Hirdetés

A jövő barlangászaivá válhatnak

HN-információ
Közel 30 gyergyószéki gyermek részvételével kezdődött tábor tegnap a Békás-szorosban, a Gyilkostó Adventure Egyesület – A Hagymás-hegység csodálatos karsztformái című – projektjének keretében öt napot töltenek el a sziklák között. A tábor ideje alatt elméleti és gyakorlati foglalkozásokat is tartanak, az elsődleges cél, hogy a diákok megismerjék a vidékünket körülvevő földrajzi teret – tájékoztatta lapunkat Simon László projektfelelős, a Gyilkostó Adventure Egyesület munkatársa. [caption id="attachment_12377" align="aligncenter" width="720"]A korábbi táborokban is volt barlangászat. Most sem marad el A korábbi táborokban is volt barlangászat. Most sem marad el[/caption] Két éve szervez hasonló táborokat az egyesület, Simon László elmondása szerint a foglalkozások kettős célt szolgálnak: egyrészt új elméleti információkkal gazdagodnak a gyermekek, ugyanakkor a tanultakat gyakorlatban is kipróbálhatják. Ma délelőtt földrajzi szempontból ismertetik a térséget a táborlakókkal, holnap a felszín alatti karsztformákról, azaz a barlangokról és a zsombolyokról tanulnak, mindemellett pedig a kanyonokról is új információkat szerezhetnek. Simon László projektfelelős lapunknak elmondta: fontosnak tartják, hogy ezek a foglalkozások ne az iskola hangulatát idézzék a gyermekeknek, ezért sziklamászás, kanyontúra, barlangászat és Tiroli-pálya is szerepel a programban. – A mentési akciót is kipróbálják a gyermekek, a riasztástól kezdve az életmentésen át, egészen hordágyra helyezésig és a barlangból való kiszállításig – tette hozzá a projektfelelős. A táborban részt vevő öt-tizenkettedikes diákokat a földrajztanárok segítségével választották ki, mondván, olyan gyermekekkel kívánnak foglalkozni, akiket érdekel a téma, és szívesen végzik a feladatokat. A szervező egyesület mindemellett a környezettudatosságot is fontosnak tartja, és nem titkolt célja, hogy táborai által az utánpótlás-nevelést is elősegítse. Simon László rámutatott: minden esély megvan rá, hogy a táborokban részt vevő gyermekek közül kerüljenek ki a jövő barlangászai. – Ügyesek, figyelmesek, és ami talán a legfontosabb, hogy nyitottak az új dolgokra – jegyezte meg Simon, hozzátéve: a szülőktől is pozitív visszajelzéseket kapnak, amelyek legfőképpen gyermekük mentalitásának pozitív irányba való alakulását emelik ki. A Hargita Megye Tanácsa által támogatott tábor vasárnap egy kisebb ünnepséggel zárul, ahol a tapasztalatok megosztása mellett a gyermekek emlékoklevélben részesülnek. A Gyilkostó Adventure Egyesület 2005 augusztusában alakult öt fiatal kezdeményezésére, a szervezet jelenleg 18 tagot számlál. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!