erős felhőzet
szórványos felhőzet
A legkisebb magyar közösség mutatkozott be Budapesten
Advent egyik kiemelkedő kulturális eseménye volt a Muravidék-nap a Hagyományok Házában. Az egész napos rendezvényen a fővárosiak egy összetartó magyar közösség gazdag hagyományaiból kaphattak ízelítőt.
[caption id="attachment_82462" align="aligncenter" width="1000"]
Fotó: Dusa Gábor[/caption]
A karácsony előtti budapesti rendezvényforgatag jeles eseménye volt december 8-án Muravidék bemutatkozása a Hagyományok Házában. A nemrégiben felújított Corvin téri székházban, a gazdag programban népzenei összeállítás, táncház, népművészeti tárlat és gasztronómiai bemutató is szerepelt. Az összejövetel kiváló alkalmat adott beszélgetésekre, a vidék jobb megismerésére.
A szlovéniai magyarság összefogója a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Szerteágazó munkájukat Soós Mihály igazgató foglalta össze.
„Intézményünk felkarolja az egész Muravidék kulturális életét. A kulturális és művelődési egyesületeknek fontos szakmai segítséget nyújtunk, így színvonalasan tudják végezni munkájukat. Alapelvünk, hogy az itt élő magyarok a kultúrájuk továbbéltetésén keresztül őrizhetik meg identitásukat, s ehhez az impulzusokat mi is biztosítjuk. A különböző versenyek, mint például a magyar történelmi vetélkedő és más tanulmányi megmérettetések, valamint a fiatalok nyári táborai, a szakkörök is a hovatartozást erősítik. A felnőttek megszólításában a néptánc-, népdal-, valamint a színjátszó szakkörök játszanak fontos szerepet. Egy szó mint száz, ahogy mi mondjuk: Pincétől Őrihodosig (Hodosig), 29 településen szervezzük, illetve segítünk szervezni a kulturális programokat. Az anyanyelvápolás területén két fontos dologra törekszünk, egyrészt, hogy megmaradjon a muravidéki nyelvjárás, ebben az idősebbek segítségére támaszkodunk. A másik pillér viszont a helyes magyar nyelv ápolása, e célt erősítik a szavalóversenyek, amelyek az elmúlt évben mintegy kétszáz fiatalt mozgattak meg. A szervezésben az iskolák lehetnek meghatározó partnereink, de a – kétnyelvű oktatás rendszerében – végső soron a szülő felelőssége a magyar nyelv megőrzése. Jövőre lesz hatvanéves a kétnyelvű oktatás, s amikor bevezették, nyolcvan százalékban ültek magyarok az iskolapadokban, ez az arány mára megfordult. Néhány éve viszont – a határok megnyílásával – számos magyar diák is érkezik hozzánk, ez erősíti az itteni fiatalok magyar nyelvű kommunikációját. Hasonló hatást ér el a lendvai fociakadémia, ahová Magyarországról is jönnek fiatalok. A magyarságtudat őrzésében a családon kívül a pedagógusok és a magyar szervezetek munkatársai játszanak fontos szerepet, ha egyikük sem tudja megszólítani a fiatalt, akkor menthetetlenül elveszik számunkra. A média szerepe is jelentős, s ebben úttörő szerepet játszanak a Szlovén RTV magyar műsorai és a Népújság hetilap. A rádiót sokan hallgatják Muravidéken, és adásai Magyarországon is népszerűek.”
Csillogó szemű gyerekek vették körül a kézműves-foglalkozáson a dobronaki Gerencsér Szilviát. A nagyobbacskák már maguk kötözték a csuhét, ahogy otthon mondják „kukoricasást”, a kisebbeknek az oktató nagy türelemmel tanította a mesterfogásokat. „Az őszi begyűjtésnél válogatom ki a legszebb darabokat– mutatott rá a zsáknyi csuhéra az oktató. – Megszárítom, tárolom, s így biztosítom a készleteket a foglalkozásokra. Csak előveszem, megáztatom, s már lehet is vele dolgozni. A minőségi alapanyag nem is olcsó, ötven eurót is megér kilója.”
Beszélgetőtársam a helyi kézművességek házában dolgozik, céljának tekinti az ősi mesterségek megismertetését a fiatalokkal. Tanul és tanít is, az idősebbektől lesi el a titkokat, amelyeket nagy türelemmel ad tovább az ifjabb generációnak. Különösen a hímes tojásfestők között élnek még nagy öregek. Mesterei a mézeskalács-írásnak, a mézeskalács-mesefalu híre egész Muravidéken elterjedt. Az aktív közösséget számos pályázat segíti munkájában. A helyiek között is egyre népszerűbb a mozgalom, a hímestojás-kiállításon már mintegy harmincöt kiállító mutatja be tudását.
Toplak Alenka és Toplak Rudolf muravidéki gyerekjátékokat és gyermekdalokat mutatott be, s az esti táncház szervezésében is jeleskedett.
„Megvan az utánpótlás, születnek gyerekek, de java részük vegyes házasságból; legtöbbjük még érti őseik nyelvét. A színmagyar családok sarjai természetesen szépen beszélnek magyarul. A 850 lakosú Dobronak a legnagyobb magyarlakta falu, a magyar lakosok aránya mintegy hetven százalék. A már említett kézművesház megnyitása újabb lendületet adott a hagyományőrzésnek. A múltban néptáncegyüttes is működött a településen, a György-ház a magyar nyelvterület délnyugati peremének kincseit tárja a látogató elé. A fekete és piros batikolt hímes tojások igazi ritkaságok a magyar népi kultúrában: muravidéki hungarikumok.
Szinte minden településen működik hímzőkör, ahol az asszonyok magas szinten, igazi lelkesedéssel végzik munkájukat. Játékos ember a magyar, s ez Muravidékre is jellemző. A húsvéti tojásdobálás a locsolkodást helyettesíti a vidéken. Húsvéthétfőn a gyerekek kimennek a rétre, eldicsekednek a piros tojásaikkal, azokat ügyességi játékokra használják, s a legügyesebbek megóvják épen a szerzeményeiket. Ugyancsak szép tradíció az újévi köszöntés, amire a férfiemberek fiaikat is elvitték. Lucázáskor a gazdaságra vonatkozó jókívánságaikat mondták el a férfiemberek. Göntérházán és Radamosban a Gergely-járás maradt meg. A fiúk Szent Gergely nevében járták a falvakat, s adományokat gyűjtöttek, eredetileg az iskolának. Hagyomány van bőven, s ha kellően fellelkesítjük a gyerekeket, szívesen folytatják még a felsőbb tagozatokban is az éneket, a táncot. A tánckultúrában javarészt a polgári táncok maradtak meg, számtalan változat a szlovén népzenében is előfordul: ilyen a Zölderdőben jártam vagy a Suszterpolka. A Ritkabúzát a második háború alatt tanították a vidéken, s mára néptánccá vált.”
Fehér Andrea a hímzések mestere. Egy éve dolgozik szakoktatóként, így adja tovább tudását az ifjabb nemzedéknek.
„Babramunka, de viszonylag elégedettek vagyunk, hogy a fiatalságnak is felkeltettük az érdeklődését. Iskolákat is felkeresünk, kedvet csinálunk, így biztosítjuk az utánpótlást. Környékünkön a hetési hímzés a legelterjedtebb, hét falut ölel föl. A hetési minták között az életfás motívum a legértékesebb, a lyukhímzés, a rozetták, a bújtatás igazi díszítőelemei a vidéknek. Jóllehet a népviseletet már nem öltik fel, de az egyik falu kitalálta, hogyan lehet a mai kor divatja szerint e mintákat pólókra, ingekre, blúzokra applikálni. Ezzel a fiatalságot is meg tudjuk szólítani, életük részévé tesszük a hagyományt.”
Az Ennyi-innyaköll – Muravidéki gasztronómiai bemutatót és kóstolót Hancsik Edit dobronaki lokálpatrióta tartotta. Ennek kapcsán kérdeztük a tájegység gasztronómiai jellegzetességeiről.
„Muravidék olyan, mint egy bőségszaru, csupa jó dolgok kerülnek ki belőle. A terület jellege nyomán az itt élők a magyar, a szlovén és a horvát konyha legjobb hagyományait követik. Ausztria is közel van, s ne felejtsük el, hogy a tengerpart gasztronómiai különlegességei is megjelennek. Természetesen a muravidéki konyhának is megvannak a jellegzetességei.
A bogrács, nálunk nem az edényt, hanem az ételt jelenti. Háromfajta húsból, marhából, sertésből és vadból készül, krumplit aprítunk bele, s jó hazai csípős borral ízesítjük. A perec szintén különlegesség.
A gibanicát, a százrétű bélest kicsit a flódnihoz hasonlítanám, de nem linzertésztával készítjük, hanem rétestésztából. Alul van a mák, utána a túró, a dió és az alma következik, majd mindez ismétlődik. A töltelékek megegyeznek a rétesnél használtakkal. Gyenge tűzön mintegy másfél óráig sütjük. Változik a világ, egykor ez egy olcsó, paraszti ételnek számított, ma már – az alapanyagok miatt – ünnepnapokon kerül az asztalra.”
A jeles napon nagy érdeklődés mellett mutatták be a Muravidéki magyar népzene című kötetet, Paksa Katalin és Németh István munkáját. A Muravidék zenei különlegességeiről Paksa Katalin adott rövid összefoglalót.
„A nyugat-dunántúli dialektus legszélső határa a Muravidék, mégis igazi gyöngyszemek maradtak fenn e tájon. Még bőven találtunk adatközlőket, ez tette élményszerűvé a munkánkat. Olyan helyekre tudtunk eljutni, ahol még szívesen énekeltek. Nemcsak nekünk, még élt a közösségi zenei élet. Konkrét dalokat is említenék, amelyek sehol máshol nem fordulnak elő. Az egyik, egy nagyon jó hangulatú, vidám újévi köszöntő, amelybe a regösénekek elemei is bekerültek, a másik pedig egy Innejd-onnajd a berekbül jönnek a cigányok című különleges énekelt táncdallam, véleményem szerint egy XVII–XVIII. századi hangszeres műzenéből terjedt el. A Vetettem gyöngyöt című ének volta ritmusú késő középkori táncdal.”
A találkozó hangulata minden jelenlévőt megfogott. A Dobronaki nótázók például az épület előtt csillogtatták meg tudásukat, egyben kedvet is csináltak az esti műsorhoz. Az Átimennék a Murán – a Muravidék-nap gálaestjén több muravidéki falu énekeseinek és táncosainak előadását élvezhette a közönség. Az azt követő táncház a tematikus nap méltó befejezése volt.
Csermák Zoltán
Fotó: Dusa Gábor[/caption]
A karácsony előtti budapesti rendezvényforgatag jeles eseménye volt december 8-án Muravidék bemutatkozása a Hagyományok Házában. A nemrégiben felújított Corvin téri székházban, a gazdag programban népzenei összeállítás, táncház, népművészeti tárlat és gasztronómiai bemutató is szerepelt. Az összejövetel kiváló alkalmat adott beszélgetésekre, a vidék jobb megismerésére.
A szlovéniai magyarság összefogója a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Szerteágazó munkájukat Soós Mihály igazgató foglalta össze.
„Intézményünk felkarolja az egész Muravidék kulturális életét. A kulturális és művelődési egyesületeknek fontos szakmai segítséget nyújtunk, így színvonalasan tudják végezni munkájukat. Alapelvünk, hogy az itt élő magyarok a kultúrájuk továbbéltetésén keresztül őrizhetik meg identitásukat, s ehhez az impulzusokat mi is biztosítjuk. A különböző versenyek, mint például a magyar történelmi vetélkedő és más tanulmányi megmérettetések, valamint a fiatalok nyári táborai, a szakkörök is a hovatartozást erősítik. A felnőttek megszólításában a néptánc-, népdal-, valamint a színjátszó szakkörök játszanak fontos szerepet. Egy szó mint száz, ahogy mi mondjuk: Pincétől Őrihodosig (Hodosig), 29 településen szervezzük, illetve segítünk szervezni a kulturális programokat. Az anyanyelvápolás területén két fontos dologra törekszünk, egyrészt, hogy megmaradjon a muravidéki nyelvjárás, ebben az idősebbek segítségére támaszkodunk. A másik pillér viszont a helyes magyar nyelv ápolása, e célt erősítik a szavalóversenyek, amelyek az elmúlt évben mintegy kétszáz fiatalt mozgattak meg. A szervezésben az iskolák lehetnek meghatározó partnereink, de a – kétnyelvű oktatás rendszerében – végső soron a szülő felelőssége a magyar nyelv megőrzése. Jövőre lesz hatvanéves a kétnyelvű oktatás, s amikor bevezették, nyolcvan százalékban ültek magyarok az iskolapadokban, ez az arány mára megfordult. Néhány éve viszont – a határok megnyílásával – számos magyar diák is érkezik hozzánk, ez erősíti az itteni fiatalok magyar nyelvű kommunikációját. Hasonló hatást ér el a lendvai fociakadémia, ahová Magyarországról is jönnek fiatalok. A magyarságtudat őrzésében a családon kívül a pedagógusok és a magyar szervezetek munkatársai játszanak fontos szerepet, ha egyikük sem tudja megszólítani a fiatalt, akkor menthetetlenül elveszik számunkra. A média szerepe is jelentős, s ebben úttörő szerepet játszanak a Szlovén RTV magyar műsorai és a Népújság hetilap. A rádiót sokan hallgatják Muravidéken, és adásai Magyarországon is népszerűek.”
Csillogó szemű gyerekek vették körül a kézműves-foglalkozáson a dobronaki Gerencsér Szilviát. A nagyobbacskák már maguk kötözték a csuhét, ahogy otthon mondják „kukoricasást”, a kisebbeknek az oktató nagy türelemmel tanította a mesterfogásokat. „Az őszi begyűjtésnél válogatom ki a legszebb darabokat– mutatott rá a zsáknyi csuhéra az oktató. – Megszárítom, tárolom, s így biztosítom a készleteket a foglalkozásokra. Csak előveszem, megáztatom, s már lehet is vele dolgozni. A minőségi alapanyag nem is olcsó, ötven eurót is megér kilója.”
Beszélgetőtársam a helyi kézművességek házában dolgozik, céljának tekinti az ősi mesterségek megismertetését a fiatalokkal. Tanul és tanít is, az idősebbektől lesi el a titkokat, amelyeket nagy türelemmel ad tovább az ifjabb generációnak. Különösen a hímes tojásfestők között élnek még nagy öregek. Mesterei a mézeskalács-írásnak, a mézeskalács-mesefalu híre egész Muravidéken elterjedt. Az aktív közösséget számos pályázat segíti munkájában. A helyiek között is egyre népszerűbb a mozgalom, a hímestojás-kiállításon már mintegy harmincöt kiállító mutatja be tudását.
Toplak Alenka és Toplak Rudolf muravidéki gyerekjátékokat és gyermekdalokat mutatott be, s az esti táncház szervezésében is jeleskedett.
„Megvan az utánpótlás, születnek gyerekek, de java részük vegyes házasságból; legtöbbjük még érti őseik nyelvét. A színmagyar családok sarjai természetesen szépen beszélnek magyarul. A 850 lakosú Dobronak a legnagyobb magyarlakta falu, a magyar lakosok aránya mintegy hetven százalék. A már említett kézművesház megnyitása újabb lendületet adott a hagyományőrzésnek. A múltban néptáncegyüttes is működött a településen, a György-ház a magyar nyelvterület délnyugati peremének kincseit tárja a látogató elé. A fekete és piros batikolt hímes tojások igazi ritkaságok a magyar népi kultúrában: muravidéki hungarikumok.
Szinte minden településen működik hímzőkör, ahol az asszonyok magas szinten, igazi lelkesedéssel végzik munkájukat. Játékos ember a magyar, s ez Muravidékre is jellemző. A húsvéti tojásdobálás a locsolkodást helyettesíti a vidéken. Húsvéthétfőn a gyerekek kimennek a rétre, eldicsekednek a piros tojásaikkal, azokat ügyességi játékokra használják, s a legügyesebbek megóvják épen a szerzeményeiket. Ugyancsak szép tradíció az újévi köszöntés, amire a férfiemberek fiaikat is elvitték. Lucázáskor a gazdaságra vonatkozó jókívánságaikat mondták el a férfiemberek. Göntérházán és Radamosban a Gergely-járás maradt meg. A fiúk Szent Gergely nevében járták a falvakat, s adományokat gyűjtöttek, eredetileg az iskolának. Hagyomány van bőven, s ha kellően fellelkesítjük a gyerekeket, szívesen folytatják még a felsőbb tagozatokban is az éneket, a táncot. A tánckultúrában javarészt a polgári táncok maradtak meg, számtalan változat a szlovén népzenében is előfordul: ilyen a Zölderdőben jártam vagy a Suszterpolka. A Ritkabúzát a második háború alatt tanították a vidéken, s mára néptánccá vált.”
Fehér Andrea a hímzések mestere. Egy éve dolgozik szakoktatóként, így adja tovább tudását az ifjabb nemzedéknek.
„Babramunka, de viszonylag elégedettek vagyunk, hogy a fiatalságnak is felkeltettük az érdeklődését. Iskolákat is felkeresünk, kedvet csinálunk, így biztosítjuk az utánpótlást. Környékünkön a hetési hímzés a legelterjedtebb, hét falut ölel föl. A hetési minták között az életfás motívum a legértékesebb, a lyukhímzés, a rozetták, a bújtatás igazi díszítőelemei a vidéknek. Jóllehet a népviseletet már nem öltik fel, de az egyik falu kitalálta, hogyan lehet a mai kor divatja szerint e mintákat pólókra, ingekre, blúzokra applikálni. Ezzel a fiatalságot is meg tudjuk szólítani, életük részévé tesszük a hagyományt.”
Az Ennyi-innyaköll – Muravidéki gasztronómiai bemutatót és kóstolót Hancsik Edit dobronaki lokálpatrióta tartotta. Ennek kapcsán kérdeztük a tájegység gasztronómiai jellegzetességeiről.
„Muravidék olyan, mint egy bőségszaru, csupa jó dolgok kerülnek ki belőle. A terület jellege nyomán az itt élők a magyar, a szlovén és a horvát konyha legjobb hagyományait követik. Ausztria is közel van, s ne felejtsük el, hogy a tengerpart gasztronómiai különlegességei is megjelennek. Természetesen a muravidéki konyhának is megvannak a jellegzetességei.
A bogrács, nálunk nem az edényt, hanem az ételt jelenti. Háromfajta húsból, marhából, sertésből és vadból készül, krumplit aprítunk bele, s jó hazai csípős borral ízesítjük. A perec szintén különlegesség.
A gibanicát, a százrétű bélest kicsit a flódnihoz hasonlítanám, de nem linzertésztával készítjük, hanem rétestésztából. Alul van a mák, utána a túró, a dió és az alma következik, majd mindez ismétlődik. A töltelékek megegyeznek a rétesnél használtakkal. Gyenge tűzön mintegy másfél óráig sütjük. Változik a világ, egykor ez egy olcsó, paraszti ételnek számított, ma már – az alapanyagok miatt – ünnepnapokon kerül az asztalra.”
A jeles napon nagy érdeklődés mellett mutatták be a Muravidéki magyar népzene című kötetet, Paksa Katalin és Németh István munkáját. A Muravidék zenei különlegességeiről Paksa Katalin adott rövid összefoglalót.
„A nyugat-dunántúli dialektus legszélső határa a Muravidék, mégis igazi gyöngyszemek maradtak fenn e tájon. Még bőven találtunk adatközlőket, ez tette élményszerűvé a munkánkat. Olyan helyekre tudtunk eljutni, ahol még szívesen énekeltek. Nemcsak nekünk, még élt a közösségi zenei élet. Konkrét dalokat is említenék, amelyek sehol máshol nem fordulnak elő. Az egyik, egy nagyon jó hangulatú, vidám újévi köszöntő, amelybe a regösénekek elemei is bekerültek, a másik pedig egy Innejd-onnajd a berekbül jönnek a cigányok című különleges énekelt táncdallam, véleményem szerint egy XVII–XVIII. századi hangszeres műzenéből terjedt el. A Vetettem gyöngyöt című ének volta ritmusú késő középkori táncdal.”
A találkozó hangulata minden jelenlévőt megfogott. A Dobronaki nótázók például az épület előtt csillogtatták meg tudásukat, egyben kedvet is csináltak az esti műsorhoz. Az Átimennék a Murán – a Muravidék-nap gálaestjén több muravidéki falu énekeseinek és táncosainak előadását élvezhette a közönség. Az azt követő táncház a tematikus nap méltó befejezése volt.
Csermák Zoltán
.jpg)
