kevés felhő
borús égbolt
szórványos felhőzet
tiszta égbolt
A kommunikáció útvesztőjében
A kutya is jó dolgában veszik meg. Önkéntelenül ez a közmondás jutott eszembe, amikor olvastam a hírt, hogy komoly vitát szült Brüsszelben az „európai életmód védelméért” felelős európai bizottsági tárca elnevezése. Először értetlenül néztem, sehogy se fért a fejembe, hogy miért okozott ez fennakadást. Aztán továbbolvastam, de nem hittem a szememnek, hogy számos európai parlamenti (EP-) képviselő, jogvédő szervezet és több tagállam szerint az elnevezés elfogadhatatlan, ugyanis szerintük szélsőjobboldali retorikát idéz, azt sugallva, hogy például a menedékkérők fenyegetést jelentenének a kontinens kultúrájára. Másodjára is értetlenül néztem, ugyanis nem fért a fejembe, hogy az európai életmód védelméből hogyan következik, hogy az alapértelmezetten kizárja, hogy a messziről érkezők befogadása is része az európai életmódnak, amely mások tiszteletét jelenti, függetlenül a bőrszíntől és a származástól – legalábbis ahogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke fogalmazott. Nem mondom persze, hogy nem lehet belemagyarázni a „valaminek a védelmében” kifejezésbe a „valami másnak az ellenében” jelentést, de józan paraszti ésszel nézve a dolgot ez minimum nyakatekert észjárásra utal. Tisztára mintha a brüsszeli zsíros állásokat betöltő döntéshozóknak és hivatalnokoknak jobb dolguk sem lenne, mint hermeneutikai szakkörre járni. Azaz a világ értelmesével foglalkozni. Eszembe jutott egy másik mondás is ennek kapcsán: a tény, hogy paranoiás vagy, még nem jelenti azt, hogy nem üldöznek. Harmadik ránézésre persze érteni vélem, hogy mi a baj. Természetesen lehet, hogy tévedek, de nem tudom mással megmagyarázni a heves vita kirobbanását, csak azzal, hogy azt politikusok vívják. Gondoljunk csak bele: szegény politikusok a mai agyon mediatizált világban gyakorlatilag állandó kampányban élnek. Aggódva várják a legfrissebb közvélemény-kutatások eredményét és folyamatosan versenyezniük kell politikai ellenfeleikkel. Ráadásul a kommunikációs stratégájukat irányító szakemberek kiképezték őket arra, hogy saját diskurzust építsenek úgy, hogyha bármi történik, úgy tudják kontextusba helyezni, hogy kizárólag csak nekik legyen igazuk. Ezzel a tudással persze ellenfeleik is rendelkeznek, ezért van az, hogy egy átlagos politikai vitát hallgatva az egyszeri halandónak olyan érzése támad, mintha süketek párbeszédét hallgatná. Talán ezért van az, hogy ennyire hiperérzékenyek minden egyes apró szóra, hiszen szavazatok múlhatnak azon, hogy a közbeszédben egyik vagy másik fél szóhasználata válik-e inkább elfogadottá. Esetünkben közrejátszik még a politikai korrektség is. E tekintetben is két ellentétes tábor néz egymással farkasszemet, akik mereven elutasítják, és akik kötelező követendő normának tekintik. Előbbiekkel azért nem tudok egyetérteni, mert a politikai korrektségnek köszönhetjük, hogy szükség esetén árnyaltabban, udvariasabban tudjuk kifejezni magunkat. Ismerjük el: a politikai korrektség bővítette a szókincsünket. A politikai korrektség általános viselkedési normává emelését követelőkkel pedig azért nem tudok egyetérteni, mert szélmalomharcnak érzem. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy egy rasszista kevésbé fogja utálni színes bőrű felebarátját, mert afro-amerikainak nevezi. Sőt ez rosszabb is a szélmalomharcnál. A politikai korrektség bajnokai ugyanis szómágiával próbálnak háborút viselni a gyűlölködés ellen. De sajnos csak csatákat nyerhetnek, miközben nevetségessé teszik magukat. Ami még nem is lenne baj, de a gyűlölködés elleni harcot is hiteltelenítik. Ez pedig már baj! A gyűlölet ugyanis nem pálya! Az ellene való harcot azonban nem szómágiával, hanem a társadalmi konfliktusok – például a jövedelem-egyenlőtlenség – csökkentésével kell megvívni. Tévedhetek persze, csak szóltam.
Kiss Előd-Gergely
