berber halászok igazi show-műsorral kedveskedtek az egybegyűlteknek, a szállodák séfjei vigyázva lépkedtek a csúszós márványkövezeten, szemük sarkából figyeltek, de egy-egy szép példány láttán azért ők is elérzékenyültek. Az alku igazi mediterrán vehemenciával folyt. Az árus ajánlatára a vevő pofákat vágott, morgott a bajusza alatt, odébb lépett, majd blazírt képpel oldalgott vissza. Az ellenajánlatra az eladó tépte meg ruháját, s mefisztói kacajjal nyugtázta az idetévedt arcátlanságát. A commedia dell’ arte még néhány percig folyt, majd mindketten az órájukra néztek, s egy pillanat alatt megegyeztek… Csermák Zoltán