Hirdetés

A kapu után következhet a főépület

HN-információ
A Henter-kúria felújítása képezi a legfőbb idei prioritást Csík­szentimrén. A nemesi udvarház főépületének ügye decemberben mozdult ki a holtpontról, ugyanezt remélik a büdösfürdői hagyományos fürdőt illetően is. [caption id="attachment_63866" align="aligncenter" width="1000"] Kencse Előd Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] Nemcsak az elmúlt, hanem a folyó évnek is a Henter-kúria felújítása a legfontosabb célkitűzése Csíkszentimrén. Az alcsíki település polgármestere, Kencse Előd azt sem zárja ki, hogy idén már elkezdődjön a kivitelezés. 2017 legnagyobb helyi megvalósítása egyértelműen a nemesi birtok kapujának a felújítása volt. Az átadásra a teljes megye odafigyelt, hiszen – mint a beszédek alkalmával elhangzott – nemcsak a falu, hanem a térség jelképévé válhat az A-kategóriás emlékmű. Decemberben váratlanul a főépület sorsa is kedvezőre fordult: hosszas és többrendbeli pályázás után 1,2 millió euró értékben finanszírozási szerződést írhattak alá az EU Regionális Operatív Programjából, így kezdődhet a tervezés közbeszereztetése. Kencse Előd polgármester sze­rint az elmúlt esztendő ugyancsak kiemelkedő megvalósítása a 2. Alcsíki Folkfesztivál, valamint a Kárpát-medencei, Szent Imre nevét viselő települések találkozójának együttes megszervezése. – Egyik fontos községi utunk felújítását nem fejezte be a kivitelező. Errefelé sem járt, nem értjük, miért. A 2,2 km-es szakaszt korábban leaszfaltozták, de a járdaépítést és a védőkorlátok elhelyezését nem fejezték be. Emiatt sokat vesződtünk, ez volt 2017 legnagyobb csalódása számunkra – közölte a polgármester. Idén a Henter-kúria felújítására összpontosítják az energiájukat: Kencse szerint az lenne az ideális, ha a tervezését követően a kivitelezés licitje is óvások nélkül lezárulna, és ősszel már a valós munkának is nekifognának. Erre viszont nem sok esélyt lát. – Kifejezetten fontos számunkra, hogy a civil élet pezsgése megmaradjon. Civil szervezeteink nagyon aktívak, ezután is támogatni fogjuk őket a rendezvényeikben. Ugyanakkor azt szeretnénk, ha Büdösfürdőn is fejleszthetnénk. Ki kell mozdítanunk a hagyományos fürdőt a holtpontból – fogalmazott az elöljáró. – Orvosi felügyelettel működő kezelőközpontot álmodtunk oda, és az épület áll, de további finanszírozás hiányában a megvalósítás is. Csíkszentimrén emellett EU-s vidékfejlesztési alapból a csatornarendszert is bővítik – a kivitelezés közbeszerzési fázisban van –, ezt követően pedig romániai településfejlesztési pénzekből az aszfaltozást is lezárnák. A finanszírozási szerződést már aláírták, a tervezés licitje folyamatban van. A két projekt csak kisebb utcákat érint, és amennyiben megvalósulnak, szennyvíz és aszfaltozás szempontjából is teljes lefedettségnek örülhet a falu. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!