László Noémi vette át novembertől a Napsugár és a Szivárvány erdélyi gyermeklapok szerkesztését a nyugdíjba vonuló Zsigmond Emesétől. A József Attila-díjas költő, műfordító az 1990-es évek óta ír gyermekverseket, szövegei rendszeresen megjelentek a Napsugárban, amelynek most főszerkesztője is lett. Nagyálmos Ildikó beszélgetett vele.

– Húsz éve vagy a gyereklapok munkatársa, havi rendszerességgel „szállítottad” az elmúlt két évtizedben a verseket, meséket. Egyszer valahol azt mondtad, hogy Zsigmond Emese főszerkesztőnek köszönheted, hogy sok helyen gyermekversíróként tartanak számon. Hogyan is kezdődött a kapcsolatod a lapokkal, a főszerkesztővel és a gyerekekhez írt versekkel? 

– A történet versekkel kezdődött, gyerekkoromban. Harmadik osztályos koromban írtam első verseimet, legalábbis úgy emlékszem. Ezek akkor gyerekversek voltak, a témájuk leginkább papagáj, béka, tó, kavics. A kedvenc verseim között is sok a gyerekvers, a modóka. Már egészen korán elragadott a gyerekversek sodró ritmusa, hangsúlyos dallama, olyannyira, hogy a „felnőtt” költészet terén is a hagyományos verselés oldalára álltam. De nem is állhatok máshova, azt hiszem, ez lelki alkat kérdése. Zsigmond Emese már egyetemi diák koromban megkeresett, hogy adjak verset a Napsugárnak és a Szivárványnak. Azt hiszem, nem kevesen vagyunk, erdélyi gyerekversszerzők, akik Zsigmond Emese kitartásának, nagylelkűségének, gondoskodásának köszönhetjük, hogy gyerekeknek szánt írásaink kihajthattak, kifejlődhettek. Kapcsolatunk az elején elég döcögős volt, hébe-hóba szotyogtattam a verseket, folyamatosan kifutottam a határidőkből. Később valahogy beállt a dolog, rendszeresen küldtem, de a határidőt igazán ritkán voltam képes betartani. A főszerkesztő mégis megtartott munkatársnak engem.

– Nagyon nehéz egy energikus, nagy munkabírású, temperamentumos és hibát alig vétő főszerkesztő nyomdokaiba lépni. Mit éreztél, amikor felkért erre a valóban nemes feladatra?

– Szorongást. Továbbra is azt érzem, és hogy milyen kicsi vagyok én ehhez a nagy feladathoz. Ugyanakkor azt is érzem, hogy az életben időről időre nagyot kell vállalni, hogy a dolgoknak értelme legyen. Részemről egyébként sem az első hajmeresztő vállalás a Napsugár és Szivárvány lapok ügye. Mindezeken túl persze lelkesedést éreztem, hogy ahhoz a műhelyhez tartozom majd, amelynek valaha Bálint Tibor, Fodor Sándor, Bajor Andor, Kányádi Sándor tagja volt. Annyira megtisztelő a felkérés, nem lehetett nemet mondani. E két lap fennmaradása igazi erdélyi ügy. Muszáj lesz felnőni a feladathoz.

– A Napsugár és Szivárvány az elmúlt harminc évben úgy vált modernné, hogy az alapvető értékeket, a hagyományokat megőrizte. Ugyan néhány magyarországi szerző is megjelent a lapban, ám többnyire erdélyi szerzők tollából kerülnek ki a versek, mesék, rajzok. Van-e szándékodban nyitni a határokon kívül élő magyar szerzők felé?

– Valamennyire igen, de úgy gondolom, ez a lappár továbbra is az erdélyi magyar gyerekirodalom fellegvára kell hogy legyen. Viszont jelzésszerűen fontos, hogy megjelenjenek e lapokon a kortárs magyar szerzők, ha másért nem, hát azért, mert a gyerekek itt ismerkednek a költők nevével, hangjával. Ez egyfajta felelősség. És ha felvonultattuk hazai vagy házi íróinkat, költőinket, nem árt gondolni arra is, hogy a magyar irodalom mégiscsak egy irodalom kellene hogy legyen. Bonyolult téma ez, sokat lehet rágódni rajta, kutathatunk az okos leány típusú megoldások után.

– A gyermeklapok fennmaradásához nemcsak a gyermekekkel, hanem a pedagógusokkal való kapcsolattartás is nagyon fontos. Folytatod az elődöd által jól bevált találkozók megszervezését, vagy vannak újabb ötleteid?

– Úgy érzem, ha az eddig felállított eseményrendet sikerül fenntartanom, már az is szép teljesítmény lesz. Egyelőre nem is gondolkodtam új dolgokon, egyszerűen képtelen vagyok egyszerre annyi fronton előrehaladni. Örülök, ha zökkenőmentesnek bizonyul az átmenet. Mindig azt mondtam, ez a két lap valóságos birodalom, és Zsigmond Emese bámulatos hadvezér. Nos, én sajnos valami más vagyok, majd lassanként kiderül, pontosan mi is. Amikor új területen indulunk útra, okosabb talán előbb megismerni a terepet, csak azután előrukkolni az újítással.

– Remélhetőleg ezután is olvashatjuk alkotásaidat a lapokban…

– Meglátjuk, mit hoz az idő. Remélem, hogy jut idő, erő, energia és kedv az írásra is a következő időszakban, és lesz közötte olyan is, ami elfér ebben a két gyereklapban.