Régóta érzem, hogy Romániában alapvetően nem a politikusokkal van baj, hanem a hétköznapok emberével. Finnország óta nemcsak érzem, tudom is. Mert a politikusok mindenhol a politika nyelvét beszélik, csupán a tájszólás eltérő, a kisember hozzáállása azonban „perdöntő”: a finn nem foglalkozik a politikusokkal, hanem 110 százalékon dolgozik magáért és a közösségéért, míg mi Romániában óránként cigiszünetet tartanánk, hogy azalatt is a politikusokat és a polgármestert szidjuk. Otthon a patakon a híd azért ment tönkre, mert a polgármester nem csináltatta meg, Magyarországon azért nincs híd, mert a FIDESZ nem adott rá pénzt, mert az MSZP korábban ellopta a pénzt. Finnországban pedig azért nincs híd, mert az embereknek nincs szükségük rá. Ha kellene nekik híd, seperc alatt lenne hídjuk. S talán még a pártfőtitkár és a megyeelnök sem tisztelné meg az átadást a jelenlétével és egy visszafogott szalagvágással, csak úgy felszólalna az alpolgármester a helyi lapban, hogy holnaptól használhatjátok… [caption id="attachment_10354" align="aligncenter" width="459"] Istállóépítés közben. Aki nem ért hozzá, beletanul, de csakis szakszerűen dolgozik[/caption] Önszervezés Fogalmam nincs, mivel lehet felbosszantani egy finnt. Pedig volt rá példa, hogy az újságban olyan törvénytervezetről olvasott valamelyik házigazdánk, amely eléggé megnehezítette a dolgát. Annyit tett, hogy tudomásul vette és elkezdett módosítani a háza táján. Az első házigazdánk juhtenyésztő volt, bár kicsit erős a megfogalmazás: szakmája szerint autószerelő volt – ráadásul a Forma–1-ben is –, néhány éve azonban szülői örökségén juhokat kezdett tenyészteni. Nem ért hozzá túlságosan, de nem zavartatja magát: tájékozódik az interneten, kapcsolatba lép a juhtenyésztő farmerekkel és az e téren érdekelt szervezetekkel, és kialakítja a saját piacát mindenféle politikai segítség nélkül. Egyik nap még a juhnyírás hat pozícióját tanulmányoztuk a Youtube-on, másnap olyan nyírást végeztünk, hogy vígjátékokban nincs olyan jelenet, de harmadik nap már a másnapi helsinki termékbemutatóhoz szükséges papírokat nyomtatta. És nem tudott annyi juhszalámit vinni, amennyi elég lett volna a gazdaszervezeti hallgatóságnak. A másik házigazdánk főként gabonatermesztő volt. Tanácsadót alkalmazott, aki már öreg motoros volt és annyira vitte, hogy politikai tanácsadásban is hangadó volt: az EP-képviselőt éppen akkor keresték fel, amikor megérkeztünk hozzá. „A politikussal egyeztetünk, mi beszélünk, ő figyel és jegyzetel” – mondta. A megbeszéltek alapján alakítják a törvényeket. Kicsit keserű szájízzel gondoltam bele, hogy nálunk adottak a törvények és a politikusok, akik a meglévő törvények alapján elmondják, mit hogyan kell csinálni. Majd végső esetben megpróbálnak változtatni a törvényen. Élettér a jövőnek A finnek természetszeretete és tudatos környezetvédelme példaértékű. Én a finn tájjal nem lettem puszipajtás, mert szerintem túl egyhangú, de amekkora odafigyelést kap minden egyes tó és erdő, pont akkorát nem kap nálunk még a természetvédelmi terület sem. Mindenki szelektíven gyűjti a hulladékot, sőt a műanyag palackot, fémdobozt ki is mossák, mielőtt eldobnák. Szerves, lebomló anyag legfeljebb városon kerül a kukába: egyébként a csirkecsonttól a krumplihéjig mindent a termőföldre szórnak vagy komposztálnak. Éppen most kezdi hódító útját a komposztáló vécé, amely az emberi ürülékből is hasznos trágyát „termel”. Megdöbbenten hallgattuk egyik házigazdánkat, amikor mesélte, hogy mekkora területen tarolta le az erdejét. El is mentünk a tarvágáshoz. A látvány nem volt szép, de nem álltak méteres, száradó törzsek, és alig láthatóan, de ott voltak már az új csemeték. Kétezret ültetett a feleségével, mert hetven év múlva értékes erdő lesz ott, és valakinek hasznot hoz. Pedig elvált ember, egyetlen fiát nem érdekli különösebben ez az örökség. Ez volt az első, amit a finnektől tanulhattam: azzal teszem jobbá a jövőt, amivel csak tudom. És ez nem az, amiben a Székelyföldön felnőttem: hogy mindenki ígér, sokan próbálkoznak és néhányaknak sikerül. Hanem tényleg addig izzadnak, amíg elérik a céljukat. Ha az a legtöbb, hogy fát ültetnek, akkor azt teszik. …Persze csak miután utánajártak, hogy melyik fát mikor kell ültetni és hány méteres távolságra egymástól. Mert a szakszerűség a legfőbb szempont. Kovács Hont Imre