Hirdetés

A Kányádi-versek népszerűsége töretlen

HN-információ
Hatalmas népszerűségnek örvendett a Kányádi Sándor születésnapjára 18. alkalommal meghirdetett Fától fáig, verstől versig elnevezésű megyeközi versmondó verseny. A Nagygalambfalvi Általános Iskola kiírására tizenegy megyéből 554 diák és pedagógus nevezett be. Idén nem csupán abban változott a versmondó verseny felállítása, hogy a megváltozott helyzet miatt online kellett megszervezni, hanem ez alkalommal pedagógusokat is felkértek, hogy szavalataikkal ők is színesítsék a palettát. – Mivel most többnyire a szülők tanították meg és küldték be az otthon rögzített verseket, ezért úgy gondoltuk, hogy a pedagógusokat is bevonjuk ily módon a rendezvénybe. Húsz pedagógus és három lelkész kapott kedvet a feladathoz és küldte el szavalatát – tudtuk meg Bálint Hajnaltól, az iskola igazgatójától. A beérkezett 554 szavalóból több mint háromszáz a kisebb korosztályból (előkészítő, első és második osztályból) került ki, a harmadik, negyedik osztályosok közül 136-an neveztek be. Az általános iskolások közül 42 ötödikes és hatodikos, illetve 32 hetedikes és nyolcadikos diák küldött be kisfilmet. Az online platformnak köszönhetően ismertebbé vált a verseny: az ország tizenegy megyéjéből jelentkeztek a diákok, legtöbbjük – 326-an – Hargita megyéből, de szép számmal küldtek be videofelvételt Maros, Kovászna, Brassó, Kolozs, Bihar, Szilágy, Hunyad, Szeben, Fehér és Szatmár megyéből. Mivel a verseny regionális, de nem támogatott a minisztérium által és a szervezőknek nem áll módjukban megtéríteni a szavalók utazási költségét, ezért az elmúlt években leginkább a környező településekről és a szomszédos megyékből neveztek be a szavalóversenyre. – Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hogy végre egy olyan versenyt tudtunk megszervezni, amikor nem gond a távolság és bárki részt vehet, akinek kedve tartja – mondta örömmel Bálint Hajnal. A zsűri elnökének Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelőt kérték fel, illetve a nagygalambfalvi és más iskolák tanítói, tanárai is részt vettek a munkák értékelésében. Idén A tavon című vers bizonyult a legnépszerűbbnek: harminc­hárman szavalták, de nem vesztett népszerűségéből a Nyergestető, a Kicsi faluból való vers, Az okos kos, A kecske, a Három székláb, a Hallgat az erdő, a Krumplis mese című vers sem. A szervezők a felhívásban azt kérték, hogy ha lehetséges, a versenyzők kevésbé ismert verseket hozzanak. A közönségszavazás május 15-én, péntek éjféltől kezdődik és kedd éjfélig tart, az eredményhirdetés pedig május 20-án, szerdán este 8 órakor teszik közzé az iskola közösségi oldalán – mondta el érdeklődésünkre Bálint Hajnal. A zsűri első, második és harmadik, illetve különdíjat oszt minden kategóriában, valamint közönségdíjat, majd minden résztvevő emléklapot kap, a nyertesek pedig könyvjutalomban is részesülnek. A szervezők kisfilmet készítenek a díjazottak felvételeiből, amellyel méltó emléket szeretnének állítani az idén 91 éve született és két éve elhunyt Kányád Sándornak, Nagygalambfalva híres szülöttének. – Nagyon érdekes tapasztalat volt, hiszen még nem rendeztünk online versenyt, de látva a Verselő Kárpát-medence szavalóverseny példáját, kedvet kaptunk hozzá. Nagy öröm számunkra, hogy a Kányádi-versek ilyen népszerűek, és hogy ilyen sokan válaszoltak a felhívásra – mondta az igazgató.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!